|
7. Micimaci bum bum!
2008.09.10. 11:13
Kis, rövidke, több részből álló fejezet, hülyeségekre kitérve. Megkérném azokat, aki olvassák ezt a fanfictionnak mondott valamit, hogy firkáljanak valami kritikaszerűséget a szöveg aljára, mert kezdek elbizonytalanodni....
október 2.
Nem hiszem el. Fogadtam Potterrel. El kell mennem még egy korrepetálásra! Egyébként ma nagyjából abból állt a napom, hogy Potterrel veszekedtem.
Vegyük csak sorra!
reggel 7:00 – csörgött az ébresztőóra, kinyitottam az egyik szemem
7:02 – újra csörög az óra, kinyitottam a másik szemem is
7:03, 12 másodperc – Mel azzal fenyegetőzött, hogy hozzám vág egy párnát, hogyha nem hallgattatom el azt az órát
7:03, 58 másodperc – felfogtam amit Melanie mondott, örültem, hogy nem Black miatt sír, majd belefullasztottam egy pohár vízbe az órát
Hm. Talán nem kéne ennyire részletesen? Le fog törni a kezem. Mindegy.
Röviden és tömören a helyzet:
Potter provokált. Ő smárolt le, de persze csak neki van joga provokálni! Azt mondta, hogy nem merek a közelébe menni, és félek a korrepetálástól.
Először röhögtem rajta, de aztán taktikát váltott. Persze ott volt az egész griffendél, ami azt jelenti, hogy mostanra már csak a tanári kar kis része, a mardekárosok nagy része, Hagrid és talán a Szürke Hölgy nem értesült a dologról.
Szóval Potter azzal jött, hogy nem tudok semmit svk-ból, és félek, hogy leégek előtte. (Black kamerára vette az egészet – hogy szakadna le a keze!)
- Ugyan, Potter! Természetesen jó vagyok svk-ból! - morogtam.
- Aha. Akkor miért kell, hogy korrepetáljalak?
- Fordulj fel! Csak, hogy biztos legyek a tudásomban. Na, meg én szeretek többet tudni az átlagnál.
(Körénk gyűlt griffendélesek: - Húúúúúúúúú!)
- Akkor viszont el kell ismerned, hogy ÉN még a csodálatos Lily Evansnál is többet tudok! - tárta szét a karjait Potter.
(Griffendélesek: -Hhhhúúhúhúhúhúúúú! Egy:egy!)
- Te mindig csak magad körül forogsz, Potter! Egoista barom! - sziszegtem.
- Bizonyítsd be, hogy nem nekem van igazam! - vigyorgott Potter.
Na, itt bizonytalanodtam el. Aztán meg azt mondtam magamnak: Mi az, amiben ez a hülye, nyálgombóc, féreg jobb lenne nálam? Ha nem fogadom el ezt a kihívást, akkor örök bélyeget kapok, amit nem tudok majd lesikálni magamról.
- Oké – szerintem a hangom nem lett elég magabiztos, de már késő.
- Ma, este hétkor legyél az svk- teremben – bólintott Potter.
Furcsa volt, hogy nem vigyorgott...
- És, ha Evanson kívül más is eljön, annak leátkozom a fejét! - fordult az összegyűlt tömeghez. - De előtte bemártogatom tizenhárom bödön pillanatragasztóba, és odalököm a hipogriffeknek!
Jézusom, mi jöhet még?
október 4.
gyengélkedő
Most tértem magamhoz. Ez a köcsög Potter hibája minden! Dobná fel a talpát! Az a korrepetálás...
Ez a barom odacsődítette Malfoyt, Rophulus Lestrange-ot, Rookwoodot és Bellatrik Blacket. Aztán vigyorogva közölte velem, hogy itt az idő, hogy bebizonyítsam: jó vagyok svk-ból.
Ketten négy ellen. Potter csak Bellát és Luciust hívta. Elvileg. Mindegy, én padlót fogtam, és átaludtam egy egész napot. Itt csak Lestrange fekszik, szóval a többiek jól vannak. A francba! Remélem, holnap mehetek az osztálykirándulásra...
később
Nem rég volt itt Melanie (Tity ide se dugta a képét) hozott egy zacsi Csokibékát. Azt mondta, McGalagaony fél órán keresztül ordibált Potterrel. Hmm. Elégtételnek egész jó. Csak ide ne tolja a seggét, mert még rosszabbul leszek.
Jött Carol is, meg Patty, Nicole és Zoe. El vagyok halmozva édességekkel, Madam Pomfrey meg megnyugtatott, hogy mehetek osztálykirándulásra. Én megtépem Pottert!
később
Kikerültem a gyengélkedőről, és aggódom. Tity miatt. Rám se nézett! És ő a legjobb barátnőm! Ennyi ideig még egyszer sem voltunk haragban! A legtöbb asszem három nap volt, vagy négy, de ez már majdnem egy HÉT! Hat nap! És én békülnék, de amikor megközelítem, mindig elmegy valahová! Ha szólok hozzá, meg se hallja! Mondtam a dolgot Melanie-nek, és érdekes módon elsápadt, és össze-vissza hebegett-habogott, nem tudtam kivenni, hogy mit mond. Azt hiszem valami gáz van! Holnap lesz az osztálykirándulás, és mint megtudtam, egy kastélyba megyünk. Majd akkor odamegyek, hogy mondja már el, hogy mi a baja. Nem hinném, hogy annyi, hogy szerinte szerelmes vagyok Potterbe...
október 5.
osztálykirándulás után, klubhelység
VALAMI TERMÉSZETI KATASZTRÓFÁT ÉLTEM TÚL! Bár ne tettem volna! Az osztálykirándulás rémes volt!
De, végül is, kezdjük csak az elején, ahogy azt egy rendes naplóhoz illik, bár ez a példány meg se közelíti a szabályos kis könyvecskét, amibe egy jól nevelt, okos kislány göngybetűkkel beleírja, hogy hányast kapott matekból. Mindegy, elkalandoztam.
Szóval úgy kezdődött az egész, hogy felkeltem. Megjegyzem, nagy hiba volt. Szóval, felkeltem, összeszedtem magam, és eljutott az agyamig, hogy még csak hajnali öt van. Oké, semmi gáz... Visszafeküdtem, és reggel hétkor már viszonylag frissen ébredtem fel, másodszorra.
Reggeli, fél nyolckor, indulás nyolc órakor, a Roxfort Expressz állomásáról. A vonatúton szétunatkoztam magam, mert Titanylla ugyebár nem, hogy szóba sem áll velem, hanem egyenesen kerül, Melanie pedig a Blackes dolga óta nem beszámítható, és rájött az öt perc, bár ezt inkább három órának mondanám. Na, mindegy.
A lényeg az, hogy kimentem a folyosóra, ahol összefutottam... Persze, hogy Blackkel. Beszólt nekem, úgyhogy meg akartam átkozni:
- Csupor! Akarom mondani, stupor!
Az átkom nem talált, de Black kétrét görnyedt a röhögéstől.
- Hehe.. Evans Micimaci-mániás lett! Micimackó!
- Haha, Black, tényleg vicces. Stupor!
- Csupor! Hehe...
Erre a hangzavarra ott termett Potter is.
- Hé! Mit csináltok a pálcáimmal?
- Neked több is van, Ágas? - vigyorgott Black.
- Hülye perverz – morogtam.
Később derült ki, hogy James Potter (hip-hip-hurrá!) legújabb ötlete, hogy Roxfort összes varázspálcája az övé. Nem bírtam a feszültséget, leléptem gyorsan. Persze, még hallottam, ahogy Back azt kántálja: Micimaci bum bum! Mint az Ace Venturá-ban a kicsi kocsi bum bum, csak Micimacival. Jó sokáig, gyorsan, hogy a szöveg szinte egybefolyik. Semmi gáz, Black is ember... Vagyis csak úgy néz ki, de neki is lehet némi agy-érelmeszesedése.
Szóval vállat vontam, és elindultam egy másik irányba. Végül is teljesen mindegy volt, mert úgy fél perc múlva megérkeztünk. McGali életcéljának tartotta, hogy kettes sorba rendezzen minket, de rendesen kudarcot vallott. Zsupszkulccsal mentünk tovább, a várba. Szép volt, tényleg.
Egy ideig az a német gyerek mellett mentem, aki ragaszkodott hozzá, hogy elhozza a monociklijét, (a gyengébbek kedvéért: egykerekű bicikli), és azzal nyargalt össze-vissza a várudvarban. Harmincnégyszer zakózott, megszámoltam. Sőt, egyszer bele is repült egy Potter pálcájából keletkezett pocsolyába. Hehe. Rám meg akkora csuklásroham jött, pont egy párbaj közepén...
Black még mindig Micimacival szívatott, én meg annyira csuklottam, hogy egy normális szót nem bírtam kinyögni, nem, hogy megátkozni! Úgyhogy megvertem. Volna, ha nem rohan el.
Végigkergettem az egész kastélyon, az öreg nénik fejüket csóválva bámultak utánunk, aztán jó sikeresen átestek Florian monociklijén. Persze, az illem kedvéért követtük a példájukat Blackkel. (Eléggé leamortizálódott szegény jármű, Florian már nem igazán repeszthet vele...) Én kedvesen elordítottam magam, Black még arra sem volt hajlandó.
És akkor jött Potter. Azzal az idegesítő vigyorával. Na, itt vesztettem el az agyam. (Ne tessék rosszra gondolni!) Potter felkapott az ölébe, és kijelentette, hogy megkéri a kezem. Erre én elküldtem büntetőmunkára. Néma csend volt körülöttünk, aztán Black – akit gondolom nagyon idegesített ez a megszokottól eltérő állapot – nagy kedvesen, és eszméletlen hangerővel benyögte: Micimaci bum bum!
Mondtam már, hogy ilyen körülmények közt MEG FOGOK ŐRÜLNI?
Következő
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
