Kicsit megkomolyodtak a dolgok. Inkább nagyon. Megint nem árulok el semmit, inkább olvassátok el!

Életemben először érzem, hogy az élet unalmas is tud lenni. A lányok nemhogy szóba sem állnak velem, hanem elkerülnek, ugyanez John is. Draco az egyetlen akivel ellehetnék, de őt meg én kerülöm. (Hogy miért? Mert kezd olyan fura lenni vele, azon belül, hogy gyötör a lelkiismeret!) Így is ideje egyharmadát velem tölti. A maradék időben alszik, tanul egy keveset, eszik és elmegy a vécére. Talán egy kicsit Zambinivel hülyül. De kész! Az a legrosszabb, hogy bármikor beszélünk és mindig a szemébe nézek. És nem tudom abbahagyni. Gyönyörű szeme van, és cuki az egész gyerek... Na ilyenkor szólok magamra! A végén még én is beleesek. Bár néha felmerül bennem, hogy miért is ne... Na jó, én bediliztem!


Unottan csoszogtam a folyosón. Elhaladtam Potter mellett, aki most nem kritizálta a hajam. Hirtelen megláttam Natet. Nem volt vele John. Kaptam magam és odaálltam mellé. Nem szólt semmit. Én békülni akartam, meg minden, de nem lett belőle semmi. Nate a fél suli előtt ordította le a fejem, mégpedig ok nélkül. Majdnem megátkozott. Utolsó pillanatban sikerült elhajolnom a rontás elől.
- Petrificus totalus! - kiáltottam én is.
- Stupor!
- Silencio! Stupor!
Egy átok sem talált célba, semmi bajunk sem lett. Főleg, hogy nem mertem rá nagyobb átkot küldeni, hisz mégis a legjobb barátnőm, bárhogy is viselkedik! Szerencsére Piton talált meg minket, úgyhogy csak Potter kapott büntetőmunkát.


- Jó voltál, Tyra! - kiáltotta felém Nott.
Kaja volt, így már mindenki tudott az „elválaszthatatlan és örök barom barátnők kis csatájáról”. Van aki engem dicsőített, van aki Natenak szurkolt.
- Szia Baba! - ült le mellém Draco. – Hallottam a kis összezörrenésedről.
- Hurrá.
- Nem a te hibád! Hisz ő kezdte.
- De mi a jó szösznek kell ez neki? - fakadtam ki.
- Nem tudom. De helyettetek más nem oldhatja meg.
- Kár - lógattam az orrom. - Azt akarom, hogy a régi legyen.
- Az kemény dió.
- Ezt meg, hogy érted?
- Hááát, szóval te többet változtál mint ő.
- Nem igaz! - utálom ha ezzel jönnek!
- Sajnos, nagyon megváltoztál, Tyra.
- Persze. Igenis ő is változott! Nem mindig engem kell csesztetni!!
- Nem csesztetlek! Nem rossz irányba változtál! - mentegetőzött Draco.
- Én nem változtam! A régi vagyok!
- Nos, ez nem igaz. Nate nem változott. Őt mindenki így szereti és...
- Kösz, Malfoy! - mordultam.
Szóval Natet mindenki jobban szereti! Elöntött a harag. Soha nem utáltam még ennyire Malfoyt.
- Nem úgy értettem! - sietett a válasszal.
- Nem érdekelsz! És hagyj engem békén!
Szépen a talárjára borítottam a levest és kicsörtettem a nagyteremből.
Átvágtam az iskolán, kirohantam a parkba. Marha hideg volt, a szél erősen fújt. Leültem egy kőre, és onnan néztem a tavat. Nem láttam az óriáspolipot, de nem is hiányzott. Igazából nem tudom, hogy miért akadtam ki. Hisz természetes, hogy változok. Csak úgy éreztem, hogy ezt a változást mindenki negatívnak látta, és engem hibáztat ezért. Natet mindenki szereti. És ez bosszantó. De nem lenne lényeg, ha barátnők lennénk. Hisz akkor magasról tennénk rá, hogy őt jobban kedvelik mint engem. Pedig Nate is változott, és olyan irányba, ami szerintem rossz. Rengeteg pasival leáll és eljátszik. Régen soha nem tett ilyet. Lehet, hogy igaza van, és én távolodtam el? Visszagondoltam az év elejére. Ott voltunk egymásnak, röhögtünk együtt, de valahogy ez az egész üres volt. Csak akkor éreztem jól magam, amikor Johnnal és Dracoval voltam. Pedig egy éve én még rá sem hederítettem Johnra. Aztán jóba lettünk. És a végén vele többet voltam, mint Nateval, aki biztos unatkozott. Nyilván nem akart Pansyval, vagy Jennyvel lenni. Lehiggadtam. Minden olyan logikusnak tűnt, csodálkoztam, hogy csak most értettem meg. El is határoztam, hogy megkeresem Natet, különben is baromi hideg volt.


Felmentem a klubhelységbe, de nem volt ott, csak John. Ügyet sem vetettem a gyerekre, én Natet kerestem! Felmentem a hálóba is. Megtaláltam. Csak ült az ablaknál, mozdulatlanul és nézte a tájat.
- Nate? - szóltam halkan. - Figyelj! Beszéljük meg, oké?
Hirtelen megfordult. Az arca fal fehér volt, a szemei mintha kifordultak volna. Elkezdett dadogni, majd ellökte magát a faltól. Nagy csattanással zuhant a földre. Megrémültem. Valamit csinált magával! - futott át az agyamon. Odarohantam hozzá hogy fölsegítsem. Nem volt magánál. Idióta vigyor volt a képén, és elkezdett rázkódni. Fekete haja össze volt kócolódva. Nehéz volt, de sikerült talpra állítanom. Majdnem megint összecsuklott. Ismét elkezdett valami motyogni, de nem értettem.
- Gyere! - mondtam és elindultam vele a kijárat felé – el kell mennünk a gyengélkedőre.
Nehezen haladtunk, de elértük az ajtót. Reméltem, hogy lesz valaki a klubhelységben, aki segíthet, de az üres volt.
- JOHN! - ordibáltam – SEGÍTS!
Nem jött. Fogtam magam, előkaptam a pálcám és elkezdtem lebegtetni Natet. A folyosók néptelenek voltak, nem találkoztam senkivel. Ez az én formám! Hurrá. Belebegtettem a gyengélkedőre.
- MADAM POMFREY! - kiáltottam.
- Mi ez a lárma? - jött ki Pomfrey. – Úr ég! Hozza ide!


Madam Pomfrey két órán keresztül be sem engedett Natehoz. Végül mégiscsak kijött.
- Most bejöhet, Miss Hampton. De legyen csöndes!
Lábujjhegyen beosontam és leültem Nate ágyához. Ő aludt. Még mindig ott volt a vigyor az arcán, de a szemei már normálisan álltak.
- Mi történt vele? - kérdeztem.
- Hogy talált rá? - kérdezett vissza.
Elmondtam neki mindent.
- Nos minden arra mutat, hogy valószínűleg megivott valami kábító hatású bájitalt. Elég erős fajta lehetett, mert nagyon kiütötte.
- De honnan szedhette azt a bájitalt?
- Fogalmam sincs. Viszont nagyon boldogtalan lehetett, ha ilyen
módszerekhez folyamodott.
Azzal bement a szobájába. Egyedül maradtam Nate-tel. Extrán szégyelltem magam. Hisz én nem voltam vele megértő. Ha előbb megbeszéljük és... Csak ültem és néztem Natet. Jó sokáig lehettem így, mert elaludtam én is.


Mikor felébredtem, Nate még mindig aludt. Az óra már fél hetet mutatott. Föltápászkodtam és felmentem a klubhelységbe. Nem volt ott senki. Leültem a kandalló elé. Olyan békés volt az egész szoba, de nem nyugtatott meg.
- Helló Hampton! - hallottam John gúnyos hangját.
Lehajtottam a fejem. Rosszul esett, hogy Hamptonoz.
- Hol van Draco? Ki akarom nyírni!
Nem feleltem.
- Hallod? Hol … van... Draco! - kérdezte gúnyosan, minden egyes szót jól megnyomva.
- Nem 'tom - suttogtam.
- Jól vagy? - hirtelen normális hangon beszélt.
Aggódott. Ez érződött a tekintetéből. Megráztam a fejem.
- Mi történt?
- Nate.
- Mi van vele?
- Gyengélkedő... - nyőgtem, majd elájultam.

Következő