|
4. Vita egy ezüstfenyőn
2008.07.18. 22:14
Draco felfedezőútra indul, aztán közösen állnak neki fenyőt vadászni a parkban
Draco tehát megtalálta a Tekergők térképét. Egész dél előtt az ágyán ült és azt a megsárgult papirost tanulmányozta. Általában inkább Grangert figyelte, aki úgy látszik kiheverte a csatát, mert felettébb mozgékony lett. Elment a könyvtárba, ott ült vagy egy órát, utána meglátogatta a konyhát is. Benézett a nagyterembe, bár a szőke elképzelni sem tudta, hogy mi a francnak. A fiú bámulta egy ideig a kis pontocskát, de a végén ráunt. El akarta rakni a térképet, de megakadt a szeme egy olyan járaton, amit még sohasem látott. Nem is járat volt, hanem föld alatti alagút, ami Roxmortsba vezetett. Draco izgatottan kapott magára egy kabátot és elindult az alagút bejáratához. Hamar megtalálta. Egy tükör takarta el a hasadást a falon. A mardekáros kisebb nehézségek árán bejutott.
- Lumos! - suttogta.
Elszörnyedve nézett körül. Pókhálók ezrei akadályozták a közlekedést, de por is volt bőven. Draco mégis tovább ment. Amíg mehetett. Hirtelen elzáródott az alagút, kész nincs tovább. Törmelékek mindenütt, út csak visszafelé vezetett. A fiú kételkedve nézett a térképre, de az nem jelezett semmi különöset.
- Szóval ez a pergamen régebbi, mint amikor beomlott az alagút.
Draco bosszúsan mászott ki. A tükörben megszemlélte saját magát. Arca és kabátja tele volt pókhálóval, szőke haja pedig már majdnem feketének látszott a sok kosztól. Fél órán belül már emberien nézett ki, amikor kilépett a prefektusi fürdőből. A térképet rádobta az ágyára és két perc múlva már nem is gondolt rá.
- Ideje megkeresni Grangert!
Hermione ott ült a bagolyházban. Nézte a nemrég óta havas tájat. Gyönyörű volt, mint minden télen. Ilyenkor szokott kimenni, egy kis hócsatára a fiúkkal.
- De hiányoznak! - sóhajtott. - Az egyetlen lény, aki a kastélyban tartózkodik az az a görény Malfoy.
Tudta ugyan, hogy semmi esélye elmenni innen, az épületet maga Dumbledore zárta le. A baglyok eltűntek, a házimanókkal együtt. Nincs remény. A karácsonyt Draco Malfoy társaságában fogja eltölteni. Apropó, karácsony!
- Hanyadika is van? - kérdezte magától. - Nemsokára szerezni kéne egy karácsonyfát.
- Hát, éppen ma van huszadika, Granger.
- Malfoy? Mi van, unatkozol?
- Mondhatjuk úgy is, Granger. Szal, azt mondod, hogy szerváljunk egy karácsonyfát?
- Azt – mondta a lány lemondóan. - Majd hozok a parkból.
- Segítek.
Hermione döbbenten nézett rá. Egy Malfoy felajánlja a segítségét egy sárvérűnek? Hova fajul a világ? Bár, már elég sok abszurd dologgal találkozott az elmúlt két napban. Talán valamikor megszokja.
Két tizenéves vágott át a hideg, havas parkon. Megálltak egy magas fenyő előtt, onnan néztek fel hosszú ágait.
- Ez jó lesz, nem?
- Ez lucfenyő, Granger. Nekünk ezüstfenyő kell.
- Jól van na! És látsz itt valahol ezüstfenyőt?
- Ott – mutatott a távolba a szőke.
Fagyoskodva elfutottak oda, ahova Draco mondta.
- Ez lesz az.
És valóban. A mardekáros egy csodálatos ezüstfenyőt nézett ki. Nem volt se túl magas, se túl alacsony. Pont megfelelő volt.
- Vingardium leviosa! - kiáltott Hermione, mire a fenyő kiemelkedett a földből és elindult az iskola felé.
A két fiatal pedig követte.
- Hova rakjuk? - kérdezte Draco.
- Nem is tudom. Talán most hanyagolhatnánk a nagytermet...
- Igaz. Mi lenne, ha mondjuk beraknánk a mardekár klubhelységbe?
- Na még mit nem! Akkor ez csak a te fád lesz.
- Kivéve, ha nem vagy betojva, és te is bemerészkedsz.
- Hát arra várhatsz! Mégis, hogy képzeled? Haza jönnek Harryék, megkérdezik, hol töltöttem a szünetet, mire én azt válaszolom, hogy a mardekár klubhelységben, Malfoyjal.
- Most miért? Nem rakhatjuk a hollóhátasokhoz.
- Akkor rakjuk a griffendélesekhez.
- Na persze! Én oda be nem teszem a lábam.
- Nincs is rá szükség.
- A fát én választottam, Granger! A mardekárnál lesz, és kész!
- Nem csak te élsz itt. És ezt az egész fa-dolgot én találtam ki! Te tökéletesen éreznéd magad, karácsonyfa nélkül is.
- De szívességet tettem neked. Ha én nem vagyok, akkor ha lett volna fa, az akkor kicsi és ronda lett volna.
- Nem is igaz! Túlmagasztalod az ízlésedet, Malfoy!
- Ugyan, Granger!
- A fa a griffendél klubhelységben lesz!
- Nem! Te is tudod, hogy ellenem hiába csatázol.
- Öntelt barom!
- Nekem mindegy – vont vállat a srác.
Intett a pálcájával, és az ezüstfenyő elindult a mardekár klubhelysége felé. De Hermione is cselekedett. A fenyő „meggondolta magát”, és fölfelé kezdett lebegni rekord sebességgel. Egészen a Kövér Dámáig.
- Jeges karácsony – mondta a jelszót Mio.
A fa pedig letette magát az egyik sarokban. Hermione kényelmesen nyúlt végig az egyik kanapén.
- Valahonnan díszeket kéne szerezni – mondta magának.
Elindult hát. Hol is találhatna karácsonyfadíszeket? Eddig olyan gyönyörűek voltak... Végül beugrott. A szükség szobája!
Draco Malfoy dühösen csörtetett végig a folyosón. Granger kifogott rajta! Mégis, hogy csinálta? Az ő bűbája miért nem fogott? Ez így nem mehet. Valami tenni kell. És tudta is, hogy mit. Összepakolta a legfontosabb cuccait egy ládába, és elindult fölfelé. Látta, hogy kell bejutni, nem esett nehezére. Gonoszul mosolyogva kezdte átrendezni a helységet.
Hermione holtfáradtan, karácsonyfadíszekkel megrakodva lépett be a klubhelységbe. Váratlan látvány fogadta. Draco ott terpeszkedett az egyik kanapén, a cuccai szanaszét. A kandallóban lobogott a tűz, az ezüstfenyő pedig máshol állt.
- Mi az, Granger?
- Mi az, Granger? Hogy lehetsz ilyen paraszt, Malfoy?
- Ejnye! Én csak beköltöztem.
A lány mérgében ledobta az összes dísz a földre.
- Milyen jogon? Te mardekáros vagy!
- De ez a fa semleges. És ugyanúgy az enyém is.
Hermione erre nem tudott mit felelni. Idegesen fölkapta az éppen arra sompolygó Csámpást, és durván simogatni kezdte.
- Granger, nyugi! Először is: mit ártott neked az az állat?
- Az én cicám, azt csinálok vele, amit akarok.
- Te tudod, de így nem húzza sokáig. Nem szívesen lennék a helyében.
Hermione valamivel nyugodtabban tette le Csámpást a földre.
- Azt ajánlom, hogy dolgozzunk össze! Te valamennyire otthon érzed magad a konyhában. Énnekem jó az ízlésem. Elintézem a fát, te pedig csinálsz valami ünnepi kaját. Én pedig itt leszek a szünet végéig, és nem gúnyolódom, oké?
- Jó – sóhajtott Mione. - Legyen.
Következő
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
