Szerző megjegyzése:

Fontos, hogy tudjátok: ezt a ficet még azelőtt írtam, hogy jártam volna Görögországban, így sok mindent csak képzeletből írtam le, pl. az Akropolisz környékét. Nem sokkal a fic befejezése után el is látogattam ’regényem’ jó néhány helyszínére, és azt kellett tapasztalnom, hogy bizony sem az Akropoliszba nem lehet belépőjegy nélkül ellátogatni, sem a déloszi Tholosra nem lehet felmászni, ahogy Harry és Ginny a tizedik fejezetben teszi. Ezeket az apró pontatlanságokat nézzétek el nekem! :)
Ja, a falafel alapvetően török kaja, de Görögországban is kapni, és angolul poénos volt a neve, ’Falaf Alley’, úgyhogy ez maradt magyarul is.

A spártai szakácsokról szóló anekdota Terry Deary 'Az ütődött görögök' c. könyvéből származik.

- Egyetlen egyszer jártam külföldön, amikor a családdal meglátogattuk Billt Egyiptomban – mesélte Ginny, a Duna felszínén ringatózó ezernyi narancsszínű fényt figyelve. Napnyugtáig utaztak Harryvel Csikócsőr hátán, és úgy döntöttek, megállnak éjszakára, hogy a hippogriff erőt gyűjthessen az út folytatásához. Csikócsőr per pillanat Harry és Ginny asztala alatt gubbasztott a Halászbástyán – Harry ugyanis olyan kicsire zsugorította, hogy nyugodtan magukkal vihették a városon keresztül, anélkül, hogy felhívták volna magukra a muglik figyelmét. Természetesen kiábrándító bűbájjal is ellátták a hippogriffet.

- Akkor már épp rád fért egy kis utazgatás – válaszolt Harry a híres tokaji bort kortyolgatva.

- Bizony – mosolygott a lány. – Budapest ráadásul gyönyörű… például az a híd ott… olyan, mintha apró, fehér gyöngyszemekből rakták volna össze.

- A Lánchídra gondolsz? Igen, tényleg szép.

- Honnan ismered ilyen jól Budapestet? – tudakolta Ginny.

- Nem ismerem valami jól, csak egyszer jártam itt, amikor az ukrán varázsmaffia egyik tagja után szaglásztam. A pasas egy ukrán ironbelly sárkányt akart becsempészni az országba.

- És elkaptad?

- Én nem, de Phaedra igen.

- Ja, Phaedra… - Ginny lelkesedése valamicskét lelohadt. – Vele mi lesz?

- Gondolom követni fog minket – vont vállat Harry.

- Követni fog? – pislogott a nő.

- Persze. Mondtam, hogy nem fog egykönnyen lemondani rólam.

- De hát… hogyan tud követni minket?

- A Követő Bűbáj összeköt bennünket – magyarázta a férfi. – De mivel minden nap gyengébb és gyengébb lesz a varázs, beletelik majd egy kis időbe, hogy megtaláljon.

- És mi lesz, ha megtalál? Talán… megakadályozza, hogy elintézzük a… tudodmit?

- Mármint, hogy megszüntessük a Végzet Varázs hatását? Fogalmam sincs. De ne aggódj, mi mindig egy lépéssel előtte fogunk járni. Mire ő Magyarországra ér, mi már Görögországban leszünk. Mire utolérne minket, te már szabad leszel – mosolygott Harry bátorítólag a lányra.

Ginny azonban nem lett sokkal bizakodóbb. – És a férjemmel mi lesz?

- Azt mondtad, hetekre elutazott – emlékeztette a fiatalember. – Mire visszatér a Malfoy kúriába, te remélhetőleg már szabad leszel.

- Bárcsak olyan optimista lennék, mint te – sóhajtott a boszorkány.

- Nem vagyok én optimista – rázta a fejét a másik. – Az élet nem sok okot adott nekem az optimizmusra, de hiszek benne, hogy a te bajodon tudunk segíteni.

Ebben a pillanatban egy sötét bőrű, vörös mellényt viselő férfi lépett hozzájuk, kezében hegedűvel.

- Akarja-e naccsád hogy elhúzzsam a nótáját? – kérdezte Ginnytől, természetesen magyarul.

- Micsoda? – nézett a nő Harryre.

- Azt kérdezi, eljátszhatja-e a kedvenc dalodat.

- Mondd meg neki, hogy kösz, de nem.

Harry udvariasan elküldte a cigányt, és visszafordult Ginnyhez. – Erről jut eszembe, szükséged lesz a Mindennyelv-varázsra. – Mikor körbenézett, hogy ellenőrizze, nem figyeli-e őket valaki, rádöbbent, hogy olyan régen ülnek már ott, hogy mostanra minden vendég távozott. Már csak ő és Ginny ült a Halászbástya tetején lévő étteremben teraszán.

Harry a lányra szegezte a pálcáját, és kimondta a ’Pange Lingua’ varázsigét. – Tessék. Most már minden emberi nyelvet érteni fogsz, és bármit mondasz is angolul, mindenki a saját nyelvén fogja érteni.

Ezzel Harry a kanaláért nyúlt, és folytatta gulyáslevesét. – Nagyon finom. Sokkal jobb mint az, amit a karácsonyi bálon szolgáltak fel. Emlékszem, pont gulyást ettem, amikor Dumbledore arról kezdett beszélni, hogy egy csodálatos éjjeliedény-gyűjteményt talált egy teremben… - Felnézett, és meglepődött Ginny arckifejezésétől. – Mi az?

- Csak gondolkodtam – válaszolt a nő. – A karácsonyi bálon, amikor Neville-lel táncoltam, hallottam, hogy az ál-Mordon azt mondja neked, hogy szép zoknid van, te pedig azt válaszoltad, hogy Dobbytól kaptad. Akkor azon tűnődtem: ha Mordon átlát a talárokon, akkor átlát a lánydiákok ruháján is? Most pedig… szóval neked olyan különleges szemüveged van… átlátsz vele az ember ruháján?

Szégyenlős vigyor jelent meg Harry arcán. – Háááát… ha akarnék, átlátnék. Épp csak koncentrálnom kell rá, hogy akarjam. De ne aggódj, nem nézegetek folyton át a ruhádon…

- Nem folyton? Nahát, ez igazán kedves tőled! – szólt gunyorosan Ginny.

Harry békítőleg feltartotta a kezét. – Nyugi, nem úgy gondoltam! Úgy értem… na jó, fogalmazzunk másként: sosem csinálom, ha nincs hozzá kedvem, és… hoppá, ezt megint elszúrtam… Figyelj ide, Ginny… veled még nem tettem meg. Esküszöm. Bevallom, hogy amikor új volt ez a varázslat a szemüvegemen, néha megnéztem egy-két lányt, de hát melyik pasi nem tenné a helyemben?

Ginny savanyú arckifejezése láttán Harry letette a kanalat. – Pincér, fizetni szeretnék!

Fél óra múlva Ginny egy kétcsillagos szálloda halljában várakozott, és gyengéden simogatta a kiábrándított és összezsugorított Csikócsőrt, aki az ölében foglalt helyet.

- Na végre – állt fel a lány, amikor Harry visszatért a recepcióról. – Már alig bírom nyitva tartani a szememet, és Csikó is elálmosodott, ugye?

A hippogriff azonban nem reagált, mert időközben elaludt a nő karjában.

Harry felvezette Ginnyt a lépcsőn.

- Tudod, egy ilyen luxus-vacsora után azt hittem, valami puccosabb helyen töltjük az éjszakát – jegyezte meg csípősen a lány, akit még mindig bosszantott a gondolat, hogy Harry képes átlátni a ruháján, ha akar.

- Sajnos, kifogytam a mugli pénzből. Ne gondold, hogy nem aludnék szívesebben a Hiltonban vagy a Four Seasons Gresham Palotában, de már annak is örülök, hogy kaptunk egy szobát, bármilyen is.

- Ketten, egy szobát? – torpant meg Ginny.

- Nos… - Harry igyekezett bocsánatkérően nézni – nem volt két egy ágyas szabad szobájuk.

Kinyitotta a 114-es szoba ajtaját, és betessékelte az asszonyt. – Tiéd lehet az ágy, én majd alszom a kanapén.

Egy kellemes, forró zuhany után Ginny, egy szál kombinéban bebújt a takaró alá. Nem volt alkalma ruhát csomagolni az útra, hiszen azután, hogy eltüntették magukról a torta-habot, ő és Harry azon nyomban felpattant Csikócsőr hátára és elhagyta Nagy-Britanniát, még mielőtt Phaedra lejött volna az emeletről.

Ginny egy ideig a kanapén fekvő Harry egyenletes szuszogását hallgatta. Ellentétes érzelmek kavarogtak a lelkében: bosszantotta, hogy olyan gyorsan kellett otthagynia Londont, hogy még a szüleitől sem búcsúzhatott el, de izgalommal töltötte el a tudat, hogy ez az utazás talán végre véget vet a szenvedéseinek. Szemtelensége, kitérő válaszai és titkolózása miatt dühös volt Harryre, de ugyanakkor sajnálta is őt – a férfi biztosan sokkal rosszabb dolgokon ment keresztül, mint ő. Szerette volna távol tartani magát Harrytől ahelyett, hogy egy szobában aludjon vele, de a szíve mélyén azt kívánta, a férfi bárcsak ne a kanapén aludna, hanem mellette az ágyban.

Draco egy másik ágyban aludt, a messzi Nagy-Britanniában. Már hajnali három óra volt, amikor arra riadt fel, hogy egy bagoly kocogtatja az ablaküveget.

- Mi van? – dörzsölte a szemét.

A mellette fekvő nő felnyögött álmában, ahogy Draco kimászott az ágyból és félálomban az ablakhoz baktatott. – Mi a fenét akarsz ilyenkor? – morogta a madárnak, amint beengedte a szobába. A bagoly Draco fejére dobott egy levelet, és már ki is röppent az éjszakába.

- Mi történt? – kérdezte egy álmos hang az ágy felől.

- Nem t’om – morogta a férfi, magában elátkozva azt az idiótát, aki éjnek évadján üzenget. – Aludj, Pansy.

Draco ásítva az ágyra dobta magát, és körbetapogatózott a pálcájáért, hogy egy kis fényt csináljon.


Kedves Malfoy úr – olvasta a megszólítást a levélen.

Kötelességemnek tekintem, hogy közöljem önnel: a felesége megszökött a férjemmel.


Draco hirtelen teljesen ébernek érezte magát, és elkerekedett szemmel folytatta az olvasást.

Ha meg akarja találni a nejét, találkozzunk a Foltozott Üstben.

Phaedra Potter


- Potter? – motyogta Draco.

- Mi van Potterrel? – kérdezte Pansy. – Nem halt meg már régen?

- Ezek szerint nem – dörmögte a fiatalember. – De hamarosan azt fogja kívánni, bár halott lenne.

- Legalább elmagyarázhatnád, hogy miért nem mehetünk hopp-porral vagy zsupszkulccsal! – mondta ingerülten Ginny, miközben Harry derekát átkarolva ült Csikócsőr hátán. Éppen Macedónia fölött jártak. A lány dühös volt a férfira, amiért nem szerzett külön szobákat, és még dühösebb azért, mert levegőnek nézte őt közös hálószobájukban. Nem mintha azt várta volna, hogy Harry egyből rávesse magát, tekintve, hogy a férfi nemrég veszítette el a kislányát, és emiatt érzett fájdalma bizonyára elnyomta flörtölési hajlamait, de akkor is… dühös volt, mert a férfi még csak rá sem nézett, amikor aznap reggel egy szál kombinéban mászkált körülötte. Ő bezzeg alaposan szemügyre vette Harryt… Korábban sosem volt alkalma egy apró alsónaciban látni őt, és be kellett vallania magának, hogy igencsak ugrált a gyomra a látványtól. Harry nem volt különösebben izmos, de nem volt többé olyan vékonyka sem, mint roxfortos évei alatt. Lehet, hogy Phaedra remek szakács és sikerült kissé felhizlalnia… - gondolta keserűen Ginny. Az is feltűnt neki, hogy a fiatalember régebben halvány bőre vonzó napbarnított árnyalatot öltött Görögországban. Azon tűnődött, vajon ő is ilyen szép barna lesz-e, mire az útjuk véget ér, vagy inkább rákvörösre ég a napon.

- Hopp-porral azért nem mehetünk, mert a görög varázslók egyáltalán nem használják – válaszolt Harry. – Tudod, Görögország elég meleg hely, úgyhogy nincs szükségük kandallóra, akinek pedig mégis van, az sem csatlakoztatta semmiféle hálózathoz. Ami a zsupszkulcsokat illeti, azt kifejezetten utálják a görögök. Egyszer ugyanis, amikor éppen Tróját ostromolták, a trójai varázslóknak az a vicces ötlete támadt, hogy kincseknek álcázott zsupszkulcsokat küldjenek ki. Azt akarták elhitetni a görögökkel, hogy egy egész kocsirakomány kincset próbálnak kicsempészni a városból, hogy megmentsék az ostromtól. A görögök elfogták a kocsit, és már épp lelkesen osztozkodtak a hadizsákmányon, amikor a zsupszkulcsok működésbe léptek, ők meg valahol a Déli-sarkon találták magukat. Azóta a görögöknél nem divat a zsupszkulcsok használata, ezért egy olyan varázst bocsátottak az országukra, amely megakadályozza, hogy bárki zsupszkulccsal érkezzen az országba, vagy azzal távozzon. Viszont a görög hadseregnek sikerült a falóval visszavágni a trójaiaknak a durva tréfáért…

Egy félnapi repülés után értek Athénba. A Nap már lemenőben volt, amikor Harry az Akropolisz felé terelte a kiábrándította Csikócsőrt.

Ebben az időben alig néhány járókelő mászkált a környéken – a turistacsoportok már elmentek, csupán néhány szerelmespár üldögélt a Parthenonhoz vezető lépcsősoron.

- Ez a környék legromantikusabb találkahelye – suttogta Harry Ginny fülébe, a párocskákra mutatva, akik összebújva figyelték a naplementét.

A hippogriff egy tompa puffanással ért földet a Parthenon mögött. Harry önmagáról és Ginnyről levette a kiábrándító bűbájt, de Csikócsőrről nem.

- Gyönyörű hely – ismerte el Ginny, felnézve az ókori templomra. – Remek építészek voltak ezek a görögök.

- Azok bizony.

- Minden építményük hófehér volt?

- Dehogy – rázta a fejét Harry, a templom mögötti bokrok felé véve az irányt. – A templomaik egészen tarkák voltak, még ez is itt. Telefestették az oszlopokat, de a festék a századok során lekopott. Nos, megérkeztünk.

- Hova? – pislogott Ginny, aki mindössze néhány bokrot látott maga előtt.

Válasz helyett Harry körülnézett, hogy nem figyeli-e őket valaki, aztán besétált a bokrok közé. Az enyhén összezavarodott Ginny követte őt. A bokrok között egy gyönyörű nőt ábrázoló szobor bújt meg.

- A muglik nem látják, különben ezt a szobrot is rég bezárták volna egy múzeumba – magyarázta Harry, miközben kétszer ráütött a pálcájával a szoborra. A kő hirtelen életre kelt és félreugrott, hogy a helyén egy macskaköves út bejárata jelenjen meg. Az egész roppant szürreálisnak tűnt Ginny számára, sokkal szürreálisabbnak, mint az Abszol út.

- Szervusz, Dite – köszöntötte Harry a szobrot.

- Szia, Dean – mosolygott rá kacéran amaz. – Érezd jól magad!

- Köszönöm, Dite – válaszolta a férfi, és beterelte Ginnyt meg Csikócsőrt az utcába.

Amint a macskaköves útra lépett, Ginny visszafordult, de többé semmiféle szobrot és bokrot nem látott, helyette egy hatalmas, görög betűkkel írt táblára esett a pillantása. Érdekes módon simán el tudta olvasni a rajta szereplő feliratot:

Isten hozta a Falafel úton, melyet Kr. e. 578-ban Nikias, a legnagyobb görög szakács épített! A legjobb gyrost felszolgáló éttermek az utca végén, muszaka, kalamária és mpifteki bárhol kapható. Varázspálcát Aigisztosztól, seprűt Kalidermosztól, bájitalt és méregeket Aszklépiosztól (éjjel-nappali nyitva-tartással), minden mást a szupermarketből!

Harry Ginnyre sandított, aki tátott szájjal bámult a hirdetőtáblára. – Először kissé furcsa, hogy minden nyelven képes olvasni az ember, de hamar hozzá lehet szokni.

- Ez egyszerűen… hihetetlen, Harry! – suttogta Ginny. – És azt is értettem, amit az a szobor, az a Dite mondott.

- Dite az Aphrodite beceneve. Nagyon kedves hölgy, roppant barátságos.

- Egy kicsit túl barátságos, nem találod? – grimaszolt Ginny. – Egyébként meg miért szólított Deannek?

- Már mondtam, hogy néha muszáj volt álneveket használnom – vont vállat Harry, majd elrántotta a lányt egy mopeden száguldozó varázsló útjából.

- Mi a fr…? – kapott levegőért Ginny, ahogy a távolodó alak után nézett. – Egy moped?

- Görögországban mindenki mopeden jár, még a nyolcvanéves nénikék is. És a varázslók is. Itt elég menő dolog a varázslók között mugli járgányokkal száguldozni. Még fel is vágnak vele.

- Ezek szerint ők nem szégyellik, ha mugli dolgokat használnak? – kérdezte az ifjú boszorkány, aki tisztában volt vele, hogy Nagy-Britannia legtöbb varázslója ütődöttnek tartja az apját, csak mert odavan a mugli cuccokért. A legtöbbjük inkább meghalna, mintsem hogy mugli ketyeréket használjon. Az ilyesmi méltóságukon aluli…

- Itt, Dél-Európában minden más, Ginny. Az emberek sokkal barátságosabbak, mint északon. A görögök között egyetlen rasszistát nem találsz. Ennek jórészt az az oka, hogy itt bizony aranyvérűeket se nagyon találni, annyira kevertek. Tudtad, hogy az első görögök szőkék és kékszeműek voltak? Ha most körülnézel, bizony nehéz lesz szőke görögöt találni. Az évszázadok során keveredtek a többi néppel, főleg az arabokkal, így az átlag most már fekete hajú és sötét szemű. A varázslók is pont ilyen vegyes népség.

- Bárcsak Angliában is így lenne… bárcsak ott se lenne rasszizmus – sóhajtott Ginny, de a sóhaját elnyomta a gyomra korgása.

- Úgy hallom, ideje megvacsorázni – jegyezte meg Harry. – Gyere, elviszlek Nikiashoz, ő itt a legjobb.

- Ő a gyros-specialista? – érdeklődött Ginny, emlékezve a hirdetőtáblán olvasottakra.

- Pontosabban a gyros-specialista leszármazottja – javította ki Harry. – Az első Nikias 2600 éve élt, és mivel ő volt, aki megnyerte az első görög szakácsversenyt, a leszármazottai az elsőszülött fiukat mindig Nikiasnak nevezik az ő tiszteletére. A Nikias étterem jelenlegi tulaja a nyolcvanhatodik Nikias.

Kényelmes tempóban sétáltak végig a Falafel úton, amelyet a lány nagyon hangulatosnak talált a sok kávézóval és tavernával, valamint az onnan kiszűrődő görög zenével. Ginny nagyot ugrott, amikor egy hatalmas csattanás hallatszott abból a tavernából, amely mellett épp elhaladtak.

- Nyugi, csak épp szirtakit jár valaki – mondta Harry. Látván a nő értetlen arckifejezését, folytatta: - A szirtaki táncolása közben néha eltörnek egy-egy poharat. Persze a varázsló-éttermek tulajdonosai nem izgatják magukat annyira a szirtakit táncolók rombolása miatt, mint a muglik, hiszen nekik ott a Reparo…

Az utca végén Harry megállt Nikias Gyros Tavernája előtt, és ismét összezsugorította a továbbra is láthatatlan Csikócsőrt, majd Ginnyvel együtt belépett az épületbe.

A hangulatos, fokhagyma-illatú helyiségben az asztalokat borító kék-fehér kockás abroszokon kívül minden vakítóan fehér volt. Az egyik sarokban barátságos kis szökőkút vízsugarakat lövellt a köré épített medencébe.

Mivel már elmúlt vacsoraidő, az étterem üres volt.

- Jó, hogy mindig éjfélig nyitva tartasz, Nik – szólt oda a tulajnak Harry.

- Szia, Colin – válaszolt Nikias, egy széles mosolyú, kövérkés ember. – Jó megint látni. És ki ez a bájos ifjú hölgy? – Enyhén meghajolt Ginny irányába, majd Harryhez hajolt és odasúgta neki: - Sokkal csinosabb, mint az a csaj, akit a múltkor hoztál ide.

Nikias ezután odanyújtotta nekik az étlapot és vigyorogva elsétált.

Miután leült, Ginny felvont szemöldökkel Harryre meredt. – Szóval Colin, miféle nőket hoztál te ide?

Harry legyintett. – Senki említésre méltót. Na, nézzük azt az étlapot!

A lány bólintott, de kissé bosszankodott, hogy a férfi nem válaszolt a kérdésére. – Muszaka… - olvasta fel az étlapról. – Mi az a muszaka?

- Valami padlizsánból és tésztába sütött darált húsból készült kaja.

- Na és a kalamaria?

- Tintahal rizzsel és juhsajttal.

- Fúj – kommentálta Ginny.

- Szerintem a gyrost próbáld ki, végül is arról híres Nikias…

- Mi az, hogy „Arisztotelész Kedvence”? – kérdezte Ginny, felnézve az étlapból.

- Azt nem próbálnám meg a helyedben.

- Miért nem? Mi az?

- Teve.

- Teve? – kapott levegőért a lány. – Ugye csak viccelsz?

- Nem én. A nagy Arisztotelész kedvenc étele a teve volt. – Ginny undorodó arckifejezése láttán Harry nem tudta elfojtani a nevetését. – Az még mindig sokkal jobb, mint amit az emberek az ókori Spártában ettek…

- Milyen igazad van! – szólt bele Nikias, aki éppen visszatért, hogy felvegye rendelést. – Azok az emberek képesek voltak disznóvért sóval és ecettel keverni és azt a löttyöt levesnek nevezni!

Ginny fintorát látva a tulaj lelkesen folytatta: - Az athéniak mindig is rossz véleménnyel voltak a spártai konyhaművészetről. Szerintünk a spártaiak csak azért voltak a világ legbátrabb katonái, mert meg merték enni a saját főztjüket. Az ősöm, Első Nikias maga is azt mondta, nem csoda, hogy a spártaiak hajlandók meghalni a csatában, ugyanis az is sokkal jobb, mint a saját rémes kosztjukat enni. Nos, választottatok már, Colin?

- Igen, két gyrost kérünk, Nik.

- A lehető legjobb választás – mondta a tulaj és elkacsázott a konyha felé.

- Akkor talán most már beszélhetnénk az én ügyemről is – szólt Ginny, miután Nikias hallótávolságon kívül került. – Gondolom, nem azért hoztál Görögországba, hogy a spártai konyha borzalmairól hallgassak előadásokat… Azt mondtad, kitalálsz valamit, hogy segíts nekem.

- Nos, igen – vett egy mély lélegzetet Harry. – Legalábbis reménykedtem benne, hogy találok valamit, ami majd segít rajtad.

- És elárulod, egyáltalán hol akarod elkezdeni a kutatást?

Harry azonban nem válaszolt. Egy pillanatra megdermedt, majd egy ’jaj, ne már megint’ arckifejezéssel az égre emelte a tekintetét.

Ginnynek fogalma sem volt, hogy mi folyik, csupán egy vékony, kissé idiótának látszó görög pasast látott bejönni a tavernába. Harry ugyan háttal ült az ajtónak, de 360 fokos látómezőjének köszönhetően észrevette a vendéget.

- Aha! Dudley Dursley! – rikkantott az újonnan érkezett.

- Spiro – fordult meg Harry. – Hogy ismertél fel hátulról?

- Senkinek nincs ilyen összevissza álló haja – sziszegte a görög, és előrántotta a pálcáját a mellényéből.
Ginny Harryre meredt, aki kényelmesen ücsörgött, mintha egyáltalán nem rázná meg a tudat, hogy valaki rászegezi a pálcáját.

- Ja, Ginny, hadd mutassam be Spiridon Papafotiut, aki azért jött, hogy megöljön.

Következő