9. Így kell lennie
2008.08.16. 22:10
Itt az utolsó fejezet is. Ne számítsatok nagy happy end-re, szal bocsi.
A következő néhány nap mindkettőjük számára szuper volt. Sokat nevettek együtt. Január első napja volt. Draco és Hermione egymást ölelve feküdtek az egyik kanapén. Meghitt csönd állt be közéjük. Nagy sokára Draco szólalt meg. - Nagyot változtál. - Te is. El sem tudtam volna képzelni, hogy milyen vagy, amikor rendes vagy. Draco felnevetett. - Igen. Nem szoktam ilyen lenni – és hirtelen elkomorult. - Jobb ha tudod, hogy amikor vége a szünetnek... Én már nem leszek ilyen. Hermione szomorúan sóhajtott. - Minden a régi lesz? - kérdezte tétován. - Hát... Nagyjából. Bár, most már én ezt a szünetet ki nem verem a fejemből, de te is tudod, hogy ennek így kell lennie. - Igen. Így kell lennie – ismételte meg a lány. - Végül is, képzeld el, hogy Potty mit szólna, ha hirtelen lesmárolnálak a folyosón, és minden óra előtt a kezedet szorongatnám... Ha nem ilyen körülmények között lennénk, akkor... Szóval érted. Hermione bólintott. Értette.
Eltelt a szünet. A roxforti diákok nagy ricsajjal szállták meg a kastélyt, ami ez által megtelt élettel. Hermione szomorúan sétált a folyosón, felidézve a téli szünet minden egyes pillanatát. Igazat adott Dracónak, ami köztük történt, annak nem szabadna, hogy folytatása legyen. Mégis keserű volt. Most, hogy Harry és Ron visszajött, olyan más lett minden. A két fiú idétlen hülyeségeit hallgatni pedig kész kínzás. Parvati és Lavender se a legmegnyerőbb társaság. Mio búsan nézett ki az ablakon. Kint elsősök és másodikosok hócsatáztak. Emlékek sorozata tódult be az agyába, megállíthatatlanul, és csak nagyon nehezen tudta őket elhessegetni. Végül is minek szenvedje még jobban? Csak itt egy új helyzet, amit meg kell szoknia. Arra eszmélt föl, hogy valaki berántja egy szobor mögé. - Hülye köcsög! - sziszegte magából kikelve, de rögtön elhallgatott, amikor meglátta támadóját. Draco volt az, aki élénken vigyorogva nézett le rá. - Én is örülök, Granger. Hermionénak fájt Draco régi, fölényes stílusa, és a Granger megszólítás is, de nem mutatta. - Két dologért kerestelek fel – mondta Draco, és a lány szemébe nézett. - Azért, hogy ezt visszaadjam... És kivette a zsebéből a Tekergők térképét. Hermione megkönnyebbülten rakta el a papirost, ugyanis Harry már kereste, és elég kellemetlen volt a lánynak tetetni, hogy ő nem tud semmiről. - És ezért. A griffendéles várta, hogy mi maradt még Dracónál, de hiába. A srác nem nyúlt a zsebébe, hanem lehajolt, és szájon csókolta a megilletődött Hermionét. A lány odaadóan símult Draco karjai közé, és hevesen viszonozta a csókot. Az egész pár másodpercig tartott, és Draco már ott is hagyta. Hermione csak nézett utána, majd összeszedte magát, és nagyot sóhajtva elindult vissza a klubhelységbe.
- Hol voltál? - nézett föl Harry. - Megtaláltam a térképet – felelt a lány, és ledobta a srác elé az üres pergamennek látszó fontos kincset. Valószeg Draco könnyen rájött, hogy kell használni – gondolta. - Kösz. Már mindenhol kerestem – hálálkodott Harry. - Na és, hogy tetszett a könyv, amit kaptál? Hermione a sarokban heverő gyűrött kötetre nézett, majd nagy nehezen kinyögte: - Igazán érdekes volt... - Mesélj valamit, Mio! Milyen volt a szünet? - vigyorgott Ron. - Életem legeslegjobb karácsonya volt. - Hogyhogy? Mi történt? - kérdezősködött meglepve Ron. Biztos nem erre a válaszra számított. Hiszen, hogy lehetne jó egy olyan karácsony, amit az ember egyedül tölt a szüleivel? - Nem tök mindegy? Ne faggassál már! - rivallt rá Mio, aki hamar kijött a béketűrésből. Ingerülten feltrappolt a lányok lépcsőjén, és az ajtó előtt megcsúszott és elesett. - Baszd meg azt a jó kurva nénikédet! - kiáltott nagy beleéléssel, majd b eslisszolt az ajtón. - Megváltozott – csóválta a fejét Ron hitetlenkedve. - Igen. Valami nagyon rossz hatással volt rá... - helyeselt Harry, majd tovább bámulta az előtte levő asztal mellett ülő Ginnyt.
VÉGE
|