Elvittek minket valami ebédlõ-szerûségbe, bár nem nagyon emlékszem rá, hogyan. Mióta megláttam Benjit, nem tudtam semmire gondolni, se kép, se hang.
- Megvagytok végre - állt fel Voldemort az egyik székbõl, amikor odaértünk. - Hát ezzel meg mi történt? - mutatott Benjire - Csak nem összefutott egy dementorral? Hát kicsi lány, neked mi bajod? Csak nem siratod a barátodat? Milyen szomorú - mondta ironikusan. - Áh, boldogan látom, hogy te is itt vagy, Winter.
Nem szóltunk egy szót sem.
- Milyen kis csöndesek lettünk, nemdebár? - simított végig az arcomon. - Mit is ígértem, mi lesz, ha rossz leszel?
Nyeltem egy nagyot.
- Pontosan, kicsi lány. Féregfark már nagyon ki van éhezve.
- A szemedet is leveheted róla - suttogta Jason.
- Pici fiú, neked is van egy feladatom. Ha elvégezték a dolgukat, ma még meg kell halni valakinek a te kezed által. Neki - mutatott rám - vagy neki - mutatott Benjire.
Na ne...
- Soha - suttogta.
- Nehéz döntés nem? Képes lennél megölni azt, akit a legjobban szeretsz? Nem hiszem. Képes lennél megölni egy roncsot? Nem tudom. Képes lennél megölni õt - bökött a fejével Benji felé - úgy, hogy tudod, hogy a kicsi lány egy életre gyûlölni fog érte? Biztosan nem.
- Dögölj meg - suttogtam.
- Csak utánad. Találkozunk a pokolban - nevetett.
- Nem. Én nem leszek ott. Te lehet, de én soha.
- Féregfark, a tied.
- Hagyj békén - kezdtem el hátrálni, de jött utánam - NE ÉRJ HOZZÁM!
Végigsimított a karomon.
- És te kicsi fiú végig fogod nézni - nevetett Voldemort.
- Elõbb halok meg, mint hogy hozzámérj. Sõt... elõbb... akármit. Nem a halál a legszörnyûbb. - mondtam Féregfarknak.
- Örülök, hogy rájöttél, hogy a halálnál vannak rosszabb dolgok is. És ki kell, hogy ábrándítsalak, azt teszed, amit mondok. Imperio - az utolsó szót már csak suttogta.
Elöntött a tejfehér köd, nem láttam semmit, és nem gondoltam semmire.
- Na kicsi lány - hallottam egy hangot - Megteszed, amit meg kell tenned. Féregfark csak rád vár.
Kellemes hangja volt. Úgy éreztem meg kell tennem, amit mond.
- Neee! - kiabálta valaki kétségbeesett hangon. Eszembe jutott, hogy szeretem azt, aki kiabál.
- Nem - mondtam - Nem kell megtennem.
- Avada kedavra!
Pár pillanatra elsötétült a világ, aztán kezdett tisztulni a kép. Jason a pálcáját Féregfarkra szegezte... vagyis a holttestére, Voldemort pedig pár másodpercig csak megkövülve nézett maga elé. Elkezdtem kihátrálni a szobából, amikor eszembe jutott, hogy az ajtókat halálfalók õrzik.
- Gyere ide kicsi lány!
Ez még mindig azt hiszi, hogy az Imperio-ja hatása alatt vagyok? Haha. Odamentem hozzá, nem akartam lebukni. Megfogta a kezem. Az érintése olyan volt, mint egy áramütés, aztán összeszorította az ujjaim, és hallottam, hogy roppan valami.
Kintrõl üvöltés és csattanások hallatszottak. Voldemort kiszaladt a szobából, én csak álltam ott, és az egyre jobban bedagadó kezemet néztem.
-Ööö - hallottam egy nyögést. Benji volt az, épp a sarokban kuporgott. Jaj nekem.
- Benji, tudom, hogy nem hallasz... rohadt önzõ voltam, amikor hagytam, hogy velem gyere. Ha vissza tudnám pörgetni az idõt, hidd el, megtenném - zokogtam - De nem tudom megtenni... itt állok totál tehetetlenül, te voltál a tesóm Johnny halála után, a legjobb barátom, mindenem. Nulla perces korom óta ismerlek, rád mindig számíthattam, de én egyedül hagytalak. Nem tudom, hogy tehettem, valószínûleg sosem fogom megbocsátani magamnak ezt...
Beszakadt az ajtó. Egy halott halálfaló esett be rajta.
- Mi folyik itt? - sikoltottam fel, és kinéztem a folyosóra. Ott voltak Harryék, a Rend egy része és egy csomó halálfaló is. Akkor jutott eszembe, hogy Jason mondta, hogy itt vannak a többiek is. Háború van. Nem érdekelt.
Visszamentem Benjihez. Engem nem vonszolnak el mellõle, az tuti.
- Avada kedavra! - az átok kábé öt centivel a csípõm mellett repült el.
Ha tudatában lettem volna a cselekedeteimnek, valószínûleg megnéztem volna, hogy egyáltalán ki küldte rám, de így szinte nem is érzékeltem semmit.
- Szánalmas vagyok - kezdtem bele megint, amikor megláttam Benjit. Szívszorító látvány volt, ahogy ott ült, és nem csinál semmit - Vajon fáj most valamid? Érzel valamit? Jaj Istenem, mondd, miért vagy ilyen velem? Elõször Johnny, aztán most Benji. Miért? - emeltem az égnek a tekintetem.

Bevillant egy jóslástan-óra....
- Elegem van - mondtam Anitának, miközben a tenyerét bámultam és megpróbáltam megjósolni neki a jövõt.
- Te lány!- jött oda hozzám visítva Trelawney- Sok szenvedést olvasok ki a szemedbõl - mondta - De mit mutat a kezed?- tépte ki a fél karom. Vagy öt percig bámulta a tenyerem, majd a végén megszólalt
- A két kisfiúnak meg kell halnia, hogy a kislány felnõhessen.
- He?- néztem értetlenül.

Elkezdtek remegni a lábaim... tudhattam volna... én hülye. Nem hiszem el! Elkezdtem karmolni az arcom. Johnny... és most Benji... nem, ez nem lehet...
Elsötétült minden, se kép, se hang.


Két kisfiú és egy kislány játszott a játszótéren. Homokvárat építettek
- Tegyünk bele sárkányt! - mondta a kisebbik, négy év körüli fiú. Rövid fekte haja volt, és éjkék szemei.
-Akkor már királylányt is! - mondta a kislány. Hosszú sötétbarna majdnem fekete haja két fonatban lógott az arca mellett. Anyja szõkeségébõl semmit sem örökölt. Nagy barna szemeivel a fiúkra nézett
- Rendben! - egyezett bele az idõsebbik fiú. Hat évesnek látszott, világosbarna haja volt, barna szemei, és szeplõs arca.
- És herceget is, aki megmenti a királylányt - lelkendezett a kislány.
- De a sárkány megöli a királyfit - mondta szomorúan a kisebbik fiú.
- Ezt most nem fogja - jelentette ki magabiztosan a lány.
- Jaj hugi, honnan vagy te ebben ennyire biztos? - nézett a kislányra a nagyobbik fiú.
- Johnny, biztos vagyok benne, és kész. A meséknek mindig jó vége lesz.
- Ez igaz. Benji, ideadod a lapátot? - kérte a nagyobb fiú a kisebbiktõl.
- Szeretnék királylány lenni, hogy a herceg megmentsen a sárkánytól - lelkendezett a lány.
- Jasmin!. Tudod, hogy a mesék sosem teljesülnek.
- De igen. Én tudom - makacskodott Jasmine - Egyszer királylány leszek, és akkor majd nézhetsz.
Johnny elnevette magát.
- És ki lesz a herceged? - kérdezte
- Benji - mondta Jasmine magabiztosan - Meg fog menteni a sárkánytól.
- Igen, én leszek az. És feleségül foglak venni, és majd én leszek az öreg király - mondta álmodozó képpel Benji.
Észre sem vették, hogy a szüleik figyelik õket.

Teljes egyetértésben játszottak õk, hárman azon a délutánon. Pont tizenhárom évvel ezelõtt. Nem tudták mi lesz velük.

- Jasmine, kelj fel, könyörgöm, látom, hogy lélegzel! - pofozgatott valaki. Kinyitottam a szemem. Az udvaron feküdtem, mindenfelé füstszag terjengett.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Elájultál... közben jött a többi halálfaló, és a Rend másik fele, meg egy csomó auror. Felgyulladt a ház, már eloltották. Jasmine... Benji bent rekedt - mondta Hermione.
- Nem... - suttogtam. - Lehetetlen.
- Nézd... jobb neki így. Sajnálom, hogy ezt mondom, de...
- Meg volt jósolva... nem hiszem el. Más is... meg... meg.... - -nem bírtam kimondani a „meghalt” szót.
- Igen. A halálfalók nagy része... tõlünk is volt, aki...
- Ki?
- Jaj Jasmine! Miután Harry... megölte... Voldemortot összeesett és azóta nem mozdult meg, de kihoztuk onnan. Lupin professzort fejbe vágták valamivel, és Jason... õ...õ nagyon vérzett, majdnem... majdnem...
Megint elájultam. Szerintem néha jobb, ha az ember nem tud meg rögtön mindent.

46. fejezet