Villám villant át az égen, mintha csak száz fényképezőgép vakuzott volna egyszerre, egy borzasztó mennydörgés kíséretében. Az ég keservesen sírt. Egy vékony, zilált házimanó sietett keresztül az elázott, sáros, pocsolyákkal teli földön.

Hermione kétségtelenül szomorú volt. Könnyei az esővel keveredve folytak le az arcán, végig a nyakáig. Bőrig ázott, és reszketett.

Úgy vágott keresztül az esőn, mintha az lenne minden kínjának okozója, pedig szenvedéseinek forrása a Kúriában feküdt kényelmesen, selyem lepedőkön, melegben a tűz mellett.

Vele.

Miközben Hermione kirohant a külső kapukon a sűrű esőbe, egy időre vak düh vette át felette az irányítást. Egy pillanatra elszédült. De a hideg esőben és az üvöltő szélben visszanyerte a tudatát, és rájött, hogy milyen nevetségesen viselkedett.

- Kirohanni az esőbe - gondolta dühösen -, miatta? Azzal a lánnyal van, akivel akar. Nekem semmi – abszolút semmi – közöm nincs hozzá.

Megpróbálta beleverni a fejébe ezt a gondolatot, de kevés sikerrel. Azt hiszem, most bemegyek, sóhajtott. Határozottan visszafordult a hatalmas, tölgyfa ajtókhoz. Ez tűnt a leglogikusabb dolognak.

Hermione végiglépkedett a csillogó csarnokokon – amelyek, sivár pompájukban már unalmasnak tűntek - a konyha felé, ahol néhány házimanó a „Gnóm Kockázás” nevű ritka társasjátékkal szórakozott. A tűzhelyek nem világítottak, és a sütők is aludtak. Minden csendesnek tűnt.

Hermione lehuppant Topsy mellé, aki éppen kanalakat fényesített. – Hello, Hattie – csiripelte Topsy. Aztán nagyot nézett. – Hattie, teljesen átázott a ruhád! Gyere, cseréljük ki – mondta, azzal lecsapta a kanalakat, és elsietett a konyha hátsó része felé.

Hermione sóhajtva felemelte az egyik újonnan fényesített kanalat, és megnézte domború tükörképét az ezüst felszínen. Túlméretezett, zöld szeme gondterhelten bámult vissza rá. Agyában furcsa, bizarr gondolatok kavarogtak.
A „Nem mintha olyan csinos lennék, mint ő” egyike volt közülük. Egy kis idővel később lehajtotta a fejét, azt gondolva: Egyértelműen csinos – és elég gazdag is egy Malfoyhoz.
Aztán folytatta: Vajon látta őt alvás közben?
Követve azzal, hogy: Kíváncsi vagyok, mondta-e már neki azt, hogy milyen jól néz ki fehérben?
Kíváncsi vagyok, meghallgatta-e már valaha is a rémálmait, hívta-e már Malfoynak, elszakította-e már a függönyét dühében, dobta-e a könyveit a szökőkútba, vagy megjavította-e már az elszakadt talárját…
Kíváncsi vagyok –

Hattie -, csiripelte Topsy, azon nyomban eloszlatva Hermione gondolatait. – Tessék, itt egy új ruha. – Egy gőzölgő teát, és egy vékony, összehajtogatott párnahuzatot nyújtott Hermionénak, mintha csak a brit nemzetközösségi zászlót nyújtaná át a Királynőnek. Hermione kifejezéstelenül bámulta ezt a szerény felajánlást, aztán halványan rámosolygott Topsyra, óvatosan szájához emelve a tűzforró bögrét.

- Köszönöm – suttogta, mielőtt belekortyolt volna.

Topsy különös arckifejezéssel nézte Hermionét. – Miért állt kint Hattie az esőben? – kérdezte puhatolózva, óvatosan válogatva meg a szavait.

Hermione lassan sóhajtott. Érezte, hogy a könnyei szúrják a szemét, és mindjárt kitörnek, ha nem tartja őket vissza gyorsan. - Semmi, én… - visszatartotta a lélegzetét, és gyorsan kitalált valamit. – Azt mondták, álljak az esőben. Büntetést kaptam. D… Draco Gazdától.
Hermione ettől a mondatától majdnem hányingert kapott.

Hosszan belekortyolt a teájába.

- Oh – mondta Topsy, láthatóan zavarodottan. – Mi történt? Mit tett Hattie? Miért volt Draco Gazda szomorú?

Ez volt az utolsó csepp.

Hermione indulatosan lecsapta a bögréjét. – Miért van mindig az, amit Draco akar?
Hirtelen felsikoltott, és ahogy felállt, felrúgta a székét. - MIÉRT van mindig az, amit ő akar? Miért nem lehet az, amit én akarok? Miért nem érdekli senkit, ha boldogtalan vagyok? Miért mindig az ÉN hibám minden? - Hangja már-már hisztérikus volt, és néha felzokogott.

Aztán könnyekben tört ki. A házimanók döbbenten bámulták a zokogó társukat. Topsy remegett. – Hattie -, Hattie barátnőm, kérlek ne sírj… - Vigasztalóan megsimogatta Hermione vállát, és odébb vezette.

A többi házimanó egymáshoz fordult, és halkan elkezdtek sutyorogni.

- Hattie azt kéri, hogy az legyen, amit Hattie akar! – suttogta Gilly lenyűgözve. – Mi még soha nem kértük azt, hogy az legyen, amit mi akarunk…

A susmogás az asztalnál egyre hangosabb, és szenvedélyesebb lett, mint egy áradás. Hattie azt kéri, hogy az legyen, amit Hattie akar. Az izgatott házimanók öntudatlanul – és lelkesen – letették a Házimanó Forradalom egyik legnagyobb mérföldkövét.

oooOOOooo

Topsy türelmesen várta, hogy Hermione kisírja magát, néha egy-egy zsebkendőt adott neki, és közben vigasztalóan veregette a vállát. Végül vékony, tétovázó hangon megkérdezte: Most már jól van Hattie?
Hermione szipogva bólintott, kezében a nedves zsebkendőt csavargatva. – Igen. Azt hiszem jól vagyok…

Topsy nagy szemeivel aggodalmasan nézett Hermionéra. – Ugyan, ugyan, Hattie barátnőm – mormolta. – Nem Hattie hibája volt. Hattie nem érdemli meg, hogy megbüntessék.

Hermione nem nézett fel. – Nem büntettek meg.

Topsy rábámult. – De akkor…

- Azért álltam az esőben, mert dühös voltam – válaszolta, az igazságnak megfelelően. – Én – mi – veszekedtünk. – Topsy csak nézett, és a kicsi kezét a szája elé kapta. – Veszekedtünk, és… - Hermione habozva beharapta az ajkát - Jaj, Topsy, mit csinál itt az a lány? Miért van itt?

Topsy néhány pillanatig csak Hattie-re meredt, majd akadozó nyelvvel azt mondta: Ó, Hattie, Miss Parkinson Draco Gazda egy barátja…

Hermione összefonta a karját, és vékonyra préselte az ajkait.

- Miss Parkinson eljön minden nyáron – folytatta Topsy -, és iskolakezdésig marad. Miss Parkinson és Draco Gazda majd a ház Ura és Úrnője lesz, amikor elég idősek lesznek hozzá. Azután már Miss Parkinsont is szolgálnunk kell, mintha ő is a családba tartozna.

Hermione csak bámult. – A ház Ura, és Úrnője? Úgy érted… hogy ők… Draco és Pansy? – Nyelt egyet. – Össze fognak házasodni?

Topsy meglepődöttnek tűnt. – Hát persze – mondta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. – Amióta megszülettek, Miss Parkinsont és Draco Gazdát egymásnak ígérték.

- Ki?

- Hát a Családok – válaszolta Topsy, csodálkozva pislogva. – Nem tudta Hattie?

- Én… én csak azt hittem, hogy ők csak… - Hermione mély lélegzetet vett. – Úgy érted már aznap eljegyezték, mikor született?

Topsy lassan bólintott. – Így teszik ezt a régi családok.

Hermione a kezébe temette az arcát. Ez abszurd, gondolta, és nem tudta eldönteni, hogy sírjon-e, vagy nevessen. Hogyan is lehettem ilyen hülye… Nem a Karácsonyi Bálon kezdődött. Már azóta tart, mióta megszületett. Vagy talán már korábban is. A gondolattól, hogy Draco egy olyan emberhez tartozik, akit nem Draco választott, úgy érezte, mintha mázsás súly szakadt volna le a szívéről, és borzasztóan sajnálta. Mindenesetre bizarr gondolat volt.

Egy rövid csend után, Topsy azt cincogta: Hattie barátnőm?

Hermione felpillantott, halottsápadt arccal. – Igen, Topsy?

A házimanó elgondolkozva beharapta az ajkát, bizonytalanul egyik lábáról a másikra állva. – Hattie… Hattie ööö… megszerette Draco Gazdát?

Hermione soha nem várta volna ezt a kérdést. Különösen hangzott ez egy barát szájából, amikor, már ő is napok óta ugyanezt a kérdést kérdezgette magától, megpróbálva elhallgattatni a választ.

Végül lassan és határozottan felállt. – Mennem kell – mormogta, megragadva a párnahuzatot, és belépett a szekrény mögé átöltözni.

- Hattie? – kérdezte Topsy. Minden rendben van?

Hermione Topsyhoz fordult, és azt mormogta: Ne haragudj Topsy. Mindent köszönök. Most már értem, kénytelen Pansy Parkinsonnal lennie… és ettől még nem kellene hagyjam, hogy meghaljon. – Aztán kisietett a szobából.

Figyelmen kívül hagyva Topsy kérdő pillantását, hihetetlen gyorsan végigrobogott a konyhán. Ha figyelte volna a környezetét, talán hallotta volna, hogy a házimanók éljenzik őt, és azt kiabálják: Azt akarjuk, amit Hattie akar!

oooOOOooo

A fene enné meg ezeket a gombokat, gondolta Draco idegesen.
Egy ezüst gombbal bajlódott az ingén. Minden idegesítette: a gombok mennyisége, fényessége, és az, hogy a Malfoy család címere volt rájuk pecsételve. A tükörbe pillantva észrevette az ágyon fekvő Pansyt. Elfintorodott.

- Merlinre, mit művelsz? – kérdezte Pansy kedvesen, de mézesmázos álarcán rosszindulat és ingerültség szűrődött át.

- Felöltözöm – válaszolta Draco. – Tudod, ez az a dolog, amit te csak ritkán teszel megfelelően.

Pansy rövid műkuncogással folytatta: Hova mész?

Draco nem nézett rá, kifejezéstelen arccal, és semleges hangon válaszolt. – A Toronyszobába. És nem mondom meg, mikor jövök vissza.

Pansy mosolygás nélkül bámult Draco hátára. A Kúriában lévő különböző szobák Draco különböző hangulatait jelentették. Ha a Könyvtárban volt, az azt jelentette, hogy gondolkodni akart. Ha el akart menekülni, akkor a kviddicspályára ment vagy a rétekre, lovagolni. Ha a pincében volt, az vagy azt jelentette, hogy megbüntették, vagy azt, hogy ő büntetett meg másvalakit.

A Toronyszoba elkülönültséget jelentett.

Pansy egy cigarettát húzott elő a zsebéből, és meggyújtotta a pálcájával. – Hát menj – mormogta ingerülten.

Draco kiegyengette az ingét a tükörben, és lesimította a haját. Ellenőrizte, hogy maradt-e még rúzsnyom az arcán. Bólintott, és magában megjegyezte: Borzasztóan nézek ki, de azért még így is ellenállhatatlanul jóképű vagyok. Nem is tudom, hogyan csinálom… Előkelően az ajtóhoz lépdelt…

… és elesett.

Pansy elfojtott egy kuncogást. – Talán nem kéne felmenned a Toronyba. Valószínűleg a harmadik lépést sem élnéd túl.

- Jaj, fogd már be, Pansy – morogta Draco. A cipőfűzői beleakadtak egy szőnyegbe, ezért botlott meg, és esett el. Egy ideig válogatott átkokat mormolt, majd feltolta magát, de ekkor a szeme sarkából észrevette, hogy a szőnyeg alól egy darab papír lóg ki.

Draco összevonta a szemöldökét, és félrerúgta a szőnyeget. Pormacskák, kosz, és por szállingózott elő...

… és egy kicsi, összehajtogatott pergamen.

Draco felemelte, és széthajtogatta. Az írás minden kétséget kizáróan Hermionéé volt. Végigfuttatta a szemét a rendezett, egyenes soros folyóíráson, amit már ismerősnek talált, mivel néhányszor belekukkantott Hermione füzeteibe. A szeme minden szó után egyre jobban elsötétült. Az álkapcsát összeszorította, és egyre jobban szorította a papírt, de nem szólt semmit.

Mikor végzett, arca kifürkészhetetlen volt.

Pansy felült az ágyban, és hosszúakat szippantott a manikűrözött kezei között tartott cigarettájából. Dracóra pillantott. – Mi az? – kérdezte közönyösen, cigarettájával a pergamen felé bökve.

Ha Draco nem lett volna túlságosan elfoglalva a levéllel, biztos ráförmedt volna Pansyra, hogy ne dohányozzon az ő szobájában, mert ráhamuzik a huzatokra, és megtölti a szobát cigarettafüsttel.

De végül csak annyit mondott: Semmi. – Hangja furcsa, és gyenge volt. Gombóccá gyűrte a pergament. Aztán baljós hangon hozzátette: Valaki ezt nagyon, nagyon meg fogja bánni.

Következő