VII. fejezet

Ébredés és emlékezés

A felkelő nap sugarai bevilágítottak a bíborfüggönyökkel díszített szobába, ami otthonosan volt berendezve. A falon egy hatalmas festmény lógott. A kép virágcsokrot ábrázolt egy asztalon, közel egy nyitott  ablakhoz. Kitekintve rajta sötét, csillagos eget lehetett látni. Lágy fuvallat rezzentette meg az ezüstös és kék színekben játszó függönyt, és nevetgélő tündérkék repültek be, s táncolni kezdtek.

Tovább nézve a szoba berendezését: egy hatalmas íróasztal-a nagy panorámaablakhoz  közel, ahonnan az őszi nap barátságos bágyadt fénye kúszott be a helyiségbe - és egy mahagóni színű szekrény kapott helyet benne. A padlón hosszú szőnyeg terült el, amit kacskaringós minták tarkítottak.

A helyiség közepén a hatalmas baldachinos ágyon az alvó Hermione arcát is végigsimította egy rakoncátlan kis fénysugár. A lánynak megrebbentek a szempillái, megmozdult és elmosolyodott. De a mosoly fintorba ment át, amikor további érzékszervei is felébredtek. Pokolian kínzó fájdalom hasított bele a fejébe, és hirtelen fogalma sem volt róla, hogy egyáltalán hol van.

Résnyire nyitotta ki a szemét. Pupillái egy kicsit érzékenyen szűkültek össze a fény hatására. Mikor végre sikerült körülnéznie, az éjjeliszekrényen lévő fotók alapján beazonosította a helyet: a szobájában volt. Bár szüleit és barátait ábrázoló képek mosolyogva integettek neki, ettől ő cseppet sem érezte vidámnak magát.

Aztán felötlött benne egy kérdés: Mit is csinált tegnap? Arra még tisztán emlékezett, hogy befogták az unikornist és visszafelé indultak. De ami azután történt, azt már homály fedte. Agya makacsul megtagadott mindenfajta emlékezést, és még töprengést sem engedélyezett a lánynak. Hermione fájdalmas sóhajt hallatott. Magára húzta a takaróját, és egy szempillantás alatt újra mély álomba merült.

***

Délfelé éktelen csengésre ébredt. Nagyot nyújtózott, és lelökte magáról a takaróját. Kócos, komás fejjel kimászott az agyából és a tölgyfából készült íróasztal felé vette az irányt. Felnézett az általa készített színes naptárra, amin miden egyes teendője felé volt tüntetve különböző színekkel. Most pedig, egy csomó bejegyzés sakálvörös színben pompázott. A lány hanyagul intett a pálcájával, csengés és a villogás is azonnal megszűnt.

Ásított egy hatalmasat. Feje már nem hasogatott annyira, de még mindig rosszul érezte magát. A nagy halom pergamentekercsre nézett, és talán először az életében elfintorodott. Leült a székre, majd bambán a megírandó házi dolgozatra meredt, majd sóhajtott egy nagyot.  Hermione végül pennát vett a kezébe, és elkezdett írni egy pergamenlapra. Gépies mozdulatokkal kanyarította a betűket, szinte alig figyelt arra, hogy mit ír, aztán a penna egy helyütt megállt. Hirtelen tudatosult benne, hogy azt sem tudja, milyen nap van. Megnézhette volna a naptárt, de ez épp nem jutott az eszébe. 

Feje még mindig kóválygott, de megpróbálta rendezni az emlékeit. „Arra emlékszem, hogy a Tiltott Rengetegben voltam… aztán elfogta Malfoy az unikornist… elindultunk visszafelé… és… és… és nem emlékeszem. Mi történ azután?”- rémülten körülnézett, egyfajta választ keresve- „Összegezzük a tényeket: a saját szobámban vagyok, de hogy kerültem ide? A pizsamában vagyok, de mikor vettem fel?… Úristen mi folyik  itt? Mindjárt szétmegy a fejem.”- így tépelődött magában egy ideig, aztán felállt az asztalától és kiment a szobából.

Kilépve kit talált, méregzöld pizsamában a kanapén fekve? Hát nem mást, mint kedvenc vadászgörényét.

Draco éppen hatalmas koncentrációval egy könyvet olvasott, fel sem pillantva belőle. Hermione összehúzta a tekintetét, és minden erejét összeszedve, meg akart bizonyosodni róla, hogy tényleg jól lát-e. „Roxfort története??? Nahát nem is gondoltam volna, hogy pont Malfoyt érdekli ez a könyv.”- gondolta meglepve.

-         Jó reggelt!- törte meg a csendet a lány rekedt hangja.

-         Már dél van, szóval nincs reggel - mondta fiú mogorván, fel sem pillantva a lebilincselő olvasmányból és hanyagul lapozott egyet.

-         Köss bele a betonba is!- morogta a lány

-         Mi az a beton?

-         Nem érdekes- szólt, és nekitámaszkodott az ajtófélfának- Milyen nap van ma?

-         Hogyhogy nem tudod? Ott van a szobádban az a hatalmas naptár, amire minden fel van írva - mondta tárgyilagosan, de még mindig a könyve mögül.

-         Ne kötekedj velem! Hasogat a fejem, mindenem piszkosul fáj, és te még fárasztod az agyamat is. Szóval, ha megkérhetlek, válaszolnál egy egyszerű kérdésre?- csattant fel idegesen a lány.

Draco most felnézett, szürke szemeiből olyan ragyogás áradt, ami megijesztette a lányt. Hermionénak kiült a meglepetés az arcára, de minden erejével azon volt, hogy némiképp palástolja azt több-kevesebb sikerrel. Úgy érezte ebben a pillanatban a szőke mardekáros belelát a fejébe, és az összes kis titkát kiolvassa.

-         Vasárnap- mondta a fiú egykedvűen, majd folytatta előbbi tevékenységét. 

-         Kösz- mondta a lány, visszament a szobájába és hatás kedvéért, egy kicsit erősebben csukta be ajtaját.

A falon levő hölgy portréja megremegett és lakója leriadt, körülnézett, majd újra elszundított. A fiú ügyet sem vetve Hermione távozására tovább lapozott a 987. oldalra. Ahol címként ez szerepelt: A Tiltott Rengeteg őshonos növényei. Itt rengeteg növény volt felsorolva. Draco egyre lejjebb nézete az oldalt, majd fordított és megtalálta, amit keresett.

illumina: az egyik leggyakoribb, természetben előforduló faj, a Tiltott Rengetegben és egész Anglia szerte. Kábítószerként használták a középkorban, de ma már csak bájitalok alapanyagaként alkalmazzák, bár ez nem túl jellemző, mivel termesztése engedély nélkül, az 1886-os törvény XXXII. cikkelye szerint, büntetendő. A növény áltag magassága: 5-7 m. Könnyen felismerhető piros pöttyös, apró leveleiről. Váladékkal teli tüskéi 4-8 cm hosszúra is megnőhetnek, amik képesek mély sebet ejteni, de ennek nincs sok jelentősége, mivel a bennük lévő, zselészerű kék masszában különleges bőrgyógyító hatóanyag is van. A növény összekeverhető a nirriti nevű mérgező növénnyel. ~ hatásai: bódító, émelygést és szédülést okoz. Jellemző, hogy az alany emlékezete kihagy, de gyakori, hogy látomásokban visszatér. Ami a következő módon történik: az egyén elájul, szemei ezüstösek lesznek és körülbelül negyed óráig eszméletlen lesz, de fiatalabb embereknél, lehet akár néhány másodperc is, ilyenkor bármilyen bűbáj alkalmazása tilos! Mert halált is okozhat. A növény nem mérgező, de nagy mennyiségben szervi megbetegedéseket is okozhat, bár ez nem fordul elő nagymértékben, csupán az esetek 5%-ában.  

Draco becsukta a könyvet, és a közeli asztalra dobta, amin a vaskos kötetet, hatalmas puffanással landolt. A falón lógó portréban, a széken ülő alvó hölgyet ismét felébresztette a robaj, aki felháborodva nézett a rendbontóra.

-         Fiacskám, lehetnél óvatosabb! Fellármázol itt mindenkit - mondta megrovóan. 

-         Elnézést- szólt a fiú szórakozottan.

Aztán felkelt a pamlagról és a szobája felé vette az irányt.

***

Miután a lány „becsukta” az ajtót, dühös arccal leült az ágyára, majd végigdőlt rajta. Mély levegőt vett, és lassan kifújta. Kellemes bizsergés futott végig az egész testén, becsukta a szemét. Hirtelen egy emlékkép tört elő a homályból.

Egy közeledő szürkeszempárt látott, amiben ugyanolyan csillogást vélt felfedezni, mint nem sokkal előbb Dracoéban. Édes és lágy bizsergést érzett az ajkaiban, amiket szórakozottan végigsimított.

Gondolkodni próbált. Kinyitotta a szemét, és beléhasított a szörnyű felismerés: ”Malfoy járt a szobámban. Különben honnan tudna a naptáramról?”

Felugrott az ágyról, és eltökélt szándékkal elindult kifaggatni, azt az „alávaló férget”-, ahogy ő nevezte. Határtalan dühvel trappolt végig a klubhelyiségen, meg sem torpanva lakótársa ajtajáig. Fel volt rá készülve, hogy porig alázza, és jól a földbe döngölje azt az aranyvérű seggfejet, aki örökösen oda téved, ahova nem kéne.

Megállt az említett ajtó előtt, és „bekopogott”. Ez először még udvarias volt, aztán mikor nem kapott választ, hangos dörömbölésbe kezdett. Ez lássuk be, cseppet sem hatott kedvesnek, inkább vészjóslónak.

-         Malfoy azonnal nyisd ki!- semmi válasz- Nyisd ki, de most rögtön!- ütötte már ököllel az ajtót, mire a szoba lakója már nem halogathatta tovább, cseppet sem aranyos vendége bebocsátását.

-         Mi az már megint, édesem? Talán mondjam meg, hányadika van?- kérdezte nyugodt, méltóságteljes hangon és közben egy fölényes mosoly terült szét az arcán.

A lány szólni sem tudott, mivel a görény, aki megkeserítette eddigi élete majdnem minden percét most itt állt előtte teljes életnagyságban csupán egy törülközőt viselve.

A tények szerint: Draco éppen a zuhany alól szabadult ki. Szőke haja összekuszálódva meredt minden felé, amiről a lecseppenő vízcseppek végigfolytak, a tökéletesen kidolgozott mellkasán, majd a kockás hasán. Porcelánfehér bőrén gyémántként csillogott az összes le nem törölt csepp.

Ellenállhatatlan tekintettel nézett, a meghökkent lányra –akinek a fiú láttán még térde is remegni kezdett, és már egyáltalán nem volt biztos benne, hogy kérdőre akarja-e vonni Dracot-, majd megengedett magának egy felettébb sármos félmosolyt, ami még szebbé tette vonásait.

A szürke és a melegbarna szempár összefonódott egy végtelennek tűnő pillanatban. Dracoéban egy csepp zavartság nem volt, hanem erőt és végtelen nyugodtságot tükrözött. Ellenben a lányé teljesen más volt, zavart és kapkodó, nem tudta elviselni a szürke szemek perzselő pillantását, amik újfajta érzéseket váltott ki belőle.

Nem az utálatot, hanem valami egészen mást, amire nem is gondolt, hogy pont egy ellenség válthat ki belőle. A világ a fejetetejére állt hirtelen, és más vágya nem volt, csak megszabadulni ettől az egyre kínosabbá váló szemkontaktusról. Az első döbbenet után Mione végre megszólalt:

-         Hát… én csak… én…-dadogta.

-          Mond csak, hallgatlak – szólt sejtelmesem búgó hanggal Draco.

Egy olyan mosoly jelent meg az arcán, mint aki elsöprő győzelmet aratott, és háttal, lazán az ajtófélfának támaszkodott. Valljuk be, teljesen sikerült zavarba hoznia a lányt, még apró pirulást is kiváltott belőle. 

Hermione hátrébb lépett egy kicsit, és kísérletet tett a fiú hiányos öltözékének elfelejtésre. Megpróbált a fiú szemeibe nézni - amikben az eleven tűz égett -, nem volt éppen előnyös helyzetben, de összeszedte minden bátorságát és újra megszólalt:

-         Szóval -kezdte halkan, majd erőt merítve dühéből, így folytatta - Mit kerestél a szobámban?

Draco a lány felé fordult, ám a derekára tekert törülköző más utat választott. Megvált gazdájától és elegánsan a padlón landolt. Az események hatására a dühös Hermione szeme elkerekedett, és most már menthetetlenül elvörösödött. Majd gyorsan a szeme elé kapta a kezét, nehogy egy újabb pillantást is vessen a szőke mardekárosra. 

A fiú arcán csak egy enyhe pír suhant át, de különösebben nem zavartatta magát. A lány levette szeméről a kézét. Összpontosítani próbált csupán Draco tekintetére több-kevesebb sikerrel.

-         Tudod mit, inkább hagyjuk!- hadarta, majd megfordult és elviharzott.

A szőkeség ezek után, végre egyedül, és anyaszült meztelenül maradt. Harsány nevetés tört fel belőle, amikor felidézte lány arcát és a szűzies zavart. Egy laza mozdulattal felvette, a földről a szökevény törülközőt, és becsukta a szobája ajtaját. Majd egy dalt fütyörészve elindult vissza a fürdőszobába, hogy folytassa a jól eső zuhanyozást.

***

Fél egykor, Draco- már hiánytalan öltözékben- lépett ki az előtérbe. Megigazította a fekete ingét, majd a talárját. Kényeskedve leszedett róla egy oda nem illő hajszálat és meggondolva magát levette a talárt, és a kanapéra dobta. Ingét pedig egy kicsit kigombolta, majd elmosolyodott. Így már sokkal jobban érzete magát.

Az órájára pillantott, ami fél egyet mutatott. Már nagyon éhes volt, mivel elég régen nem evett semmit. A „börtönből” szabadulást jelentő kijáratot, két spártai harcos szobra állta el, akik nem éppen olyannak néztek, mint akik ki akarnák engedni, a fiút.

-         A lány nélkül nem mész sehova- szólt az egyik.

-         De én akkor is kimegyek innen – erősködött Draco és korgó gyomra még jobban arra sarkallta, hogy igenis neki most már ideje lesz táplálkozni.

-         Hiába minden próbálkozás- mondta a másik szobor.

-          Csak figyelj!- mondta a fiú és előkapta a pálcáját, mormolt valamit, majd egy sárga fénysugár tört elő és egyenesen a két őrt vette célba.

A szoborhoz érve, a sugár a védelmet nyújtó kék pajzsba csapódott és eltűnt, mintha nem is lett volna. De a szigorú börtönőröknek semmi baja sem esett. A fiú meglepődve és egy kicsit megsemmisülten nézett.

-         Mondtam, hogy hiába. Innen csak kétféleképpen tudsz kijutni: vagy a lánnyal vagy vészhelyzet esetén.

-         Most vészhelyzet van - mondta immáron dühösen a fiú és már közel állt hozzá, hogy toporzékoljon is.

-         Hol? Itt? Én nem látok semmit.

A klubhelyiség tényleg veszélymentes volt, nem mutatott egyik bútordarab sem, bármilyen nemű hajlandóságot, hogy rátámadjon Dracora. A portréjában kuncogó hölgy még jobban felidegesítette a szőke szívtiprót.

Türelmét vesztve, berontott Hermione szobájába, természetesen kopogás nélkül. A lány éppen szorgalmasan körmölt, valamilyen esszéféleséget, a citromfű áldásos hatásairól, a haj növesztő szerek elkészítése terén, ami nyílván bájitaltanra kellett beadnia. Majdnem halálra rémült mikor az ajtó hirtelen kitárult. Ránézett a belépő fiúra, kicsit elpirult, majd újra az irománya felé fordult.

-         Legalább kopoghatnál, amikor bemész valahova - mondta kimérten.

-         Mert szerinted én mit láthattam volna?- kérdezte a fiú gúnyosan.

-         Természetesen semmit- válaszolta gyorsan- Miért jöttél?

-         Éhes vagyok!

-         Sajnálattal hallom. Nekem ehhez, amúgy mi közöm van?

-         Nélküled nem mehetek le ebédelni.

-         Ó milyen megható- szólt gúnyosan.

-         Komolyan beszélek!

Hermione a sarokban álló ingaórára pillantott.

-         Mindjárt befejezem, csak fél óra.

-         Fél óra?

-         Igen, meg egyébként is, mindig egykor szoktam ebédelni.

-         Lehet, hogy te igen, de én most vagyok éhes, és most akarok enni.

-         Ne legyél, ilyen gyerekes! Ülj inkább le, és ne ácsorogj itt! Zavarod a munkámat, és nem fogok végezni vele, ha itt lábatlankodsz mellettem.

Draco utált, ha megmondták neki, mit csináljon, de most lábai maguktól engedelmeskedtek, és pár másodperc múlva már duzzogva a lány ágyán csücsült, aztán elterült rajta. Néhány percig mozgolódott az ágytakarón, de pár perc múlva megtalálta a kényelmes pontjait a matracnak. Síri csend uralkodott a szobában, csupán a penna sercegése, és az óra kattogása hallatszott.

Majd a semmiből egy éhes gyomor, cseppet sem halk korgása törte meg a hallgatást. Hermione elmosolyodott, de a világért sem hagyta volna abba az írást. A fiú viszont megelégelte a várakozást, odament hozzá és megfogta a kezét. A lány összerezzent az érintéstől. Mire feleszmélt, pennája már nem volt sehol.

-         Mit csinálsz?- kérdezte félve, a fölé tornyosuló alaktól, akinek elég furcsa grimasz ült ki az arcára. 

-         Elegem van!- mondta Draco hirtelen és cseppet sem kedvesen. 

A lány megrémült, ahogy a szürke szempárba nézett. Draco felkapta a Hermionét, a vállára vette, majd kivitte a hevesen tiltakozó lányt a szobából.

-         Engedj el te szemét, hadd fejezzem be a dolgozatomat!

-         Azt már nem! Most szépen elmegyünk ebédelni!

-         De tegyél már le!- ütögette Mione, a fiú hátát.

-         Sajnálom, de nem tehetem- szólt színpadiasan Draco, és még vigyorgott is hozzá.

Kicipelte a lányt a klubhelyiségből, majd végig a hosszú folyosókon.  Hahotázó diákokat hagyva a hátuk mögött. Néhányan még különféle megjegyzéseket tettek rájuk. Ám ez Dracot már cseppet sem érdekelni.

-         Miért nem teszel le?- kérdezte türelmét vesztve a lány, aki most éppen valamiféle elejtett vadállatnak érezte magát, amit éppen cipelnek haza.

-         Mert nem- hangzott az egyszerű válasz.

-         Kérlek! Kezd felkeveredni a gyomrom, és rosszul vagyok. Azt hiszem, mindjárt hányni fogok.

-         Csak nyugodtan engem nem zavar.

-         Az sem, ha téged is lehánylak?

-         A legkevésbé sem, csak akkor te mosod ki a ruhámat, de varázslat nélkül.

-         Akkor mi érdekel?

-         Per pillanat, az evés.

-         Oh, értem. Árulj el valamit, mért hurcolászol a válladon?

-         Tényleg tudni akarod?

-         Akkor nem kérdeztem volna.

-         Reggeli torna.

-         Délután mi? Te sem vagy tisztába a napszakokkal. Most miért égeted magad?

-         Te is égsz velem együtt, és ez nagyobb öröm.

-         Miért jó ez neked?

-         Nem tudom. Csak.

-         Miért csak?

-         Mert csak.

-         Bő a szókincsed.

-         Te meg túl sokat kérdezel.

-         Miért, az baj?

-         Igen az.

-         De miért?

-         Azért, mert nem szeretem, ha kérdésekkel zaklatnak, főleg olyanokkal, amikre nem akarok válaszolni, és ez idegesít.

-         Én idegesítelek?

-         Igen.

-         Akkor minek foglalkozol velem?

-         Mert nincs jobb dolgom.

-         Te tudod.

Aztán egy darabig nem szóltak egymáshoz. Hermione egyre jobban elhagyta magát, azért, hogy minél nehezebb legyen. Draco akármilyen erős is volt nem bírta tovább vinni, de ezt egy szóval sem említette. A lány végül megelégelte a dolgot.

-         Malfoy tegyél már le!

-         Ahogy akarod - mondta a fiú és letette vége a lányt – Tudod, nagyon nehéz vagy!

-         Akkor ne cipelj, és hagyj békén!

-         Mi ez a nagy ricsaj? Áh Mr Malfoy és Miss Granger, tudhattam volna. Önöktől zeng az egész iskola. Azt hittem, hogy végre megkomolyodtak egy kicsit, de látom tévedtem- szólt McGalagony- Viszont, annak örülök, hogy a feladatukat tisztességesen teljesítették, és nem csináltak semmi galibát. Oh majd elfelejtettem- mondta és egy kört rajzolt a levegőbe a mutató ujjával.

Aztán a professzor távozott. A két fiatal értetlenül nézett egymásra, nem értették, mi is volt tulajdonképpen ez a körzés. Megvonták a vállukat, majd tovább indultak, és bementek a Nagyterembe, ahol hirtelen egy mardekáros ugrott fel a helyéről, és elkiáltotta magát:

-         Éljen az ifjú pár!- azzal tapsolni kezdett.

A tanulók gonoszabbik fele is nekiállt tapsolni, sőt harsány nevetésbe is kezdtek. Draco arcizmai megfeszültek, de nyugodt maradt. A tanári asztalnál ülők sem tudták elfojtani a nevetésüket. Még Piton sem, aki csupán egy fél mosollyal elintézte az ügyet. Draco és Hermione próbáltak jó képet vágni az egészhez, majd leültek a saját asztalukhoz.

***

Miután befejezték az evést, mindketten elindultak kifelé. Hermione a könyvtál felé vette az irányt, ha valami láthatatlan erő vissza nem húzta volna, nem találta volna magát Draco karjai között, és nem fejelte volna le szegényt. A lányra furcsa érzések törtek rá. Szíve hevesen dobogott körülötte halványodni kezdett minden, és bódító illatot érzett. Ha Draco nem fogta volna meg, már rég elesett volna. Egész testében finoman remegni kezdett, ahogy a fiú érintését, és karjaiból áradó erőt érzékelt.

-         Meg vagy húzatva? Tudom, hogy vonzó vagyok, de attól még nem kell ennyire hozzám tapadnod - mondta a fiú fejét dörzsölgetve, de észrevette, hogy a lánnyal nincs rendben valami –Jó vagy?- kérdezte aggódva, bár soha nem ismerte volna el, hogy valaha is aggódott volna a lányért.

-         El fogok ájulni – rebegte, és egyre szaporábban vette a levegőt.

Aztán Hermione szemei lecsukódtak, mikor újra kinyitotta, ezüstös fényben csillogott mind a kettő.  A lány szíve hevesen vert, és ő csak ezt a zakatolás hallotta, emlékek, hangok röpködtek a fejében és különös fényt látott. Félt, de érezte Draco biztonságot nyújtó közelségét.

-         Ez nem lehet igaz, most meg látomása van - mondta a fiú, majd óvatosan arrébb ment, nehogy valaki észrevegye őket.

Az egész csak másodpercekig tartott. Draco a következő pillanatban, már csak egy zavart tekintettel találta szemben magát. A lány kibontakozott a fiú karjaiból, és hátrébb húzódott.

-         Össze lettünk kötve- mondta a lány halkan.

-         Vettem észre. Mit láttál?- bár nagyon is jól tudta vagy legalábbis sejtette, mit láthatott.

-         Semmit- mondta gyorsan - Menjünk fel a könyvtárba, és keressünk valamit a kötőbűbáj hatástalanításáról.

-         Jó- mondta a fiú.

Hermione szíve hevesen dobogott. A látomás során minden eszébe jutott, amire eddig nem emlékezett az erdei kirándulásból. Össze volt zavarodva, nem értette magát, de nem tudta meg nem történté tenni az esetet.

Be kellett, hogy vallja, ilyen csodálatos csókot még életében nem kapott. Elsöprő volt, tele különös szenvedéllyel. De pont az ellenségétől kapta, ez azért már sok volt neki. Szótlanul folytatták az utat a könyvtár felé. A lány még mindig érezte, ajkán a lágy, ugyanakkor forró csók nyomait, mintha csak most kapta volna. Aztán egy megválaszolatlan kérdés ötlött fel benne: Miért éppen Malfoyt kellett megcsókolnia? Erre nem kapott választ, de tudta, hogy semmi sem történik ok nélkül.

***

A két fiatal késő éjszakáig volt a könyvtárban. Mivel a könyvtáros nem mutatott semmi hajlandóságot arra, hogy segítő jobbot nyújtson nekik. Így hát kénytelek voltak maguk nekiállni a kutatásnak. De eddig még egy árva bűbájt sem találtak, aminek hasznát lehet venni. Mind a ketten szorgalmasan olvasták az általuk kiszemelt könyvet.

Csak az volt a probléma, hogy a mi szőke hercegünk, nem a kötőbűbáj ellenátkát kereste, hanem saját álmának megfejtésre fordította az értékes időt. Az igazat megvallva, nem nagyon érdekelte a dolog, hogy most össze van kötve a lánnyal. Inkább más izgatta. De hiába lapozott át egy halom könyvet, nem talált semmit, ami nyomra vezette volna. Egy árva szó sem volt ezüst sárkányokról.

Hermione esze sem éppen azon járt, amin kellett volna, hanem az asztal másik oldalán ülő fiún. „Miért hozott vissza? Jó lehet, nem akart még nagyobb bajba kerülni… Miért akarok mindig arra jutni, hogy érdeklem őt? … Fura, már nem tartom igazán ellenségnek. Talán nem is voltunk soha azok, csak egyszerűen mások vagyunk. Igen, néha azért gyűlölsz valakit, mert szeretni is tudnád… Nem, nem hiszem, hogy tudnám szeretni, vagy mégis… Olyan hülye vagyok, ilyeneken gondolkodni kész elmebaj. Az tény, hogy egy-két dolog megváltozott. Hatalmas előrelépés, hogy Draco Malfoyal együtt próbálunk megszabadulni egymástól. Elég furcsa helyzet és… Hoppá lebuktam.”

Draco a lány felé nézett, aki gyorsan a könyve fölé hajolt, lázasan keresve a megoldást.

„Már megint engem nézett. Mióta látomása volt, folyton engem néz. Persze, hiszen, ha minden igaz, emlékszik mindenre. Meg aztán azt a csókot nem olyan könnyű csak úgy elfelejteni… De mit érdekel engem Granger? … Olyan jól néz ki, amikor így összpontosít, és zavarában a haját csavargatja. DRACO térj már észhez!… Mi van velem?

Egy sárvérű, na ne. Apám meg is ölne érte, először darabokra átkozna, aztán megetetne a hollókkal… Úh utálom a hollókat… Amúgy kit érdekel, mit mond, vagy gondol. Ez az én életem, nem szólhat bele. Azt szeretek, akit akarok, és ha nekem úgy tetszik, hogy Grangert szeretem akkor úgy lesz. Hé, de én nem szeretem Grangert. Én utálom, vagyis ahh… megbabonáz ez a csaj, szinte vibrál körülöttünk a levegő.

Vagy csak én érzem így, vagy csak túl sokat ettem ebédnél? Ha most hallana valaki, azt hinné, begolyóztam, de már én is kezdem azt hinni… Azt hiszem, nem fogok annyira sietni azzal az ellenbűbájjal – vigyorodott el a fiú- Végül is miért ne élvezhetném a helyzetet, nem Pansyvel lettem összekötve. Jaj bele is bolondulnék, meg ha úgy vesszük Hermione sokkal jobb nő, mint ő. Jesszus én tényleg megbolondultam, már Hermionénak hívom. Szent Merlin, mi lesz később? ”

-         Na, most már kifelé gyerekek!- szólalt meg a könyvtárosnő - Szeretném bezárni a könyvtárat.

Mind a ketten, kivánszorogtak onnan, majd lassan, komótosan felsétáltak a lakosztályukba. Draco automatikusan követte a lányt a szobájához.

-         Ide nem jössz be!

-         Csak emlékeztetni szeretnélek, össze vagyunk kötve.

-         Itt nem működik a kötőbűbáj!- szólt ki a portréjából a hölgy.

Hermione nevetett egyet.

-         Jó vicc volt… Draco- majd megcsukta az ajtaját.

Draco egy kicsit ledermedt, hogy a lány a keresztnevén szólította, majd mérgesen a portréra nézett.

-         Ünneprontó- mondta ásítva.

Azzal bement a szobájába és ő is becsukta az ajtaját.                                

 Következő