|
7. Varázslat és „háború”
2008.07.18. 21:23
Itt az extra friss fejezet! Nem tudom tartani a szám, úgyhogy elkotyogom, hogy lesz egy kis párbaj Ginny és Draco közt! Jó olvasást! Egyébként örülnék, ha írkálnátok valamivel több KRITIKÁT, hogy tudjam, mi az ábra!
Hermione kótyagosan ébredt. Már reggel volt. Este, amikor Harry lehozta a gyengélkedőre, észrevétlenül elkábította magát. Tisztában volt vele, hogy Madam Pomfreyt nem tudja átverni, ezért muszáj volt. Mio nagyot nyújtózva tápászkodott fel. Hatalmasat ásított, és csak mosolygott a színészi képességein. Boldogan szemlélte a kisebb édességcsomagot az ágyánál. Kibontott egy csokibékát, és átsétált Luna ágyához. Hirtelen jött a felismerés. Döbbenetében elejtette a békát, ami - kapva az alkalmon – elugrált.
- Banyek! Fönt hagytam a könyvet! - nyüszített fel Hermione.
Mint az őrült, szaladgált körbe-körbe a kórteremben.
- Holegyóraholegyóraholegyóraholegyóra? Jaaaaaaaaaj!
Végül a legegyszerűbb megoldást választva megnézte a csuklóját.
- Oké, még csak hat óra van – nyugodott meg.
Felkapott egy papucsot, és egy köntöst, és halkan kiosont a gyengélkedő ajtaján.
Ginny halk szöszmötölésre ébredt.
- Ki ez a kretén? - suttogta maga elé.
Szörnyen idegesítették az apró zajok, így kapta magát, és levágtatott a klubhelységbe.
- Hermione! Mi a szart...
- Sssssssssssssssssssssssssss! Nyugi! - intette le Mio. - Suttogj!
- Te sík hülye vagy! És tudtommal beteg is – jelentette ki Gin, a legkevésbé sem suttogva.
Hermione bosszúsan pisszegte le.
- Ha Tina, vagy Harry megtudja, hogy semmi bajom, lenyakaznak, te idióat!
- Mi van? Nem idiótát akartál mondani? - vigyorgott bőszen Ginny, de csak egy szemforgatást kapott. - Mit keresel?
- Egy régi könyvet. Sötétzöld a borítója, és rohadt poros.
- Behalok! Te még a gyenguszon is olvasol? És képes voltál ezért fölkelni HAJNALI HATKOR? És felébreszteni, mellesleg!
- Kussolj már, vagy megátkozlak! Abban a könyvben van a szabadulásunk!
- Hogy mit gagyogsz? Mio, én megértem, hogy beütötted a fejed, de azért...
- Figyelj már rám, te balek! A könyvet Lunától szereztem. Le van benne írva a testcsere, és az ellenvarázslata is.
- Bakker! Hermione, ezt a kapást! Ez hihetetlen! Fantaszt... Megölöm Lunát!
- Lehet, hogy nem is ő volt... Mindenesetre ez az ő könyve, és ennek a segítségével, újra visszakapjuk a testünket.
- Amint felébred, én...
- Nyugi! Ez egy roppantul összetett varázslat, nagy koncentrálást igényel. Ha elcseszed, én felpofozlak!
- Hé, hé! Hermione, asszem te túlságosan is elsajátítottad a káromkodást, és a fenyegetőzést. És a bunkóságot is, egyébként...
- Prédikálni óhajtasz, vagy végre túlesünk rajta? - sóhajtott fel Mio.
- Oké. Mit kell csinálnunk?
- Egyenlőre megtalálni a könyvet. Nem merem nélküle.
- Bukta. Parvati tegnap selejtezett....
- Ez nem lehet igaz! - szisszent fel Hermione. - Egyszer megfojtom
azt a csajt!
- De csak miután, én végeztem Lunával – szólt közbe sötéten Ginny. - Talán így is menni fog. Elolvastad, nem?
- Jó. Legyen. Ha jól emlékszem, nagy koncentrálással egymás szemébe kell néznünk, és azt mondani egyszerre, hogy anima transitum.
- Mi ez, kínai, vagy héber? - vihogott fel Ginny.
- Latin, te őrült! Komolynak kell lennünk!
A két lány teljesen egymás felé fordult. Hermione minden erejével koncentrálni kezdett, hisz nagyon túl akart már lenni az egészen. Ginny viszont a röhögéssel küszködött. Egymás szemébe néztek.
- Jó. Háromig számolok – suttogta Mio. - Egy... Kettő... És Három!
Gin erőt vett magán, és teljesen egyszerre mondták ki a két latin szót. A szemkontaktus megszakadt, és Ginny röhögve dőlt a kanapéra.
- Sikerült? Ne röhögj már!
- Bo... bocsi, de... de...
- Ha mindent jól csináltunk, akkor holnap már...
- Gin? Mit keresel itt? - hallottak meg egy álmos hangot.
Harry Potter épp akkor kullogott le a fiúk lépcsőjén. Ezzel egy időben nyílt ki a portrélyuk és lépett be a felbőszült Madam Pomfrey.
- Miss Weasley! Mit kóborol? Nyomás vissza az ágyába!
- De, mégis mit kerestél reggel a klubhelységben? - érdeklődött Harry.
Hermionéval ketten voltak a gyengélkedőn, leszámítva a még mindig ájult Lunát.
- Egy kis nyalókát – válaszolt szemrebbenés nélkül Mio.
Harry felvonta a szemöldökét.
- Te nem is szereted a vérízű nyalókát.
- Ki mondta, hogy vérízűt kerestem? Egyébként megszerettem. Nagyon finom.
- Te tudod. Madam Pomfrey azt mondta, ha nem szöksz többet el, akkor holnap már el is enged. Mit szólnál egy kis repüléshez? De persze van más ötletem is...
- Úgy látom visszatért a perverz éned – morogta Hermione.
- Ugyan! Én csak egy sakkpartira akartalak kihívni. De ha te ennyire...
- Nem, köszi! - mondta gyorsan a lány.
Felhangzott a becsengetés. Mio magában hálát mondott. Harry pedig átölelte, és meg akarta csókolni, de a másik kitért előle.
- Öh, tudod, Madam Pomfrey felfedezett bennem egy fertőző betegséget, és, szal, érted.
- Persze – mondta Harry csalódottan. - Majd még benézek. Szeretlek!
- Én is!
Ginny unottan foglalta el a helyét. Már megint átváltoztatástan. Szívből gyűlölte a tantárgyat. Persze, megint valami fergetegesen izgi anyagot vesznek majd, hogy még McGalagony is elalszik rajta. Felsóhajtott.
- Helló Granger! Találkoztál ma a fésűvel? Tudod, így rövid hajjal még jobban hasonlítasz egy szénaboglyára.
- Stupor – ásított unottan Ginny. - Nem szép dolog kora reggel cikizni az embert, görény.
- Protego! Obstructo!
A hirtelen alakult csatára egyre több diák gyűlt köréjük.
- Gyerünk Hermione! Átkozd le azt a hidrogénes fejét!
- Neked szurkolok, Mio! Nyírd ki!
- Capitulatus! Rictusempra! Tarantallegra!
- Mutasd meg neki!
- Reducto! Protego!
- Gyerünk, Draco! Tanítsd meg, hogy hol a helye!
- Hülye sárvérű!
- Ügyes vagy, Dracocica!
- Petrificus totalus! Obstructo! - ordított Gin.
Az átok telibe talált, és Malfoy nagy robajjal ütközött a falba. Erős porfelhő keletkezett. Ginny köhögve lőtt ki pár átkot, majd elugrott egy zöld fénycsóva elől.
- Diffinio! Stupor! - hallotta Malfoy hangját.
Nemsokára megjelent a srác a nagy prorfelhőben, és némán varázsolt tovább. Mindenfele átkok repkedtek, és nagyon oda kellett figyelni, hogy merre megy az ember. Ginny behúzódott az egyik pad alá, és onnan támadott. Draco is valahol a közelben volt, de a porfelhőtől semmit sem lehetett látni. Lassan elhalkult a diáksereg ordibálása, és egy emberként, néma csöndben, kissé odébbállva figyelték a fejleményeket. A két párbajozó fiatal szintén belemelegedett a csatába, érzékeik kiélesedtek. Ginny igyekezett nem lihegni, és a lehető legnagyobb csöndben lenni, nehogy elárulja a helyzetét. Küldött egy kábítóátkot, amerre Malfoyt sejtette, és szépen kúszni kezdett a padok alatt. Az utolsó pillanatban húzta le a fejét, és egy piros fénycsóva száguldott el felette. A falba csapódott, újabb porfelhőt eredményezve. Ginnynek tüsszentenie kellett. Ijedten fogta be az orrát, és úgy kúszott tovább. Elérte a padsor végét, így valamivel kényelmesebb helyzetbe tudta tornázni magát. De valami kaparta a torkát, belülről. Nem bírta tovább, egy óriásit tüsszentett. Egyszerre három átok közelített felé. Ginny felállt, és futni kezdett az egyik szekrény felé, hogy az mögött elrejtőzhessen.
- Foglalt, Granger! - hallotta a hangot a szekrény felől.
Még két átok süvített felé, és az egyik súrolta a karját. Felszisszent. Elvetődött, és újabb menedéket keresett. Kilőtt egy rémdenevér-rontást Malfoy felé, ami a hangokból ítélve sikeres is volt. Gin kihasználva az alkalmat, felegyenesedett, és újra futni kezdett.
- Lassan a testtel! - hallotta meg Mcgalagony hangját. - Úgy gondolom Miss Granger és Mr Malfoy büntetőmunkáját egy csöppet meghosszabbítom! Ebben a hónapban minden hétköznap este hattól várom önöket az irodámban. És szellőztessenek ki itt egy kicsit, mert az orromig sem látok!
Következő
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
