Piton nem kerülhette el a Sorsát, ám Dumbledore-tól kap még egy esélyt, hogy újra kezdje és hogy jóvá tegye múltbéli hibáit. Csakhogy az igazgató hibázik és úgy tűnik ez alapjaiban renget meg mindent, amit Piton ismert és amiben hitt. Valaki visszatér hozzá, valaki mást pedig elveszít, ugyanakkor valami egészen megdöbbentő felfedezést tesz múltjával kapcsolatban. Egy régi, ókori legenda úgy tartja, ha egy pillangó meglebbenti a szárnyát a világ egyik végén, a másikon tájfun söpör végig. Vajon Dumbleodre hibája is ilyen következményekkel jár majd? És tényleg hibázott? Vagy semmi sem történik véletlenül? Jó szórakozást! És ígérem, hogy az első fejezet után felpörögnek az események, mindenki megtalálja majd a történetben, amit keres!

Perselus érezte, ahogy a lelke szépen, könnyedén elhagyja a testét. Tudta, mi történt: meghalt.
Egy pillanatra mélységes szomorúságot érzett, hogy itt kell hagynia az árnyékvilágot és azt a testet, ami 38 éven át otthont adott neki. De aztán rájött, semmi nem köti már ehhez a világhoz. Soha nem volt senki, aki szerette őt, aki becsülte volna azért, amit tett. Soha. Talán csak Lily… Most végre újra találkozhat vele.
- Perselus – hallott meg egy ismerősen csengő hangot a háta mögül. Szemét még nem nyitotta ki, így most megtette.
A beígért mennyország helyett csak nagy űrt látott maga körül. Sehol egy felhő, angyalokról és boldogságról meg nem is beszélve. A hárfák hangja sem hallatszott, bármennyire is hegyezte a fülét.
- Perselus – szólt ismét a hang, mire a férfi abba az irányba fordult. Dumbledore állt vele szemben. Arcáról eltűntek a hosszú évek gondjainak ráncai, kék szemei pont úgy mosolyogtak rá, mint rég. Azonban Piton nem tudta elrejteni csalódottságát, ami az idős mágust kissé megmosolyogtatta. – Ha jól sejtem, nem az vagyok, akire várt.
- Meghaltam, igaz? – szólt néhány pillanat csend után Piton, eleresztve a kérdést füle mellett. – Akkor miért itt vagyok? Vagy nem stimmel valami, vagy maga átvert engem. Azt ígérte, a mennybe jutok – gúnyolódott.
- És így is lesz, ha ezt választja.
- Választás? Üzletet ajánl nekem? –fonta össze melle előtt karjait a férfi, szemöldökét felhúzva várakozón tekintve egykori professzorára. - Azt hittem, ez ellenkezik minden égi szabállyal, vagy mivel.
- Az elmúlt közel 20 évben nem hagytam, hogy élje az életét… – kezdte Albus, de a fiatalabb varázsló félbe szakította.
- Hát, ezen már kicsit késő siránkozni.
- Nem hiszem. Ugyanis, kap még egy esélyt, hogy újra élje az életét, ha úgy akarja – nézett rá jelentőség teljesen Dumbledore és látta, hogy Perselus szemében megvillan a bizalmatlanság fénye.
- Vissza akar küldeni?
- Nem, nem én, drága barátom – nevetett a mágus. – Én csak egy nagyon apró szem vagyok egy hatalmas gépezetben. De a lényeg ugyanaz: visszamehet, ha akar. Kitöröljük az emlékeit és visszamegy abba az évbe, amelyikbe csak szeretne. Onnan folytathatja az életét.
- Most komolyan beszél? – nézett rá hitetlenkedve a férfi. – De miért?
- Mert önző mód, nem hagytam élni és ezt szeretném jóvá tenni. Közben jártam hát az érdekében és…
- Kitörli az emlékeimet?
- Erről az életéről igen. Kap még egy lehetőséget, hogy kijavítsa a hibáit és az enyémeket is. De választhatja, azt is, hogy velem jön.
- Nem – rázta meg a fejét Perselus. Vissza akart menni. Jóvá tenni mindent, újra kezdeni és talán Lily… - Visszamegyek.
- Biztos benne? Nem szeretném, ha elhamarkodottan döntene és később talán megbánná – figyelmeztette őt Dumbledore.
- Egészen biztos vagyok benne.
- Ez esetben, azt hiszem, jó döntést hozott, Perselus – mosolygott rá az igazgató. - Szóval, melyik legyen az az év?
- Ötödév – vágta rá gondolkodás nélkül a férfi. – Sötét Varázslatok Kivédése RBF.
Ez volt az az év, mikor Lilyt meggondolatlanul megbántotta, puszta önzésből és büszkeségből. Még hogy nem volt szüksége a segítségére! Nevetséges… nélküle senki és semmi lett.
- Készen van, fiam? – hallotta meg Dumbledore hangját, ami némiképp visszahozta gondolataiból. Nem válaszolt, csak bólintott. – Hát akkor, sok szerencsét, professzor! – mosolygott barátságosan az idős mágus. – A mikésőbbi viszontlátásra!

A férfi hallotta, ahogy Dumbledore kettőt tapsol, majd látta, ahogy az igazgató körvonalai elhalványodnak, végül pedig végleg eltűnnek, ő pedig csak zuhan és zuhan a semmibe. Lehet, hogy a pokolba jut és nem vissza a földre?
Eszmefuttatását azonban nem tudta befejezni, mert érezte, ahogy teste hangos puffanással ér földet.
A fájdalom, ez a jól ismert földi érzés újra belehasított. Tehát sikerült. Visszatért. Feltápászkodott, hogy megnézze, hol is lehet. De amit látott, attól az ereiben meghűlt a vér. A Tiltott Rengetegben volt. Nem a Roxfortban.
A sötétség fekete bársonyként ereszkedett az erdőre, a csillagok megannyi fényes, aranyló pontként ragyogtak az égbolton.
Piton gyanakodva tekintett körbe.
- Itt valami nagyon nem jó – suttogta maga elé. Dumbledore világosan megmondta neki, hogy ötödévre küldi vissza és az RBF idejére. Ez pedig…
- Hű, a francba! – hasított belé a felismerés. Hiszen az öreg nem törölte az emlékeit sem. Mindenre tisztán és pontosan emlékezett. Talán még jobban, mint eddig bármikor. Dumbledore hibázott volna? Nem, az lehetetlen. Ő sosem hibázik.
De most úgy tűnik, mégis.
Akkor hol van most? Milyen évet írnak? És egyáltalán, mi történt?
Ekkor a fák közül zajra lett figyelmes. Előrántotta a pálcáját, hogy szükség esetén használni tudja, mikor egy ismerős hang csendült fel mögötte.
- Perselus! – Dumbledore volt az. Már tudta, hogy hol van és hogy mikor. Ez az az éjszaka, mikor segítséget kér az igazgatótól. Újra át kell élnie mindazt, amit egyszer már megtett. Viselnie kell tettei következményeit. Megint.
Egyvalami viszont más volt. Tudta, mit kell tennie. Térde borult az igazgató előtt és könyörgött az életéért.

Mindent pont ugyanúgy csinált, ahogyan emlékezett rá előző életéből. Azzal a tudattal élte mindennapjait, hogy semmin nem tud változtatni. Minden megint ugyanolyan lesz, mint volt. Éjszakánként nem aludt, csak azon gondolkodott, hogy mi történt valójában és mit tehetne azért, hogy ne ismétlődhessen meg újra 1981. október 31-nek éjszakája.
Gondolt már arra is, hogy egyik éjjel elmegy Lilyék házához, hogy csak egy pillanatra láthassa őt, még utoljára. Vagy esetleg figyelmeztesse őt a közelgő veszélyre. Azonban Dumbledore rajta tartotta a szemét. Egy lépést sem tehetett anélkül, hogy a mágus ne lett volna a nyomában. De hát miért is hibáztatja őt ezért; nem bízik benne. Még nem.
Megborzongott a gondolattól, hogy milyen árat kell majd fizetnie Albus bizalmáért. Valamit tennie kell. Nem hagyhatja, hogy Lily ismét…
Többször próbált beszélni az igazgatóval, de az állandóan elhessegette, mondván, fontosabb dolga van most. Egyáltalán nem volt kíváncsi arra, hogy Perselus mit akart vele közölni.
"Hiába – gondolta a férfi elkeseredetten. – Így kell történnie. Nem változtathatok semmin".
Éjszakánként, mikor egyedül volt, válogatott szitkokat szórt arra a Dumbledore- ra, aki visszaküldte őt a földre és hibázott. Mert hibázott, ehhez kétség sem férhet. Rossz időbe küldte vissza és még az emlékeit sem törölte.
Aztán ez a hibáztatás szépen lassan lecsillapodott. Nem mondhatni, hogy belenyugodott jelenlegi sorsába, de megpróbálta elfogadni azt. Csak egyetlen dologtól félt. Attól a bizonyos éjszakától, ami rohamléptekkel közeledett felé, megállíthatatlanul.

Továbbra is mindent úgy csinált, ahogyan arra emlékezett. Eljárt a halálfalók gyűléseire, utána pedig jelentett Dumbledore-nak. Mígnem elérkezett az a szörnyű nap, amitől annyira rettegett.
Azonnal jelentést tett az igazgatónak és könyörgött neki, hogy próbálja megmenteni Lilyt. Mindent megígért, amit csak lehetett. Mindent.
Nem sokkal később egyedül maradt az igazgató irodájában. Hiába könyörgött, hadd menjen vele, Dumbledore visszautasította a kérését.
Így nem tehetett mást, csak várt…

Következő