Természetesen Draco, Phaedra és az aurorok nem voltak olyan kimerültek mint Harry és Ginny, hiszen jóval kevesebb időt töltöttek el Hádész világában.

Az aurorok egymás után küzdötték le a négyük által varázsolt akadályokat, hatalmas orrszarvúak módjára törtetve előre, és Harry egyszerre csak azt vette észre, hogy az öklét is ugyanolyan gyakran használja a lelkes görög varázs-rendőrök visszaveréséhez, mint a varázspálcáját.

Amikor egy auror közel ért Kháronhoz, a csónakos jól fejbe vágta az evezőjével, de ezt leszámítva kimaradt a csatából.

Draco nem is tudta, miért harcol egyáltalán az aurorok ellen. Ha elkapják, becsukják a híres Labirintusba. Átfutott az agyán, hogy még a felesége megmentése sem éri meg, hogy életfogytiglanit kapjon bűnrészességért, hiszen ha Ginnynek segít, akkor azzal Potternek is segít, és Potter per pillanat a Görög Varázsbűnüldözési Főosztály által körözött bűnöző. Draco semmi esetre sem akart Potter miatt dutyiba kerülni, ráadásul a puszta gondolat, hogy ő segítsen Potternek, nevetségesnek tűnt.

Ginny utolsó erőfeszítésével ráküldött az egyik aurorra egy rémdenevér-rontást, mielőtt egy másik kitépte a pálcáját a kezéből és ráküldött egy átkot.

Harry, aki három aurorral küzdött egyszerre, de közben a szerelmén is rajta tartotta a szemét, látta, hogy Ginnyt lefegyverezték és csak pillanatok kérdése, hogy eltalálják egy átokkal. Pálcája egyetlen suhintásával forgószelet varázsolt, amellyel ellökte az őt támadó három aurort, és előreugrott, hogy elrántsa Ginnyt az átok útjából. Az a pillanat, melyet Harry a mentőakcióra áldozott, épp elég volt egy szemfüles aurornak ahhoz, hogy egy vakító fehér fénysugárral telibe találja a fiatalembert

Harry körül minden elsötétült – többé nem hallotta a csatazajt, és nem látott semmit… néhány lépést hátratántorodott, elbotlott egy kiálló kőben, és hangos csobbanással a Sztüxbe esett.

- HARRRYYYYY! – sikította Ginny és Phaedra kórusban.

Draco megtorpant, s pálcáját le sem eresztve, hitetlenkedve bámult arra a pontra a tajtékzó vízben, ahol Potter elmerült.

Az aurorok felhagytak a harccal, és a folyóhoz siettek.

Ginny térdre esett a parton, és egyre csak a sötét vizet bámulta, várva, hogy Harry felbukkanjon… Amikor Déloszon a napernyő alatt várt rá, a férfi legalább egy teljes percet töltött víz alatt… Most is biztos a felszínre úszik majd és jót nevet az aurorokon… vagy talán átúszik a túlsó partra, hogy megszökjön… Ginny erőltette a szemét, a túlsó partot figyelve, de ott senki és semmi nem mozgott, kivéve a ködös pontocskát, amely Kerberosz volt.

Harry biztos csak szórakozik, és próbálja elhitetni velük, hogy megfulladt… ugye nem fulladt meg igazából? Ugye nem?

Ginny nem tudta, mennyi ideig térdelt ott, a vizet bámulva. Az egyetlen hang Phaedra hisztérikus zokogása volt. Miért sír Phaedra? – tűnődött Ginny. Harry most már bármelyik pillanatban a felszínre jöhet. Tényleg, csak egy picit kell még várni, és egy pillanat múlva már meg is fogják látni a férfi kócos fekete haját a hullámok között…

Gyerünk, Harry, ne játssz tovább! Tudom, hogy csak ijesztgetni akarsz minket, de egy nap kétszer nem tudsz ugyanazzal átverni!

- Gyerünk, Harry… - suttogta Ginny, észre sem véve, hogy kinyitotta a száját.

Hirtelen két kéz ragadta meg a vállát.

- Vége – szólt egy reszelős hang.

Ginny Kháron sápadt arcába nézett. Az amúgy ijesztő külsejű csónakos most szelíd kutyakölyökre hasonlított, és nagy, fekete szeme részvétteljesen csillogott.

- Nem – rázta meg a fejét Ginny. – Feljön a felszínre. Tudom. Láttam már Harryt ilyet csinálni.

- Hölgyem, a fiatalember hét teljes perce tűnt el a Sztüxben – felelte Kháron csendesen. – Senki emberfia nem képes ennyi ideig oxigén nélkül meglenni.

- De… de hát ez… ez csak egy illúzió! – ellenkezett Ginny. – Ez az egész hely… itt semmi sem igazi! Ez nem is az igazi Sztüx! Maga nem is az igazi Kháron!

- Sajnálom, de nagyon is igazi vagyok, hölgyem – suttogta a csónakos. – Akárcsak a Sztüx. Az Istenek Sorában minden igazi, kivéve azokat a szellemeket, akik megpróbálják az erre tévedőket megtéveszteni.

- Nem. Nem, téved! – nyögte Ginny. – Ez csak egy illúzió, és az illúziók senkit sem tudnak megölni… Harry vissza fog jönni.

- Nézz szembe a valósággal! – sziszegte Phaedra. Ginny a másik nőre nézett, és egy fájdalomtól meggyötört arcot látott. – Nézz szembe vele, te ribanc! Te hoztad ide Harryt, és ez a hely megölte őt! Te vagy a hibás, egyedül te!

- Nem… - Ginny ismét a folyóra pillantott. Ez nem lehet igaz… ez biztos csak egy rémálom. Igen, biztosan egy rémálom, semmi több! Holnap fel fog ébredni az Odú-beli puha ágyában, és rá fog jönni, hogy Harry sosem tért vissza Angliába, ő sosem találkozott vele a Grimmault tér 12-es szám alatt, és az Istenek Sora sosem létezett…

A folyó csendesen, nyugodtan folydogált, mintha egy cseppet sem érezné bűnösnek magát azért, hogy elnyelte Harryt.

Ginny érezte, hogy Kháron leveszi a kezét a válláról, és az övénél nagyobb, erősebb kezek fogják meg és emelik fel őt a földről. Alig vette észre, hogy az aurorok bilincset tesznek a csuklójára, és azt sem látta, hogy Phaedrát és Dracót már előtte megbilincselték. Nem jutott el a tudatáig, hogy az aurorok elkezdik elvonszolni a folyótól – ő egyre csak a vizet bámulta… Még akkor is a Sztüx irányába nézett, amikor a folyót már rég elnyelte a sötétség.

Következő