Ron, Hermione, Ginny és Neville zavart pillantásokat váltott. Mit tervez vajon az igazgatónő? Biztosan kihallgatja Malfoyt - de mi lesz Pitonnal? Mit fog csinálni Ő? Igyekszik majd megvédeni Dracót?

Nagyon valószínű.

Az ötödikes mardekáros nemsokára visszatért a még mindig kék és bíbor hajú Malfoyjal és két zavarodott csatlósával.

Az ötödikes bizonyára nem mondott részleteket Dracónak, mivel az sápadtan, de meglehetősen nyugodtan lépett be a Nagyterembe. Nyugalma egy szempillantás alatt szertefoszlott, amikor megpillantotta Dudleyt. Nem számított rá, hogy valaha is újralátja a kövér fiút, hiszen csak eszköz volt a kezében, akit egyszer felhasznált, aztán eldobott. Szilárdan meg volt győződve róla, hogy ő is szívességet tett Dudleynak, és bízott benne, hogy a mugli fiú nem zavarja őt többé.

De nem volt olyan szerencséje.

Draco – a mindig okos és ravasz Draco - kihagyta a számításból Dudley Millicent iránt érzett szerelmét. Nem gondolta volna, hogy a Dursley fiú elég bátor - vagy ostoba - ahhoz, hogy visszatérjen a Roxfortba.

Dudley mégis megtette.

Malfoy nagyot nyelt, ahogy odalépett a diákok és tanárok csoportjához.

- Igen, McGalagony professzor? - kérdezte halkan, remegő hangon.

- Ez a fiatalember - mutatott Minerva Dudleyra -, azt állítja, hogy találkozott magával nemrégen, és maga egy bájitalt adott neki, amivel megmérgezte Harry Pottert. Igaz ez?

- NEM! - rázta a fejét Draco. - Ez egy mugli, tanárnő! El sem tudom képzelni, hogy egy olyan körültekintő és okos igazgatónő, mint ön, akár csak egy szavát is elhiszi egy ilyen láthatóan abnormális fickónak, mint ez... ez... a ki-tudja-kicsoda.

- Az az érzésem, hogy maga történetesen ismeri ezt a fiút, és minden okom megvan rá, hogy NEKI higgyek és ne MAGÁNAK, Mr. Malfoy. Úgyhogy jobb, ha mindent bevall, az talán enyhítő körülménynek számít - felelte McGalagony nyugodtan, majd Pitonhoz fordult. - Egyetért velem, Perselus?

- Természetesen - válaszolta a bájitaltan tanár fogcsikorgatva. Arca kellemetlen sárgászöld árnyalatot öltött, nyilván rendkívüli kínként élte meg, hogy egyet kell értenie McGalagonnyal.

Malfoy arca olyan fehér volt, mint a fal - senki sem látta még ilyen halotthaloványnak.

Vele ellentétben Ginny arckifejezése sötétvörös volt a dühtől.

- Nos, Mr. Malfoy? Beavatna minket a részletekbe? - sürgette az igazgatónő.

- Nem beszélek a Weasleyék és Granger jelenlétében – közölte Draco karba tett kézzel, minden erejével arra összpontosítva, hogy lehetőleg minél fölényesebbnek látsszék.

- Rendben van, Malfoy, tudja, merre van az irodám? - felelte McGalagony.

A fiú bólintott.

- Helyes, akkor menjen és várjon meg ott. – Minerva Dudleyhoz fordult: - Maga szabadon elmehet, de ne térjen vissza többet, megértette? A Hop-hálózat nem muglik játszótere.

- De... Millicent... - motyogta Dudley.

- Vegyen egy baglyot, és levelezzen vele, Mr. Dursley - felelte Minerva a „vitát-lezártnak-tekintem” arckifejezéssel.

- Okééé... - sóhajtotta a kövér fiú, ledobva az abroszt, amely még mindig a vállán lógott, majd odalépett a kandallóhoz és beleszórta a Hop-port a lángokba. - Mrs. Figg háza!

Miután Dudley eltűnt, McGalagony visszafordult a diákokhoz. - Menjenek fel a hálótermeikbe. Jó éjt.

- Jó éjt??? - kiáltotta Ginny dühösen. - Hallani AKAROM Draco vallomását! Mint a sértett fél jegyesének, jogom van hozzá...

- Weasley kisasszony! - vágott közbe Piton. - Hadd emlékeztessem, hogy a Roxfortban csak két ember döntheti el, hogy kinek és mihez van joga: McGalagony professzor és én.

- De...- tiltakozott Ginny.

- Ginny - lépett oda McGalagony, a lány vállára téve a kezét -, tudom, mit érzel most. Tisztában vagyok vele, hogy te szenvedsz a leginkább, de kérlek, légy türelmes. Megígérem, hogy értesítelek, amint megtudok valamit.

Ginny bólintott.

- Gyertek, menjünk fel - szólt Hermione. - Amint McGalagony beszélhet nekünk Draco vallomásáról, meg fogja tenni.

- De én most rögtön akarom tudni! Harryről van szó!

- Tudom, Ginny... El fogja mondani nekünk.

Ginny valami olyasmit morgott, hogy egyáltalán nincs meggyőződve róla, aztán otthagyta a bátyját és Hermionét.

- Egész éjjel nem tudtam aludni - mondta Ginny a reggelinél. - Így hát meglátogattam Hedviget. Szegény bagoly... Mióta Harry elveszett... szóval... ha nem tudnám, hogy az állatok nem követhetnek el öngyilkosságot, azt mondanám, hogy szándékosan halálra éhezi magát. Mivel még vadászni sem jár, a többi bagoly elkezdett egereket hordani neki, de még mindig nem eszik! El se tudjátok képzelni, milyen borzasztóan néz ki: zörögnek a csontjai! Alig tudtam rábeszélni, hogy egyen egy fél egeret!

- Soha nem láttam még ilyen hűséges baglyot... - sóhajtott Hermione.

- Nem tudom, pontosan mit csinált Malfoy - mondta Ron -, de remélem, hogy legalább még kétszáz pontot levonnak a Mardekártól.

- Kétszáz pontot? - vakkantotta Hermione. - Csak ennyit ér neked a barátod? Malfoy megérdemli, hogy kicsapják! Azt a Dudleyt meg börtönbe kéne zárni!

- Én Azkabanba küldeném Dracót! - tette hozzá Ginny, miközben dupla adag tejet töltött magának, és harmadszor is szedett a Yorkshire pudingból. Közben Hermione is elmerült Bájgúnár Bill negyedik kötetének olvasásában.

- Nem lesz az egy kicsit sok, hugi? - jegyezte meg Ron.

- Sok? Neeem. Napok óta majd’ éhen halok... Próbáltam meggyőzni magam, hogy semmi köze a terhességemhez, de nyilvánvalóan csak áltattam magam... Éhes vagyok... hiszen kettő helyett eszem.

- Igen, csak tápláld jól az unokaöcsémet - helyeselt Ron.

- Úgy érted, az unokahúgodat - javította ki Ginny.

- Fogadjunk? - javasolta a fiú.

- Oké - bólintott a lány. - Mi legyen a tét?

Ron vállat vont. – Ne tudom... ha veszítek - ami ki van zárva -, megkapod Pulipintyet. Különben is, te adtál neki nevet.

- Jó - értett egyet Ginny. - És ha én veszítek - ami nem valószínű, mivel a nők jobban értenek az ilyesmihez - szóval, ha te nyersz, akkor soha nem mondom el senkinek azt a kis esetet a vécében. Ugye emlékszel rá?

Ron elvörösödött, Hermione pedig becsukta a könyvet.

- Most már igazán kíváncsi vagyok, srácok! Már másodszor említed ezt, Gin! Mi volt az az eset?

- Légy türelemmel, Hermie. Hat hónap múlva elmondom - somolygott Ginny.

- Álmodj csak - morgott Ron.

Ekkor McGalagony professzor lépett a Nagyterembe, mögötte a többi tanár.

- Gyerekek - szólította meg őket -, feltételezem, mindenki hallott már a tegnap éjjeli esetről. Ha nem, akkor tudatnom kell veletek, hogy egy mugli fiú, Harry Potter unokatestvére, meglátogatott bennünket... pontosabban Bulstrode kisasszonyt.

Millicent elvörösödött, és hirtelen nagyon behatóan kezdett foglalkozni a pudingjával.

- Harry unokatestvére nagyon érdekes információval szolgált Draco Malfoy titkos ténykedéséről. Nem szándékozom elmondani nektek a részleteket, de annyit kötelességem elárulni, hogy Draco nagyban hozzájárult Potter eltűnéséhez.

- Az a szemét! - csapott az asztalra Ron.

- Ezért volt olyan boldog, amikor megjelent az az újságcikk AZ ELVESZETT FIÚ, DUMBLEDORE NAGY TÉVEDÉSE címmel - sziszegte Hermione. - Tudta, hogy Harry elveszett, mivel ő maga gondoskodott róla, hogy elvesszen.

McGalagony folytatta: - A tantestület most fejezte be ötórás vitáját a Malfoy-ügyben, és arra a döntésre jutott, hogy a fiatalembernek el kell hagynia az iskolát.

- Professzor? - Hermione feltette kezét, mintha csak egy órán lenne.

McGalagony úgy tűnt, nem vette észre, így Hermione felállt. - Professzor, hogyan szabadult meg Draco és Dudley Harrytől? Harry ugye nem halt meg?

- Sajnálom, Granger kisasszony, de egyik kérdésére sem válaszolhatok. Az elsőnek titokban kell maradnia, mert nem akarjuk, hogy az egész világ - beleértve Tudjukkit - megtudja. Nem akarjuk Harry életét még jobban veszélyeztetni. Ami az esetleges halálát illeti... Hát remélem, hogy az nem következett be.

Hermione leült, és elhúzta a száját. Nem tudta figyelmen kívül hagyni az igazgatónő „űzött” arckifejezését. Úgy tűnt, Minervát is lesújtották az események.

- Nem hiszem el, hogy titkolódzik előttünk! - dühöngött Ginny.

Ron vállat vont. - Egy biztos, hugi: Malfoy főzete nem méreg volt - nem ölte meg Harryt.

- Biztos vagy benne?

- Hát persze - Ron átölelte a kishúgát. - McGalagony elmondta volna, ha Harry már nem élne. De semmi ilyet nem hallottunk tőle, tehát Harry életben van. A bájital nem ölte meg, hanem valami mást csinált vele.

- De mit? – kérdezte Ginny remegő hangon, a sírással küszködve.

- Fogalmam sincs – rázta a fejét Ron. - De előbb vagy utóbb megtudjuk.

- Remélem, hogy előbb, mint utóbb – sóhajtott Ginny. - Nem akarom örökre elveszíteni Harryt.

- Nem fogod - Hermione megszorította a kezét. - Harry visszajön, és Malfoynak nem lesz többé lehetősége bántani őt.

- Az biztos - értett egyet a fiú. - Kirúgták azt a seggfejet.

- Bár láthatnám, ahogy távozik! - somolygott Hermione. – Jó volna a képébe vágni, hogy mit gondolok róla és az átkozott aranyvérűekről.

- De Hermione! Ginny és én is aranyvérűek vagyunk! - emlékeztette Ron ingerülten.

- Oké, oké, Ron, nem akartam megsérteni az érzéseidet. Én csak Dracót akartam megsérteni. Legszívesebben szembeköpném azt a szemetet! Az lenne életem legszebb pillanata! Neked is, ugye, Ginny?

Ginny nagyot sóhajtott. – Tényleg gyűlölöm őt, és boldog vagyok, hogy elmegy de... nem tudnám bántani azok után, amin mostanában keresztülment.

A bátyja és barátnője zavartan nézett rá.

- A terhesség az agyadra ment, hugi.

- Nem tudod, amit én, Ron – felelte Ginny. - Nem olvastad a tegnapi Esti Prófétát.

- Miért? Mi volt benne?

- Draco apját a Szt. Mungóba vitték. Valaki a Cruciatus átokkal kínozta meg. Megőrült.

- Az szomorú… - mondta Hermione. - Ha nem Draco apja lenne, még sajnálnám is.

Ron röhögcsélt - Milyen igaz!

- Nem értitek...? - Ginny helytelenítő pillantást vetett rájuk. - Szörnyű, hogy ennyi embernek kell ilyen szörnyűségtől szenvednie.

- Ennyi embernek? Hogy érted ezt? - kérdezte Ron gunyoros arckifejezéssel. - Crak és Monstro papája is megőrült?

- Nem - felelte Ginny komoran. – Nem, az ő szüleik nem... de Neville-é igen.

- ... és így történt, hogy Harry Potter elveszett, Nagyuram - fejezte be Monstro a beszédét.

- Érdekes híreket hoztál, Monstro - mosolygott Voldemort Nagyúr kárörvendően. - Jó, hogy a fiad a Drakie Malfoy barátja.

Monstro kissé meghajolt. - Örülök, hogy szolgálatodra lehettem, Nagyuram.

Voldemort bólintott. - Furcsa, hogy tőled kell megtudnom... Azt vártam volna, hogy hűséges szolgám a Roxfortban beavat egy ilyen titokba... de majd megfizet érte... - Figyelmét újra a halálfalóra fordította. - Tudod, az a Lucius Malfoy ostobább volt, mint gondoltam. Hiába szállt szembe velem, mégis megtudtuk, hogy mit rejtegetett... El kellett volna mondania... akkor nem kellett volna megleckéztetnem a Crucióval - megrázta a fejét. - Egy ilyen bolond nem érdemelte meg, hogy a halálfalóim közé tartozzon. Furcsa... azt hittem, hogy Lucius ravasz. Micsoda csalódás. Na, mindegy. Még van elég követőm rajta kívül... nem is beszélve régi jó szolgámról a Roxfortban... nincs szükségem Luciusra, se a szánalmas kisfiára. Ejtsük a témát. Pillanatnyilag nem Malfoy a legfontosabb gondom.

- Akkor mi az, Nagyuram? - kérdezte Lestrange. - Potter?

- Nem, hűséges halálfalóm - felelte Voldemort. - Potter elveszett. Később előkerítem, és megölöm, de az várhat.

Nott szólalt meg: - Várhat? Nem Potter megölése az első számú célod, Nagyuram?

- Most nem - a sötét nagyúr szája gúnyos mosolyra húzódott. - Megtudtam valami rendkívül fontos dolgot... nos... tulajdonképpen már majdnem három éve tudom, de csak most érkezett el ez idő, hogy felhasználjam az információt.

- Mi az a nagyon fontos dolog, Nagyuram? - vágott közbe Féregfark.

- A halhatatlanság, Féregfark... – mosolygott gúnyosan Voldemort. – A halhatatlanság...

A halálfalók sokatmondó pillantást váltottak. Tudták, hogy uruk mindig is a halhatatlanságot tartotta élete főcéljának.

- Úgy érted, a recept, amit kaptál a... - kezdte Féregfark.

- Ó, igen - mosolygott önelégülten a Sötét Nagyúr. Kígyószerű vörös szeme pokoli örömtől csillogott.

- És mit tartalmaz az a recept? - kíváncsiskodott Macnair.

- Egy csomó közönséges hozzávalót, valamint egy csipetnyi segítséget Pottertől - válaszolta Voldemort.

- Potter segítségét? – kérdezte Lestrange, összevonva szemöldökét csuklyája alatt. Láthatóan nem értette a dolgot.

- Igen. Potter segítségét - bólintott a Sötét Nagyúr.

- De Nagyuram, nem épp most mondtad, hogy nem sürgős most megtalálni Pottert? - okoskodott Nott. - Hogyan tudod elnyerni az örök életet az ő segítségével, ha ő nincsen nálad?

- Ó, ne aggódj emiatt, Nott - felelte Voldemort. - Harry már gondoskodott arról a valamiről, ami nekem az Örök Élet Főzetéhez kell.

- Mi az, amiről gondoskodott? - érdeklődött Féregfark. - A vére?

- Ó, nem, te bolond. A vére csak az újjászületésemhez kellett. Az örök élet elnyeréséhez valami mást fogok használni. Valami mást… ami Potteré...

 Következő