Lupin lemondó sóhajjal dobta le magát a díványra, és hozzáfogott beszámolójához. - Először Franciaországba mentem, majd Németországba, de sehol sem látták Harryt. Aztán a skandináv államokat látogattam meg - még mindig semmi. Olaszországban és Görögországban sem jártam sikerrel. A spanyol és portugál varázslók sem találkoztak vele. Se a magyar táltosok, se az erdélyi vámpírok... bár az utóbbiak be sem vallanák, ha esetleg látták volna. Sohasem beszélnek az áldozataikról.

- Ne rémíts meg, Remus! – mondta korholóan Sirius. - Nem akarom elképzelni Harryt, amint nappal egy koporsóban alszik, és éjjel vérre vadászik!

- Ne izgulj, Sirius! - szólt közbe Dumbledore. - Barátunknak, Remusnak élénk a fantáziája. Természetesen a B.K.V.R.T. soha nem támadná meg Harryt.

- A B.K.V. Rt.?

- Igen, a Bukarest Környéki Vámpírok Romániai Társasága. Egyezményt írtam alá velük még novemberben.

- De Albus... neked egy vámpírok által aláírt egyezmény elég biztosíték arra, hogy nem támadnák meg Harryt? A vámpírok nem a megbízhatóságukról híresek - jegyezte meg komoran Black.

- Siriusnak igaza van - bólintott Lupin. – Mondd, Albus, Amerikában tudnak valamit?

- Sajnos nem - rázta fejét Dumbledore. - A múlt héten átutaztam az Államokon, minden varázsló közösséget meglátogattam, de hiába. Az MDF sem tud Harry hollétéről.

- MDF? - vonta fel szemöldökét Sirius.

- Mágusok Demokratikus Föderációja - magyarázta Albus.

- Ó, értem - felelt Black meglehetősen zavart arckifejezéssel.

- Nézzétek, egy sólyom! - kiáltotta Remus.

Egy madár repült be a nyitott ablakon, egyenesen Dumbledore-hoz, és egy levelet pottyantott az ölébe.

- Furcsa... egy sólyom? Csak az arab varázslók használnak sólymot üzenetek szállítására - mormogta Dumbledore, miközben feltépte a borítékot.

Ahogy olvasni kezdte a levelet, a szokásos nyugalma eltűnt, és döbbent kifejezés ült ki arcára.

- Rossz hírek? - kérdezte Sirius.

- Nézőpont kérdése - felelte Albus.

A két másik varázsló felvonta szemöldökét. - Hogy érted ezt?

- Megtalálták Harryt - kezdte Dumbledore -, aztán újra elveszett.

Sirius hitetlenkedve rázta fejét. - Mi? Hogyan? Hol? Mikor?

- Négy hónapot töltött Egyiptomban, és igen, a gyanúnk beigazolódott: elvesztette az emlékezetét.

- Valaki felismerte a sebhelyéről? - vágott közbe Remus.

- Nem. Sőt, már nincs is sebhelye.

- MICSODA? - hápogott Sirius. - Az ilyen sebhelyek soha nem tűnnek el! Ugyanolyan jól tudod, mint én!

- Igen, tudom - bólintott Albus. – De akkor sincs már meg neki. Ne kérdezzétek, hogyan történt, mert fogalmam sincs. Tényleg. De legalább tudjuk, miért nem ismerte fel eddig senki: mindenki egy olyan fiút keresett, aki villám alakú sebhelyéről híres...

- De ha nincs sebhelye, ki ismerte fel?

- Gilderoy Lockhart.

- Lockhart? Az a pojáca? Azt hittem, rég elvesztette az emlékezetét - mondta Remus. - Azért volt szükséged rám annak idején.

- Pontosan - válaszolt Dumbledore. - Csak most nyerte vissza az emlékezetét, Abysmal sun-Amun, az arab emlékezet-visszaállító közbenjárásával. Amint visszanyerte az emlékezetét rájött, hogy a fiú, aki elkísérte Egyiptomba, nem más, mint Harry... De sajnos túl későn jött rá, mert mire beugrott neki, Harry már elment.

- Hová? - kérdezte Black idegesen.

- Ez az, barátom, amit senki sem tud.

- Rendben. Valahol Egyiptomban lehet. Megyek és megkeresem - jelentette ki Sirius. - Megkérem Bill Weasleyt, hogy jöjjön velem, ő igazi Egyiptom-szakértő.

- Tégy úgy, Sirius. Én folytatom a kutatást Ázsiában. Ki tudja... hátha ott van valahol - tette hozzá Lupin.

- Rendben. Küldök egy baglyot az MDF-nek, hogy folytassák a kutatást egy olyan fiú után, akinek NINCS sebhelye... - sóhajtotta Dumbledore. - Még mindig nem tudom elhinni... nincs sebhelye... ez még jobban megnehezíti a keresést... De nem szabad feladnunk a reményt! Holnap Ausztráliába utazom. És ne feledjétek: olyan feltűnésmentesnek kell lennünk, amennyire csak lehet. Nem akarjuk felkelteni a figyelmet... pláne nem Voldemortét. Remélem, megértitek – Voldemort már biztosan hallott Harry eltűnéséről. Lehet, hogy az amnéziájáról is tud. A fiú sebezhető, teljesen védtelen. Ha a Sötét Nagyúr most elkapja, neki vége. Ezt nem kockáztathatjuk.

- Természetesen, Albus. Számíthatsz ránk. Igyekszünk feltűnésmentesen cselekedni - bólintott Sirius. - Megyek Billért.

Dumbledore a tekintetével követte a távozókat. Nem neked kell meghalnod, Harry. Meg kell találnunk téged, még mielőtt Voldemort cselekszik...

- Jaj, ne! - nyögte Ron, és ledobta magát a Griffendél klubhelyiség egyik karosszékébe.

- Mi történt? - nézett fel Hermione a számmisztika könyvéből.

- Nem tudjuk lejátszani a Mardekár elleni meccset három nap múlva - felelte a fiú, dühtől remegő hangon.

- Miért nem?

- Luke Turpin, a tartalék fogó üzenetet kapott, hogy az anyja autóbalesetet szenvedett. Ő és a nővére, tudod, a hollóhátas Lisa Turpin, két hétig nem lesznek itt, vagy még tovább. Nincs fogónk!

- Keress valaki mást - válaszolta Hermione hűvösen. Mióta Harry elment, a lányt még annyira sem érdekelte a kviddics mint azelőtt, és most, hogy a vizsgák ilyen közel voltak, nem törődött mással, csak a tanulással. - Luke különben sem volt olyan jó fogó.

- De ő volt Harry után a legjobb.

- A legjobb? - úgy tűnt, Hermione mulatságosnak találja a dolgot. - Azért vesztettétek el a Hollóhát elleni meccset?

Ron a kezébe temette az arcát. - Ne gúnyolódj, kérlek... Különben is, nem Luke hibája volt. A Hollóhát új fogója félrevezette.

Hermione keserűen mosolygott. - A jó fogót nem lehet félrevezetni.

- Tudom, tudom... - sóhajtott Ron. - Mióta Charlie elvégezte az iskolát, a Griffendélnek öt fogója volt, és csak egy jó volt köztük: Harry... de nem valószínű, hogy ő visszajön a Griffendél-Mardekár meccsre.

- Nem, nem valószínű - sóhajtott a lány.

- Hé, srácok, unatkozom! – mondta Dean, és lehuppant a Ron melletti székbe. - Az iskola soha nem volt ilyen csendes! Kibírhatatlan! Már szinte hiányzik Malfoy! Ő legalább mindig csinált valamit, amin mérgelődni lehetett, de most még ilyen sincs! Dumbledore professzor mókás fickó volt, McGalagony meg egy mogorva vén spiné – az a mániája, hogy rendet tartson a Roxfortban! Rémes! Ha nem lenne a kviddics, meghalnék az unalomtól!

- Az unalomtól? - ráncolta homlokát Hermione. - Ha elkezdenél készülni a RAVASZ-ra, nem unatkoznál!

- Ugyan már, Hermione! - csatlakozott hozzájuk Seamus. – Addig még két hónapunk van! Az rengeteg idő! Most elég, ha csak a Mardekár elleni meccs miatt aggódunk!

- Nem lesz meccs - felelte Ron morcosan.

- Micsoda? - kiáltotta a Finnigan-Thomas páros.

- Luke-nak el kellett menni két hétre. Családi problémái vannak. Nincs fogónk.

- A francba! - csapott az asztalra Dean. - Nem tudsz találni egy másikat? Akárkit?

- Három napunk van a meccsig, Dean - emlékeztette Ron. - Aki csak repülni tud, az már mind a csapatban van. A többiek bénák. Emlékszel, milyen nehéz volt pótolni Ginnyt novemberben? Csoda, hogy Natalie-ról kiderült, hogy jó hajtó.

- Mi újság, fiúk? – érkezett Colin Creevey, akit a fivére, Dennis követett. Az elmúlt két évben Ginny mellett ők voltak a Griffendél hajtói. Most Natalie McDonalddal játszottak, aki az előrehaladott terhes Ginnyt helyettesítette.

- Minden elveszett, fiúk - fordult hozzájuk Ron. - Turpin elmegy két hétre. Nincs fogónk.

- És... és... Neville? - motyogta szégyenlősen Dennis.

- Neville? - Seamus és Dean nevetésben tört ki. - Azt sem tudja, hogy néz ki egy seprű!

- De tudja! - tiltakozott Dennis. - Beszélt nekünk az unokatestvéréről, aki Kanadában lakik. Neville nála töltötte a nyarat... tudjátok, ki az unokatestvére?

- Nem - vont vállat Ron. - Ki?

- William Whittby! - felelte Colin buzgón.

A többiek mind levegőért kaptak, kivéve persze Hermionét, aki mélyen elmerült a tanulásban.

- Whittby? A Vancouveri Vészmadarak világhírű őrzője? - Ron majdnem leesett a székről a meglepetéstől.

- Ő bizony - bólintott Colin. - És egész nyáron repülni tanította Neville-t.

- És akkor mi van? - ráncolta az orrát Seamus. – Mindegy, milyen király a tanár, ha a tanuló teljesen reménytelen. És Neville egy rakás szerencsétlenség.

- Ne beszélj így róla, amíg nem láttad repülni! - kiáltotta Dennis, ami teljesen szokatlan volt a szégyenlős, csendes fiútól.

- Miért, te láttad? - vonta össze szemöldökét Dean. – Láttad őt repülni?

- Láttuk - mondták a Creevey fivérek kórusban. - A szünidő utolsó hetét nálunk töltötte. Jó barátok vagyunk.

- Ja, tudom - sóhajtotta Ron. - És meddig tartott, amíg a seprű ledobta?

- Nem dobta le! - felelte Colin ökölbe szorított kézzel. - Csodálatosan repült! És tudja a Whittby-dugóhúzót! Az unokatestvére megtanította!

- A Whittby-dugóhúzót? - Ron egy „ne-nézz-már-hülyének” pillantást vetett rá. - Az elképesztően veszélyes! Neville soha nem csinál semmi veszélyeset! Különben is, még Harry sem tudja a dugóhúzót!

- De Neville tudja! - pattogott Dennis. – Láttuk, amikor apa tehénistállója fölött megcsinálta. Dolly, a tehenünk annyira megdöbbent, hogy elfelejtett tejet adni aznap!

- Nagyon meggyőző, mi? Egy tehén megdöbben Neville bemutatójától... - somolygott Ron. - Oké, fiúk, mit csináljunk?

- Te vagy a csapatkapitány, mondd meg te! - vont vállat Dean.

Hermione hirtelen felnézett a könyvéből. - Azt gondoltam, több eszed van, drágám.

- Hogy érted ezt? - ráncolta homlokát Ron.

- Én a helyedben már rohannék is, hogy megkeressem Neville-t.

- Azt gondolod, hogy...

- Vegyük be a csapatba? - fejezte be a mondatot a lány. - Pontosan - ezzel újra könyvébe temetkezett.

Másnap reggel a hetedikes griffendélesek első órája bájitaltan volt a mardekárosokkal.

Mióta Dracót kicsapták, Piton professzor mindkét óráján - bájitaltanon és sötét varázslatok kivédésén - állandóan rossz hangulatban volt. Rossz kedve mostanra olyan méreteket öltött, hogy az már minden diák számára kibírhatatlan volt.

Egyszer Parvati annyira kiakadt a professzor kegyetlensége miatt, hogy kirohant az óráról. Piton ki akarta csapatni, de McGalagony kiállt a lány mellett, ami még jobban feldühítette Perselust. Egyes diákok sztrájkot terveztek, és feltett szándékuk volt petíciót írni a Mágiaügyi Minisztérium Oktatási Osztályának, Piton távozását követelve.

Perselus mostanában szörnyűbb volt, mint valaha - senki sem tudta az okát, de valami történhetett vele - valami, amit titokban tartott. Minden tanuló és tanár észrevette, hogy még sápadtabb, mint rendesen. Tekintete űzött volt, úgy tűnt, mintha sokat szenvedett volna. De vajon mitől? Senki sem tudta.

Ezek után a diákok nagyon meglepődtek, amikor május másodikán a professzor jó hangulatban lépett a tanterembe. Úgy látszott, valaminek nagyon örül.

Miután felírta a táblára a patkány-méreg hozzávalóit, odasétált Ronhoz, aki Hermione és Neville között állt, és épp futóféreg nyálat csurgatott az üstjébe.

- Weasley, Weasley... Azt hittem, magasabbra teszed a mércét... - suttogta a fülébe Piton, hogy csak két szomszédja hallotta. - Legközelebb egy ganajtúró bogarat kérj fel fogójátékosnak... szegény Potter, ha tudná, kit választottál a helyére, biztosan öngyilkosságot követne el! Ez lesz a Griffendél legszégyenletesebb veresége. Jobb lesz, ha Potter soha nem tudja meg, hova süllyedt az csapata... cc, cc, cc, ez a fickó – Neville-re mutatott -, a legszánalmasabb teremtés, akivel valaha találkoztam. Készülj fel a teljes vereségre, Weasley.

- Nem tudom megcsinálni, Ron! - vinnyogott Neville, amint elhagyták az osztályt. - Pitonnak igaza van, egy balek vagyok. Veszíteni fogunk...

- Figyelj, Neville! - a vörös hajú fiú megragadta az új fogó karját. - Piton csak azért mondta előtted, hogy elbizonytalanítson... ne hallgass rá!

- De, de igaza van, Ron... tényleg szánalmas vagyok. A családom sem volt soha büszke rám... született vesztes vagyok!

- Nem vagy az!

- De igen!

- DE NEM! - üvöltötte Ron. - Pontban hatkor legyél a kviddicspályán! És ez nem kérés - ez parancs!

 Következő