A nap egyetlen megpróbáltatása a mágiaügyi Miniszter harminchat perces unalmas megnyitó beszédének végighallgatása volt. Daniel elaludt rajta, és csak a tucatnyi harsona hangjára ébredt fel, ami jelezte, hogy Albus Dumbledore megnyitni készül a játékokat.

- Remek, akkor Caramel szónoklatának már vége? – próbálta kidörzsölni a maradék álmosságot is a szeméből, nem akarván elmulasztani a párbajok egyetlen pillanatát sem.

Úgy vélte, hogy valószínűleg ez a torna lesz a legérdekesebb dolog, amit eddigi életében valaha látott.

A selejtező, melyben tizennyolc pár vett részt, három órán keresztül tartott. Mire véget ért, a stadion tele volt nyöszörgő és sérült hetedévesekkel, akiknek vérzett az orra vagy eltört a karja. Dumbledore jó előre felkészülhetett erre, mert a St. Mungo tucatnyi gyógyítója segített Madam Pomfreynek ellátni a sebesülteket.

- Hát ez marha jó volt, ugye? – mondta Norbert, miközben a Nagyterem felé tartottak, hogy megebédeljenek, és azt követően megnézzék a hetedéves lányok kvíz-versenyét.

- Hát, inkább véres… - vont vállat Daniel.

- Én nem vagyok oda a párbajért, engem a kvíz-verseny sokkal jobban érdekel – jegyezte meg Gilda. – Biztos szenzációs lesz, és Weasley professzor remekül ellátja a műsorvezető szerepét.

A stadionban lévő vendégeket a Nagyterembe nem engedték be a kvíz idejére, mivel az tele volt diákokkal. A tanári asztal helyét most egy kis színpad foglalta el, melyen félkör alakban tíz kicsi, és velük szemben, középen egy nagyobb pódium helyezkedett el.

Ezúttal egyetlen diákot sem érdekelt különösebben az ebéd – mindenkit a lányok versenyének második fordulója izgatott, különösen azért, mert sok aranyvérű varázsló és boszorkány eddig még sosem látott mugli kvízjátékot.

Ebéd után McGalagony felolvasta a tíz legtöbb pontot elért lány nevét, akik aztán felmentek a színpadra, hogy válaszoljanak Hermione további kérdéseire.

Dan elég jól szórakozott, különösen, mikor a résztvevők rossz válaszokat adtak. A legtöbb pontot két hollóhátas és egy griffendéles lány érte el. Ők voltak a napnyugtakor megrendezésre kerülő harmadik forduló résztvevői.

A kvíz után mindenki visszasietett a kviddicsstadionba, a varázslópárbaj második fordulójára. Ez a forduló még durvább volt, mint az első – a hetedévesek (különösen a mardekárosok) tényleg sok trükkös átkot ismertek.

- Dumbledore-nak igaza volt. Ezektől tényleg tanulhatunk – mondta Daniel, amint azt figyelte, hogy a gyógyítók levisznek a pályáról egy hugrabugos fiút.

- Én nem is akarom látni, amikor ilyen dolgokat csinálnak, Dan – mondta Gilda. – Különben neked nem is sikerülne ilyen átkokat végrehajtanod…

Daniel legszívesebben közölte volna vele, hogy „igenis sikerülne”, de visszafogta magát.

A második forduló után a hat legjobb varázsló maradt versenyben – ők majd a lányok versenyének fináléja után mérkőznek meg a bajnoki címért.

A lányok vetélkedőjének utolsó fordulója még érdekesebbnek bizonyult, mint a második. A három lány három kérdést kapott, és aki a legokosabb választ adta, az lett a győztes. Ezek a kérdések nem a Roxfortban szerzett lexikális tudáson alapultak, hanem azt voltak hivatva megvizsgálni, hogy milyen gyors a gondolkodásuk és milyen furfangos válaszokat adnak a ravasz kérdésekre. A nézők nem túl nagy meglepetésére a győztes egy hollóhátas boszorkány lett. A lány egyáltalán nem volt szép, szemüveget viselt, és pattanásai voltak, ami Dant kissé Hisztis Myrtle-re emlékeztette. Mégis ő lett a Szépség és Szerelem Királynője, és elnyerte a jogot, hogy megkoronázza a varázslópárbaj győztesét, aki végül is egy szintén pattanásos, nagyfogú griffendéles fiú lett.

- Hát ezek aztán összeillenek – súgta Norbert a barátjának. Dan kuncogott, de Gilda lesújtó pillantást vetett feléjük.

- Csak mert nem néznek ki úgy, mint Brad Pitt és Catherine Zeta-Jones, még lehetnek igazán remek emberek.

- Nem úgy néznek ki mint… kicsodák? – vonta össze a szemöldökét Norbert.

- Ne is törődj vele, mugli dolog – intett a lány, aztán figyelmét újra a koronázási ceremóniára fordította: a pattanásos hollóhátas lány valamilyen trónszerűségen ült, a győztes bajnok odasétált hozzá, majd térde esett előtte. A királynő felállt trónjáról, és egy arany babérkoszorút tett a fiú fejére. Az ifjú varázsló széles mosolyt küldött felé, amitől összes óriás első foga kilátszott.

- Na ne, ezek egymásba szerettek – húzta fel az orrát nemtetszése jeléül Norbert.

- A szerelem nem a kinézeten múlik, mikor tanulod meg végre? – pörölt vele Gilda.

- De igenis, azon múlik! – vágott vissza Malfoy.

- Hagyd – súgta Dan a lány füléhez hajolva –, csak azért ilyen kiállhatatlan, mert Lily szakított vele.

- Hallottam ám! – morogta Norbert. – És nem szakított velem! Köztünk igazából sosem volt semmi!

- Örömmel hallom. Nem szeretném, ha a nővéremnek hamarosan kis Malfoyai születnének.

- Ha-ha - morgott a barátja.

- Fel a fejjel, Norb, végre visszamehetünk vacsorázni, és megkóstolhatjuk azt a csodás tortát – vigasztalta Gilda.

A torta valóban nagyon finom volt, és – Kevin rémületére – nem a házak színei szerint osztották szét. Ő, a Weasleyk és még egy csomó griffendéles zöld cukormázas szeletet kapott.

- Én nem eszek meg egy Mardekár színű tortát! – dohogott Kevin, és ellökte magától a tányért.

- Akkor ne egyél salátát, spenótot, kivit, és zöld almát se! – figyelmeztette Lancelot. – Mindegyiknek mardekáros színe van.

Kevin egy „fogd-be-a-szád-ha-nem-akarod-hogy-betörjem-az-orrod” pillantást küldött felé.

- Rendben, rendben, csak azt akartam, hogy tudd – vont vállat Lancelot. – Mondd, ha nem eszed meg a tortádat, az enyém lehet?

Az unokatestvére azonban egy „ne-is-álmondj-róla” pillantással maga elé húzta a tányérját.

A következő öt nap hasonlóan telt el, azzal a kivétellel, hogy a vacsorákhoz már nem maradt a Roxfort születésnapi tortájából.

A tanároknak és a felfogadott varázslóknak rengeteg dolguk volt a játékok megszervezésével, mivel a vacsoránál minden este valami új várta a diákokat, például Celestina Warbeck; aztán egy kabarécsoport, amelyik a Büszkeség és Balítélet varázslóváltozatát adta elő. A negyedik napon pedig a Wacky Wizards zenekar varázsolt diszkó-hangulatot.

Az ötödik nap különleges volt Dan számára, mivel néhány harmadéves rokona és barátja is benevezett a versenyre.

- El sem hiszem, hogy én lettem a Királynő! – ragyogott a vacsoránál Lily az öccsére. Szemében örömkönnyek csillogtak, és Dannek el kellett ismernie, hogy valóban nagyon szép volt a királynői öltözetben, mely hosszú, barackszínű selyemruhából, valamin a fejét ékesítő kicsiny, csillogó kristálykoronából állt.

David Dursley – az aznapi varázslópárbaj győztese és a bajnoki cím tulajdonosa – álmodozó pillantásokat küldött a gyönyörű királynő felé, míg barátnője Circe Diggory vissza nem térítette a valóságba. Yvette Weasley szintén megpróbálta magához térítenie barátját, Christopher Woodot, mivel a fiú egyszerűen nem tudta levenni a szemét Lilyről, amióta az elnyerte a Szépség és Szerelem Királynője címet.

Harry borzasztóan büszke volt a lányára és unokaöccsére, Davidre. Alig tudta elhinni, hogy bárki, aki a Dursley családból származik, ennyire tehetséges varázsló lehet.

- Nos, az én kis hercegnőmből királynő lett, mi? - fordult Lilyhez széles mosollyal.

- Ne hívj engem kis hercegnőnek mások előtt, apa – pirult el a lány.

- Ahogy óhajtja, Felség – hajolt meg játékosan Harry. – Nekem ajándékozná Felséged ezt a táncot?

- Szívesen, jó uram – nevetett Lily, és hagyta, hogy Harry a táncparkettre vezesse. Ezen az estén egy osztrák varázslózenekar Strauss keringőket játszott.

- Jó lenne táncolni egyet, nem? – biggyesztette le az ajkát Gilda, a táncolókat nézve.

- Kivel? – kérdezte Norbert és Daniel kórusban.

- Nekem mindegy – vont vállat a lány. - Csak azt gondoltam, hogy legalább egyikőtök van olyan lovagias, és felkér. Na de mindegy, úgyis késő van. Felmegyek, még akarok tanulni egy kicsit holnaputánra.

- Még mindig tanul? Ez nem normális – súgta Norbert a barátjának, miután a lány otthagyta őket.

- Talán. De lehet, hogy neki van igaza. Ha megnyeri a kvízt, akkor volt értelme a sok tanulásnak – vont vállat Daniel. - De remélem, hogy holnap Yvette nem nyeri el a királynő címet.

És Yvette nem nyert. Ráadásul, legnagyobb bosszúságára Christoper Wood talán épp ezért egyre nagyobb csodálattal adózott az előző nap királynői címet elnyert Lily Potternek.

Végül az első évesek számára is eljött a nagy nap.

Daniel nem aludt jól az előtte lévő éjjel, mivel túl izgatott volt. Ez annál is inkább furcsa volt, mert a verseny első napján nem érzett semmilyen idegességet, és remek éjszakája volt, noha úgy tudta, hogy aznap fog versenyezni. Izgalmának valószínűleg az lehetett az oka, hogy ezúttal nem az ismeretlennel nézett szembe: most már tudta, mi vár rá, és ez eléggé idegesítő volt. Inkább nézett volna szembe az ismeretlennel, akkor nem kellett volna ennyire nyugtalankodnia. Lehet, hogy jobb lett volna, ha nem látja az a sok durva harcot… Semmi kedve nem volt hozzá, hogy gyógyítók cipeljék le a pályáról. Norbert próbálta nyugtatgatni, mondván, hogy az elsőévesek általában nem tudnak olyan fejlett átkokat, amivel komoly sérüléseket okozhatnának egymásnak, Daniel mégis aggódott.

- Fel a fejjel, Dan! Még van egy órád a kezdésig! – mondta neki Gilda. – Egyél valamit, szükséged lesz az erődre.

Az ifjú Potter azonban csak két kis falat tökös derelyét tudott leerőltetni, de mikor elhagyta a Nagytermet, úgy érezte, hogy a derelyék sztepptáncot járnak a gyomrában. Norberttel együtt sok sikert kívánt Gildának az ötvenpontos teszthez, majd seprűjét felkapva a pályára indult.

- Miért tűnik úgy, hogy ma nincs olyan szép napunk? – kérdezte Dan a barátját, aki szintén seprűjét markolászta. A stadion ugyanúgy nézett ki, mint az előző napokon, most mégis sokkal félelmetesebbnek tűnt.

Dan megpillantotta anyját, apját és a testvéreit, akik a Griffendél lelátójáról integettek felé. Kényszeredett mosollyal intett vissza, és megpróbált bátornak látszani. Aztán belépett az öltözők egyikébe.

Legnagyobb megkönnyebbülésére úgy tűnt, hogy Kevin Lancelottal együtt a másik öltözőt választotta. Fél tíz körül Viviane és Valentine jelent meg.

- Nem hiszem, hogy sikeresen oldottuk meg a tesztet, de nem is nagyon bánjuk, ugye? – mondta Viv.

- Egyáltalán nem – rázta a fejét Val. - Anya ugyan biztos csalódott lesz, de mi sosem tekintettük ezt a versengést másnak, mint egy jó játéknak, és nagyon élveztük. Képzeljétek, milyen hülye kérdések voltak: az egyik az volt, hogy pontosan mikor zajlott le a koboldlázadás. Na mit szóltok hozzá, hát ki emlékszik ilyesmire?

- 1612-ben – mondta Norbert.

- Tényleg? Sose gondoltam volna, hogy figyelni szoktál Binns professzor sótlan előadására – mondta Dan. – Mindig úgy tűnt, hogy csak rajzolgatsz a mágiatörténet órák alatt.

- Attól, hogy rajzolgatok, még nyitva tartom a fülem – vonta meg a vállát a barátja. – És milyen kérdések voltak még?

- Nos – mondta Valentine – sokra nem emlékszem, de a legrosszabb a feledtető bájital hozzávalóinak felsorolása volt. Kétlem, hogy bárki is pontosan meg tudta adni a választ.

- Nekem azt hiszem, sikerült – szólalt meg egy hang az öltöző ajtajából.

- Gil – derült fel Dan arca. – Hogy ment? Hány kérdésre tudtad a választ?

- Negyvenkilencre. De nem vagyok biztos a harminchetedikben sem. Ebédnél úgyis megtudjuk az eredményt. És ti, fiúk? Nem vagytok egy kicsit rosszul?

- Nem is olyan kicsit – fintorodott el Dan. – Most hogy említed, hánynom kell.

- Akkor inkább menj ki – mosolygott Lockhart kisasszony.

- Azt hiszem, vissza tudom tartani - vett egy nagy lélegzetet a fiú.

- Biztos voltam benne. Sok szerencsét – hajolt oda a lány, és egy puszit adott az arcára. Mikor a fiú a haja tövéig elpirult, az ikrek vigyorogni kezdtek.

- Hé, én nem kapok egyet? – biggyesztette le az ajkát Norbert.

- Dehogynem – lépett hozzá Gilda, és neki is adott egy puszit az arcára. – Sok szerencsét mindkettőtöknek.

- Igen, sok szerencsét! Próbáljatok meg fent maradni a seprűtökön! Valnek és nekem át kell mennünk Kevinhez és Lancelothoz is, szerencsét kívánni! – mondta Viv, mikor kiléptek az ajtón.

Az öltöző hamarosan megtelt. Számos olyan diák mellett, akit csak látásból ismertek, ott volt három hálótársuk: Jerry Travers, Donald Rookwood és Iago Rosier, valamint a hollóhátas John Nash, a hugrabugos Rowan Atkinson és a griffendéles Nigel Bailey is. Daniel csodálkozott rajta, hogy olyasvalaki, mint Nigel hogy nevezhetett be a tornára: Nigel olyan volt, mint Neville Longbottom – mindig minden bűbájt elrontott. Nos, ő legalább griffendéles volt, és elég bátor ahhoz, hogy megpróbálja, még akkor is, ha bizonyára kudarcot vall. Ezt Daniel nem mondhatta el magáról: amikor még nem volt Képzelő, félve a felsüléstől egyáltalán nem akart részt venni a párbajokban. Csak akkor vette rá a bátorságot, hogy belépjen a versenybe, amikor észrevette, hogy Képzelőként majdnem mindent el tud érni. Korholta is magát, amiért nem volt olyan bátor, mint Nigel Bailey, és elhatározta, hogy képzelőerejét a minimumra korlátozza. Amennyire csak lehetséges, becsületesen akart játszani.

Amikor elérkezett a tíz óra, a huszonnégy résztvevő hallotta, amint Dumbledore megnyitja az utolsó napi varázslópárbajt. Hamarosan elkezdték kihívni a diákokat az öltözőből, abban a sorrendben, ahogy a nevüket kisorsolták. Minél kevesebben maradtak az öltözőben, Daniel annál idegesebb lett. Nem láthatta, mi zajlik a pályán, de tisztán hallott mindent. A kommentátor szerint Rowan Atkinsont levitték a gyepről, hogy rendbe hozzák mindkét törött lábát.

- Nem olyan veszélyes, mi? – fordult a barátjához, aki csak a vállát vonta meg. Dan remélte, hogy ha neki is helyre kell rakni valamelyik törött végtagját, Gilderoy Lockhart nem lesz a közelben.

Végre másfél órányi várakozás után Daniel a saját nevét hallotta kiáltani.

Kilépett az öltözőből a vakító napfényre, és a pálya közepére sétált, ahol ellenfele – a griffendéles Tom Paris – várta.

- Párbajozók, hajoljatok meg egymás előtt – hangzott Dumbledore utasítása.

Miközben kissé meghajoltak, az ifjú Potter megpillantotta apját, aki feltartott hüvelykujját mutatta felé. Ez egy kis bátorságot öntött belé.

- Rajta, Dan! – hangzott egy női hang a Mardekár lelátójáról. Mikor a fiú felnézett, Gilda a szájához érintette kezét és egy csókot dobott felé. Ha más nem is, ez biztosan megadta a végső bátorítást. Felszállt a seprűjére, és Tom Paris is így tett.

A két résztvevő a stadion két ellentétes végébe repült, és várta az igazgató jeladását, hogy egymásnak eshessen. Dan még egy pillantást vetett Gilda felé, aki egy zsebkendőt gyűrögetett izgalmában. Igazán ennivalóan nézett ki, olyan aranyos volt… várjunk csak, ezek zöld szikrák voltak!

Dan „megsarkantyúzta” Nimbusz 4000-es seprűjét, és kinyújtott kezében a pálcájával kilőtt Paris irányába. Mikor háromméternyi távolságba értek egymástól, Dan Reduciót kiáltott, és pálcájával a másik diák seprűjére mutatott, de várakozásai ellenére ellenfele seprűje nem lett kisebb. Paris a gumiláb rontást küldte Danre, akinek a lábai annyira rángatódzni kezdtek, hogy a seprűje kicsusszant alóla. A földön találta magát, és biztos volt benne, hogy valamit rosszul csinált. Nos, ha nem tudja elvégezni a bűbájt a szokásos módon, akkor képzelnie kell. Mikor Tom egy kis kanyart tett a seprűjével, és kárörvendő vigyorral lenézett a fűben elterült ellenfélre, Dan kinyújtotta pálcáját, és elismételte a varázsigét, de ezúttal Képzelő erejét is használta. Parisnek nem volt többé oka a vigyorgásra, mert a seprűje az eredetinek a tizedére zsugorodott, és ő is a fűben kötött ki. A kicsiny seprű tovaszáguldott. Most, hogy mindketten a földön feküdtek, ismét egyenlők voltak.

- Nem rossz, Potter! – mondta Paris. – De mit szólsz ehhez? – mutatott pálcájával Dan talárja felé, és Piroinitió-t kiáltott.

Dan a sietségben észre sem vette, hogy ösztönösen, a képzelőerejével oltotta el a tüzet, anélkül, hogy kimondta volna az eloltására szolgáló varázsigét – és ugyanakkor Baziteót kiáltott Paris seprűjére. A seprű, miközben hátulról a gyanútlan Tom felé közeledett, visszanyerte eredeti méretét, és nyelével úgy fenéken billentette tulajdonosát, hogy az pár méteres repülés után elterült a földön.

- Na mi van, semmi mást nem tudsz használni, csak méretváltoztató bűbájokat, Potter? - ugratta Tom, és pár másodperc múlva Rictusemprát kiáltott.

Dan, a nevetéstől kétrét görnyedve, vonagló kézzel felemelte pálcáját, és elképzelte, amint Parist eltalálja a Zagyváló Átok. Két nevetés közt még a varázsigét is sikerült kinyögnie, de tudta, hogy a képzelőereje volt az, ami megtette a hatását.

Ennek ellenére a bűbáj jól működött, mert Tom megállt, és a pálcájára nézett. – Mi ez? – ráncolta a homlokát, és félredobta a pálcát. – És mit keresek én itt? – összezavarodva nézett körbe. – Mi ez itt, valami futballmeccs? Utálom a futballt, haza akarok mennyi az anyukámhoz! Hol van az anyukám? Van egyáltalán nekem anyukám?

- Ööö… azt hiszem, valahol arra megtalálod – mutatott Dan a Griffendél lelátója felé, és roppant mulatságosnak találta, hogy Tom elindult a mutatott irányába, hogy megkeresse az anyját.

- A mérkőzésnek vége, a győztes Daniel Potter – jelentette be a kommentátor. – A következő pár Lancelot Weasley és Norbert-Devilsmoor Malfoy.

Ebédnél Gilda nagyon izgatottnak tűnt.

- Nyugodj meg, Gil, biztos vagyok benne, hogy sikeresen oldottad meg a tesztet, és bekerültél a második fordulóba – mondta neki Dan két korty narancslé között.

- Ti ketten könnyen beszéltek, tudjátok, hogy sikeresen vettétek az első akadályt, de én még nem lehetek benne biztos!

- Fel a fejjel! – veregette meg Dan a lány kezét. – Minden rendben lesz. Tudom!

Gilda hálás pillantást küldött felé. - Tudod, Dan, nagyon tetszett a zagyváló átok. A srác szenzációs volt, mikor a mamáját kereste!

- Ja, pláne, mikor az anyja felállt a helyéről a lelátón, és odakiáltotta neki, hogy „Itt vagyok, kisfiam! Gyere anyucihoz!” – tódította Norbert.

Dan beleprüszkölt a tányérjába. – Örülök, hogy tetszett. Te is nagy voltál. Szegény Lance, remélem, Madam Pomfreynek sikerült összefoltoznia. És szegény Percy bácsi! Olyan fehér volt, mint a fal! Tudod, hogy még sosem láttam őt elveszíteni a méltóságát? Megérdemelte, hogy egy kicsit megszégyenüljön. Ő és Lance túlságosan egyformák! Beképzeltek és túl magabiztosak.

Dumbledore piros szikrákat küldött a levegőbe, hogy elcsendesítse a diákokat, McGalagony professzor pedig elkezdte felolvasni a második forduló résztvevőinek nevét: Liu Chang, Dorothea Crockford, Julie Dumbledore, Eliza Eliot, Lanivia Flint, Morena Gaillardo, Gilda Lockhart, April May, Nellie Oleson, Viviane Weasley.

- Hé, bekerültél, Gil! – veregette meg Dan a lány vállát. – És Viv is!

- És Liu is – jegyezte meg Norbert szárazon.

- Liu? – intette Dan. – Kit érdekel Liu? Én Gilnek szurkolok!

- Kösz – mosolygott a lány, és felállt, hogy csatlakozzon a többiekhez a színpadon.

Hermione megigazította fekete ruháját (mely érdekes módon Anne Robinsonéra hasonlított, de mindenki tudta, hogy Hermione sosem lenne olyan undok a versenyzőkkel, mint Anne).

- Nos, ismeritek a játék menetét: húsz kérdés, mindegyikre tíz másodperc, és próbáljátok a lehető legtöbbet megválaszolni – mondta a játék háziasszonya bátorító mosollyal a tíz ijedt játékosnak. – Kérlek, próbáljátok ki, jól működik-e a pálcátok, és sikerül-e zöld szikrákat fellőnötök. Köszönöm. És most, kezdődjék a verseny! Ki volt a Roxfort igazgatója Albus Dumbledore előtt?

Julie Dumbledore lőtte fel az első szikrákat: - Armando Dippet.

- Helyes – mondta Hermione. – Ki írta a Kirándulások kísértetekkel c. könyvet?

- Gilderoy Lockhart! – ragyogott Gilda, és az egész Nagyterem nevetésben tört ki.

- Helyes. Mi a neve a Jupiter legnagyobb holdjának?

- Ganymedes! – kiáltotta Liu Chang, mire Gilda elfintorodott. Liu mindig jó volt csillagászatból.

- Helyes. Mikor használtak a varázslók és boszorkányok először seprűt?

- Időszámítás szerint 962-ben – válaszolt újra Liu.

- Pontosan – mosolygott Hermione a lányra. – Milyen mágikus lénynek aranyszínű a kicsinye?

- Az unikornisnak! – ezúttal Vivian adott helyes választ. Elvégre ki tudhatná jobban… ő és a testvére szeptember óta rendszeresen látogatta Angyalt.

- Helyes. Melyik hegycsúcs a legmagasabb a világon?

- A Mount Everest – válaszolt Morena Gaillardo

- Helyes. Melyik a legnépszerűbb varázslózenekar?

- A MAJOM! – kiáltotta Gilda lelkesen, aki nagy M.A.J.O.M. támogató volt, és rajongott a zenekarért is. Még egy M.A.J.O.M. kitűzőt is őrzött az iskolatáskájában.

- Pontosan. Ki volt Merlin legnagyobb ellenlábasa?

- Mim.

- Helyes, Crockford kisasszony. Mit talált fel a mugli Alfred Nobel?

April May felküldte ugyan a zöld szikrákat, de úgy tűnt, megbánta. – Ööö… az elektromosságot?

- Nem, a dinamitot találta fel. Ki írta a ”Mágiatörténet” c. könyvet?

- Miranda Goshawk!

- Nem, Dumbledore kisasszony, Bathilda Bagshot volt az. Én is mindig összetévesztettem őket – mosolygott Hermione. - Milyen varázslénynek van oroszlán teste, de…

- Szfinx!

- Nem, nem Lockhart kisasszony, még nem fejeztem be – mondta Weasley professzor. – Habár a válasz helyes. Milyen származású Joseph Wronsky?

- Lengyel – válaszolt Lavinia Flint.

- Helyes (Lavinia megfordult, és hátrasimította hosszú, barna haját – néhány diáknak le kellett küzdeni vigyorgását). - Minek a rövidítése a kvazár?

- Ez könnyű. Ez a csillagszerű rádióforrás rövidítése – mondta Liu, lekicsinylő mosolyt küldve Gilda felé.

- Helyes. Miről volt nevezetes Szagos Sam?

- Arról, hogy sosem fürdött - szólalt meg az eddig hallgatag mugli származású Eliza Eliot.

- Pontosan. Milyen hatása van a “Leperex” varázsigének?

- Ö… vízlepergetővé teszi a tárgyakat – mondta halkan April May.

- Helyes. Kinek az ötlete volt a Roxfort megalapítása?

- Hugrabug Helga – mondta Eliza.

- Pontosan. Mikor épült a Roxfort Expressz?

- 1867-ben.

- Helyes, Eliot kisasszony. Mióta működik az Ollivander’s az Abszolúton?

- Időszámítás szerint 382 óta – mondta Nellie Oleson.

- Nem, időszámítás előtt 382 óta – rázta a fejét Hermione. – Milyen varázsigétől nő meg valakinek a foga? – valahogy rossz érzése volt a kérdés feltevésénél, de mit tehetett? Ha ez volt leírva a papírra, fel kellett olvasnia.

A tíz másodperc lejárt. – Senki? ”Densaugeo”. És az utolsó kérdés: hol kezdenétek kutatni egy bezoár után?

Ismét csend.

- Senki? – Weasley professzor láthatóan jól szórakozott, miközben a lányokra nézett. – Nos, azt hiszem, bele kellene néznetek a Varázslatos Főzetek c. könyvbe, vagy meg kellene kérdeznetek Piton professzort. Biztos vagyok benne, hogy ő pontos leírást ad nektek róla. Röviden csak annyit, hogy egy kecske gyomrában található.

A tanári asztalnál Aberforth Dumbledore valamiért kuncogni kezdett, mire bátyja, Albus megrovó pillantást küldött felé.

- Nos – jelentette be Weasley professzor – az eredmény a következő: a legtöbb jó választ Chang kisasszony, Eliot kisasszony és Lockhart kisasszony adta. Gratulálok a hölgyeknek, akikkel találkozunk a harmadik fordulóban.

- Ugye, megmondtam, hogy minden rendben lesz?! – mondta Dan vidáman, mikor Gilda visszasétált a Mardekár asztalához.

- Szenzációs voltál! – tette hozzá elismerően Norbert.

- Kösz – vigyorgott a lány. Lavinia Flint valahogy nem nézett ki olyan boldognak, mint Gilda, mikor helyet foglalt Norbert mellett.

Daniel lopva Liu Changre nézett, akin látszott, hogy nagyon el van telve magától. A lány elkapta a pillantását, és azonnal elfordította a tekintetét. Valószínűleg megsértődött a múltkor, mikor Dan visszautasította a partira való meghívását. Dan nem bánta, hogy Liu haragszik rá. Nagyon remélte, hogy a lányok versenyének győztese Gilda lesz, és ha nem ő, akkor az Eliot lány. Bárki, csak ne Liu…