|
10. Hoppá!
2008.07.14. 07:54
Ez a Perselus... Nem tud lakatot tenni a szájára! Vagy Lily lenne rá ilyen hatással? Közeledik a karácsony és Piton Lilyvel együtt úgy bólint rá egy feladatra, hogy egyrészt nem is tudnak róla, másrészt nem is sejtik, hogy ez majd mennyire megváltoztatja az életüket! Na, ügyesen bespoileroztam a következő fejezetet, de nem baj. Talán sikerült kellően rejtélyesnek maradnom és egyben a kíváncsiságotokat is felkelteni:) Remélem, ez a fejezet is tetszik majd, bár az igazi nagy durranást holnapra tartogatom! Jó szórakozást és továbbra is kíváncsi vagyok a véleményeitekre és észrevételeitekre!
Lily csendben ült kisfia ágya mellett és nézte, ahogy gyermeke mély álomba merül. Látta, ahogyan Harry elmosolyodik és ujjacskája meg-meg rándul, jelezvén, hogy éppen valami szépet álmodik. Órákig eltudta volna nézni a fiát. Gyönyörködni benne, tervezgetni a jövőjét, elgondolkodni azon, milyen lesz, ha felnő. Vajon hasonlít majd az apjára? Ostoba kérdés, hiszen már most is kiköpött James.
Szíve összeszorult, mikor a férjére gondolt. Nem múlt el úgy nap, hogy ne jutott volna eszébe minden percben. Hiányát semmi és senki nem tudta feledtetni. Még mindig gyakran tört rá a sírás éjjelenként vagy mikor egyedül volt, napközben. Ilyenkor annyira gyengének érezte magát, hogy nem tudott megállni a lábain, egy székre vagy a puszta földre rogyva zokogott szobája közepén.
Amikor pedig már elviselhetetlen volt James hiánya, magához vette a régi sípulóverét, hátha még mindig érzi rajta férje illatát.
Érezte, hogy megint el fogja sírni magát, ha nem történik valami, utána pedig kiskanállal kell összeszednie a roncsait.
Ez most nem következett be, ugyanis halk kopogás hallatszott az ajtó másik végéből.
Lily odasétált és kinyitotta. Meglepetésére Perselus állt előtte, csapzottan, csurom vizesen.
Biztosan megint Nála volt – futott át a nő agyán a gondolat, majd egy pillantást vetett az ablak irányába és megállapította, hogy valószínűleg igaza lehet, ugyanis odakint esik. Ki mozdulna ki az éjszaka közepén ilyen időben, ha nem muszáj.
- Felébresztettelek? – csendült fel Piton fáradt hangja.
- Nem, még nem aludtam – válaszolta kedvesen Lily és hagyta, hogy a férfi belépjen a szobájába. – Mostanában nem is nagyon tudok.
- Akarod, hogy adjak valamit, amitől könnyebben…?
- Nem, nem fontos. Jobb ez így – suttogta a nő és tekintete Perselus kezére tévedt, amiben halálfaló maszkját próbálta gondosan elrejteni a háta mögé. – Nála jártál?
A varázsló nem válaszolt, egy pillanatig csendben állt, majd bólintott. Tudta, hogy Lily mennyire gyűlöli a halálfalókat, de ide kellett jönnie hozzá… beszélnie kellett vele. Ha az éjszaka közepén is.
- Információkat hoztam.
- Nekem? – nézett a férfire meglepetten Lily. Szépen ívelt szemöldöke egészen a homloka közepéig felszaladt.
- Dumbledore ördög tudja hol jár, de az biztos, hogy a kastélyban nincs. McGalagonyt pedig nem szívesen ébreszteném fel az éjszaka közepén.
- Velem ellenétben, igaz? – mosolygott cinkosan Lily, de a férfi arca komoly maradt.
- Reméltem, hogy nem alszol – folytatta Piton. – És ami azt illeti, esztétikailag sokkal kellemesebb látványt nyújtasz az éjszaka közepén, mint Minerva – mosolyodott el végül ő is, mire a nő megrázta a fejét, mintha azt akarná mondani: Reménytelen eset vagy, Perselus Piton. Azonban a szája sarkában megbúvó apró mosoly erősen rontotta az összképet.
- Tiszta víz vagy. Megfázol – lépett a szekrényhez Lily, hogy valami száraz ruhát adjon a férfinak, de az megállította.
- Hagyd csak, majd megoldom egy szárító-bűbájjal – azzal elővette pálcáját, mire egyetlen intésére már szárazon állt a nő előtt. Nem volt kedve James Potter egyetlen ruhadarabjában sem eltölteni egy szemernyi időt sem. – Zavar, ha…? - emelte fel maszkját, mielőtt leült volna, tekintetében azzal a kérdéssel, szem előtt maradhat-e az álarc, vagy inkább vágja zsebre.
- Nem, tedd csak le nyugodtan – tiltakozott Lily. – Szóval, mit tudtál meg?
- El kell rejtenünk Longbottomékat – vágott bele Piton a közepébe. – Voldemort tudja, hogy hol találja őket.
- Honnan tudja?
- Fogalmam sincs.
- Mit gondolsz, lehet, hogy áruló van köztünk?
- Semmi sem kizárt. Ugyanakkor … nem hiszem. Lehet, hogy csak látták őket az utcán vagy nem tudom. Megjegyzem, lehetnének óvatosabbak is. Nem hiszem, hogy felfogták volna, mekkora veszély leselkedik rájuk. Főleg, ha azt vesszük, hogy eredetileg nem is ők…- itt gyorsan elharapta a mondat végét, mikor rájött, hogy majdnem kikotyogott valamit, amit nem kellett volna. Majdnem elárulta magát Lily előtt. Remélte, hogy a nőnek nem tűnt fel az iménti elszólása. Csalódnia kellett.
- Mit akartál azzal mondani, hogy eredetileg nem is ők… Nem is ők mit?
- Hm?
- Perselus! Valamit elkezdtél, de nem fejezted be.
- Későre jár – pattant fel a fotelból Piton. – Ideje mennem. Holnap … vagyis reggel első dolgom lesz beszélni Dumbledore-ral… - már az ajtónál járt. Kitartás, mindjárt szabadul.
- Perselus…
- Jó éjt, Lily és próbálj meg aludni. Legalább egy kicsit – azzal anélkül, hogy ránézett volna a boszorkányra, távozott a szobából.
Mikor befordult a sarkon, folyton az zakatolt az agyában, hogy lehetett ilyen hülye és meggondolatlan. Az életben nem volt még olyan, hogy feleslegesen járt volna a szája, most pedig tessék! Idióta, hülye, marha…
Egészen addig gyűjtötte az ostobaságára való szinonimákat, míg el nem érte szobáját. Annyira fáradt volt, hogy még le sem ért a feje a párnára, már elaludt.
Reggelinél Perselus nem jelent meg. Azon egyszerű oknál fogva, mert elaludt. Hát igen, még vele is megesnek ilyen pórias dolgok. Túl fáradt volt ahhoz, hogy hajnali négykor ágyba kerülve, hatkor már talpon legyen. Szombat lévén pedig úgy döntött, kihasználja a pihenésre való időt, így már tíz óra is elmúlt, mire felébredt.
Alig nyitotta ki a szemét, máris visszacsukta, mert azt hitte álmodik.
- Lily, mi a fenét keresel itt?
- Melyik verziót akarod hallani? – ült továbbra is nyugodtan a nő, a férfivel szemben az egyik kényelmes fotelban, összefont karokkal.
- Nem is tudom… Mondjuk az igazat?
- Csini a pizsid – mosolygott a nő, mikor meglátta a paplan alól kikandikáló méregzöld pizsamát, majd a férfi neheztelő tekintetének hatására folytatta. – Nem jöttél le reggelizni, feljöttem megnézni, mi a baj. Kopogtam, nem nyitottál ajtót. Aggódtam. Bejöttem.
- Az nem jutott eszedbe, hogy esetleg alszom? – nézett rá szemrehányóan Piton.
- Nem – válaszolta szemernyi gondolkodás után a boszorkány.
- Jó. És ebből az egész zagyvaságból mi az igazság?
- Az, hogy szép a pizsamád – mosolygott a nő kedvesen.
- Lily, az istenért…!
- Tegnap este elkezdtél valamit, de nem fejezted be – lépett közelebb a férfihoz a boszorkány és leült az ágya szélére, közvetlenül mellé. – Halljuk!
- Mit?
- Ugyan Perselus, te titkolsz előlem valamit. Eddig soha nem voltak titkaink egymás előtt!
- Nem titkolok előled semmit.
Vagy legalábbis olyat nem, amit tudnod kéne – tette hozzá magában Piton.
- És most, ha megbocsátasz, szeretnék felkelni.
Lily nem válaszolt, csak felállt az ágyról és távolabb sétált. Nézte, ahogy Perselus betámolyog a fürdőbe és hallotta, ahogy megnyitja a vízcsapot.
- Dumbledore minden tanárt az irodájába kéretett – jegyezte meg mellékesen.
- Minek? – lesett ki Piton fogkefével a szájában a fürdő ajtaján. Lily megvonta a vállát, hogy fogalma sincs. Kicsit megsértődött, hiszen egyértelmű volt, hogy Perselusnak titka van és esze ágában sincs megosztani senkivel. Még vele sem.
Pár perccel később a férfi teljesen felöltözve lépett ki a szobába és legnagyobb meglepetésére Lily még mindig ott volt. Mikor kérdőn a nőre tekintett, az ismét csak megvonta a vállát.
- Gondoltam, mehetnénk együtt.
- Rendben – bólintott Piton.
Némán sétáltak egymás mellett a folyosón. A köztük lévő csend már-már kínos volt. Perselus még soha nem érezte ennyire feszélyezve magát Lily közelében.
- Dühös vagy - közölte észrevételét csendben a férfi.
- Nem, nem vagyok – válaszolta a boszorkány anélkül, hogy Pitonra nézett volna. Jelen pillanatban úgy tűnt, sokkal jobban izgatja a padló mintázata, mint a mellette lépkedő varázsló.
- De igen, megsértődtél, mert nem mondtam el neked, amire kíváncsi voltál.
- Nevetséges vagy, nem vagyunk már gyerekek, hogy megsértődjünk – tagadott továbbra is Lily.
- Már pedig elég sértődött arcot vágsz…
- Jó, ha tudni akarod, nem esik túl jól, hogy eltitkolsz előlem valamit. Én mindent megosztottam veled.
- Hát, ez így nem igaz. Az utóbbi években nem is beszéltünk.
- És ez mégis, kinek a hibájából történt?!
- Ne kezdjük újra, jó? Bocsánatot kértem, és te állítólag megbocsátottál – Piton minden bizonnyal folytatta volna, ha az aprócska Flitwick meg nem jelenik előttük és nem köszönti őket hangosan, felajánlva, hogy mivel úgyis egy irányba mennek, folytassák együtt az útjukat. A társalgás pedig nagyjából annyiban merült ki, hogy az apró professzor lelkesen elmesélte az összes, szám szerint kilenc, unokája hóbortját két fiatal kollégájának, akik láthatóan rá sem hederítettek, de ez őt a legkevésbé sem zavarta.
Piton és Lily szinte egyszerre lélegeztek fel, mikor megérkezetek Dumbledore irodájába, ahol aztán helyet foglaltak, mikor is az igazgató belekezdett mondandójába. Piton nagyjából a második mondatig tudta követni az idős mágus monológját, de a közelgő karácsonyról összehordott maszlag bizony alaposan betett neki, és kiütötte. Egyre sűrűbben pislogott a szemközti székre, Lily irányába, aki szintén őt figyelte, ám mikor látta, hogy a férfi tekintete megállapodik rajta, gyorsan elkapta a fejét és úgy tett, mintha érdekelné Dumbledore szónoklata.
Mi az ördögöt csinálok! – futott át Perselus agyán. – Egy percig sem tudok meglenni nélküle. Összeveszni vele? Minek, amikor úgyis olyan rövid az élet. Ki szeretne használni minden egyes percet, amit Lilyvel tölthet.
- Akkor tehát megegyeztünk! – zökkentette ki az igazgató hangja a gondolataiból. – A karácsonyi bálon Lily és Perselus lesznek a felügyelő tanárok, Flitwick professzor és Vector professzor mellett.
Piton kérdőn pillantott Lilyre, mire a nő is megrázta a fejét. Remek, egyikük sem figyelt az elmúlt percekben.
- Igazgató úr, egy szóra – szólította meg Perselus az idős mágust, mikor a többiek már elhagyták az irodát – Én nem emlékszem, hogy igent mondtam volna bármire is.
- Ó, dehogynem – mosolygott rejtélyesen az igazgató félhold alakú szemüvege mögül rá és a mellette álló Lilyre, aki egészen eddig egyetértően bólogatott. – Mindketten igent mondtak, mikor elvállalták az állást. Ez kötelesség. Mondhatnám, munkaköri feladat.
- Egy bál?!
- Úgy van.
- És mondja, jár érte veszélyességi pótlék, mert ezek a kölykök…
- Lily, Perselus, december 21-én este Önök lesznek a felügyelők – válaszolta az igazgató barátságosan, ám mégis ellentmondást nem tűrő hangon. Piton pedig azon kapta magát, hogy engedelmesen bólint és Lilyvel együtt elhagyják a helyiséget.
- Nem sok kedvem lesz bálozni – szólalt meg csendesen a nő.
- Igen, tudom. Lily – fordult Perselus a boszorkány felé. – Sajnálom, de… én…
- Nem, én sajnálom – tiltakozott a nő. – Rettenetes dolgokat vágtam a fejedhez! Nem kellett volna.
- Én…
- Ne haragudj, Perselus! – mosolygott Lily kicsit szégyenkezve.
Haragudni? Rá? Soha! Egyszerűen lehetetlen.
- Barátok vagyunk? – tette fel a kérdést a nő, mire Piton gondolkodás nélkül rávágta:
- Örökre.
Következő
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
