|
12. Kijózanodás
2008.07.14. 09:07
Nos, ahogy a cím is sejteti, bizony viselni kell az éjszaka következményeit mind Lilynek, mind Perselusnak, ám azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, utóbbinak lesz fájdalmasabb! Azért remélem, hamar túljuttok a kezdeti megrázkódtatáson és ez a rész is tetszeni fog!:)) Írjátok meg, mit gondoltok! Jó szórakozást!
Lily másnap reggel zúgó fejjel ébredt. Az emlékei összemosódtak és leginkább egy nagy, fekete masszát alkottak most a fejében. Úgy érezte, mintha, üstdobokat vernének mellette.
Te jó ég! – fintorodott el. - Mi az ördög történt? Ó, igen. A karácsonyi bál. Valami lehetett abban a puncsban, amit Perselusszal ittak, mert… Te jó ég, Perselus! – villámcsapásként hasított bele a felismerés és rögtön ülő helyzetbe lökte magát, remélve, ha kinyitja a szemét, akkor a saját hálószobájában találja magát.
Tévedett!
- Úristen, mit műveltem? – kérdezte magától elsápadva, mikor meglátta a mellette békésen alvó Perselust. Gyorsan kiugrott az ágyból és kétségbeesetten keresgélte a ruháit, amik szanaszét hevertek a földön.
- Mit csinálsz? – szólalt meg álmosan Piton, akit nyilván felébresztett Lily, ugyanis a nő igen nagy zajt csapott, mikor átesett az egyik puffon.
- Perselus… te, te,te…
- Készülsz valahová? – ült fel a férfi és mosolyogva nézte azt a boszorkányt, akivel a tegnap éjszakát töltötte, nem is akármilyen körülmények között. Mindenre emlékezett, hiába volt tele a feje a punccsal, vagy az annak csúfolt alkoholban úszó löttyel. Soha nem volt kérdés számára, hogy szerette Lilyt, de hogy a tegnap éjjel megtörténhetett, azt álmaiban sem gondolta volna.
- Perselus, tudod, hogy mit tettünk? – szegezte neki a nő a kérdést, miközben magára ráncigálta estélyijét. Mikor a férfi kissé tanácstalanul nézett rá, folytatta. – Perselus, mi tegnap… lefeküdtünk.
- Igen, ez nekem is feltűnt – mosolygott a férfi.
- Ez nem vicces! – vetette oda Lily kétségbeesetten és nekiállt keresni a cipőjét. – Ennek nem lett volna szabad megtörténnie! Hibát követtünk el.
- Hogy… micsoda? – Piton biztos volt benne, hogy az érzékei játszanak vele és félreértette, amit a nő az imént mondott.
- Becsíptünk, mindketten és ezért történhetett meg, ami megtörtént.
- Igazán?
- Hát persze! – nézett rá hatalmas zöld szemeivel Lily. – Valljuk be, józanul egyikünk sem tette volna meg.
A férfi úgy érzete, mintha egy hatalmas kést beledöftek volna a szívébe és legalább háromszor megforgatták volna benne. Látta, hogy Lily szája folyamatosan mozog, de már nem hallotta, mit beszél. Csak az előző szavai visszhangoztak a fejében: Józanul egyikünk sem tette volna meg!
- Tudod mit? Felejtsük el, ami történt, rendben? – hallotta meg a nő hangját. Azt a hangot, amelyik nem is olyan rég még az ő nevét suttogta a sötétben.
- Ne, ne tegyük!
- Hogyan? – ült vissza az ágyra Lily kezében a cipőjével.
- Én nem bántam meg, ami történt és nem akarom elfelejteni.
- Perselus, én… James még csak most halt meg és én…
- Figyelsz te rám egyáltalán?! – csattant fel a férfi, mire a nő ráemelte tekintetét. – Nem. Bántam. Meg.
- Hibáztunk…
- Én nem hibáztam, ha csak azt nem lehet hibának nevezni, hogy beléd szerettem!
Lily pár pillanatig csendben ült, farkasszemet nézve Pitonnal. Egyikük sem szólalt meg. Az egyik azért nem, mert már mindent elmondott, a másik pedig azért, mert nem tudott mit mondani.
A nő elszakította tekintetét Pitonról és kiviharzott a férfi szobájából.
Perselus egész nap hiába kereste Lilyt. Nyomtalanul eltűnt. Pedig nagyon sok mindent szeretett volna mondani neki. Tisztázniuk kellett a helyzetet. Tudta, hibát követett el azzal, hogy kimondta, mit érez. Elragadta a hév. Ugyanakkor megbántva érezte magát, hiszen egyértelmű, hogy a nő nem érez iránt semmit a barátságon kívül. Már talán azt sem.
Olyan hülye vagy, Perselus! – szidta magát, miközben arra gondolt, hogy legjobb lenne, ha elkezdené verni a fejét a falba a meggondolatlansága miatt.
- Perselus, hát itt van! - csendült fel az ismerős hang a háta mögül.
- Igazgató úr… már beszélni akartam Önnel. Lily…
- Elment.
Újabb hidegzuhany. Jegesebb, mint az előző. Mint bármelyik, amit életei során eddig kapott.
- Hogyan?
- Igen, Perselus. Összepakolt és elment. Nem kérdezem meg mi történt, de nyilván súlyos dolog lehetett, ha erre a lépésre szánta el magát.
- Hová ment? – kérdezte sápadtan a fiatal férfi.
- Azt kérte, ne keresse őt!
- De én…
- Van egy fontos dolog, amit nem árt, ha megjegyez, fiam. Tartsa tiszteletben annak a kérését, akit szeret.
- Csak annyit áruljon el, hogy biztonságban van-e!
- Longbottomékat át kellett költöztetnünk – engedte el Perselus kérdését a füle mellett az idős mágus. – Hiszen, ahogy mondta, Voldemort tudja, hogy hol keresse őket. Biztos helyre vittük őket. A Grimmauld térre. A legjobb embereink vigyáznak rájuk. Úgy készüljön, fiam, hogy holnap csatlakozik hozzájuk.
- Igazgató úr, kérem…
- Holnap, Perselus! – azzal Dumbledore sarkon fordult és maga mögött hagyta a végletekig elkeseredett Pitont, akinek az volt a nagy szerencséje, hogy az összes diák hazament, így volt ideje átgondolni szobája magányában, hogy mit tett.
Ki sem mozdult egész nap. A kandalló mellett ücsörögve a tüzet bámulta. Gondolatban minden eshetőséget átrágott, de mindig ugyanarra lyukadt ki: hibázott. Fogta volna be inkább a lepcses száját és egyezett volna bele mindenbe, amit Lily mondott. Szívesebben lett volna csak a barátja, semmint a mostani helyzetben legyen; újra egyedül, nélküle. Meg kell találnia, beszélnie kell vele!
Terve azonban csak terv maradt. Dumbledore annyi munkával látta el, hogy mire leszállt az est, hálál fáradtan dőlt be az ágyba. Oda, ahol az előző éjjel még úgy érezte, minden megváltozhat közte és Lily között. Ez meg is történt, csak ő maga nem így gondolta. Egész életében, mindkettőben, nem akart többet, mint egy átlagos, hétköznapi ember: boldognak lenni.
Hát olyan nagy kérés ez? – csapott tehetetlenül a mellette lévő párnára. Miért kell neki folyton szenvednie? Miért nem élhet ő is olyan életet, amilyet bárki más: szerelmesnek lenni, családot alapítani és boldogan élni, bármilyen sziruposan és hétköznapian hangzik is ez. Ő is emberből van. Hát akkor más miért kap meg mindent és ő miért nem kap semmit? Miért ilyen igazságtalan az élet? Miért nem lehet azzal, akit szeret? Nem, nem ez a kérdés, hanem az, hogy akit szeret, miért nem akar vele lenni? Miért?
Perselus már készen állt arra, hogy Dumbledore-ral együtt hoppanáljanak a Grimmauld térre. Magára kanyarintotta kabátját, nyaka köré tekerte fekete sálját. Az igazgató meghagyta neki, hogy minél hétköznapibb ruhát vegyen fel, hogy ne tűnjön fel a mugliknak, mikor a házzal szemben posztol majd.
- Itt van, Perselus – mosolygott rá az idős mágus a lépcső tetejéről. Mikor Piton meglátta, nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el.
- Azt hittem, nem akarunk feltűnni – nézett végig Dumbledore-on, akin a mugli ruhák egészen furcsa keveréke díszelgett a gumicsizmától egészen a gumikesztyűig.
- Én csak addig nem akarok feltűnni, amíg oda nem érünk – azzal az idős mágus sokat sejtetően elmosolyodott és elindult a kapu felé.
- Remélem, hoppanálunk és nem így akar…
- Olyan rég szeretném már kipróbálni a mugli közlekedési eszközöket. Hogy is hívják azt a nagy hernyót, ami a föld alatt közlekedik és embereket szállít?
- Metró?
- Az! Hát nem izgalmas? – az idős mágus szeme csak úgy csillogott az izgalomtól. Perselus pedig úgy érezte, mintha egy gyerekkel készülne egy hosszú útra.
Minden úgy volt, ahogy az igazgató elmondta. Hoppanáltak a belvárosba, az egyik elhagyatott sikátorba, majd megkeresték a metrót.
- Legalább a kesztyűt levehetné – súgta oda bizalmasan a fiatal férfi Dumbledore-nak, mikor már az egyik kocsiban zötyögtek.
- Szerintem nagyon jól áll. Maga szerint nem? – nézett rá fél hold alakú szemüvege mögül az idős varázsló, majd a kezén feszülő világoskék gumikesztyűt nézegette.
Mindennek megvan a jó oldala – nyugtatta magát Perselus. – Legalább van ülőhelyünk.
Valamilyen rejtélyes oknál fogva ugyanis mindenki elhúzódott inkább a kocsi másik végébe, minél távolabb tőlük.
Fél órával később már Grimmauld téri ház előtt álltak és várták, hogy egyetlen mugli se közlekedjen arra.
Piton már egészen megszokta, hogy lépten nyomon megbámulják őket, így már szinte hidegen hagyta, mikor egy öt éves forma kislány Dumbledore- ra mutatott és elkiáltotta magát: Anyu, nézd, a Mikulás!
Nyilván az igazgató piros esőkabátja és hosszú, fehér szakálla tévesztette meg.
Mikor végre tiszta volt a terep, végre megjelent előttük a muglik szeme elől elrejtett ajtó, ők pedig beléphettek a házba.
- Á, igazgató úr, végre megjöttek! – köszöntötte őket Mrs. Weasley mosolyogva. Nyilván neki fel sem tűnt Albus öltözéke. – Biztosan teljesen átfagytak! Jöjjenek, főzök egy forró teát! – invitálta őket a konyhába.
Perselus, miközben levette a kabátját hallotta, ahogyan az emeleten becsukódik egy ajtó. Gyorsan számba vette magában a Weasley család csemetéit. Az ikrek most úgy 3 évesek lehetnek, Ron pedig Potterrel egyidős, ami azt jelenti, hogy Ginny úgy fél éves lehet. A három nagyobb fiú pedig… De hát, inkább ők lesznek azok, akik ajtókat csapkodnak. Nyilván hamarosan feltűnik egy vörös üstök a lépcső tetején aztán követi szépen az összes, amelyik már járni tud.
- Molly, nem láttad véletlenül a…
Perselus az ismerős hangra felkapta a fejét, mire a hang tulajdonosa megtorpant.
Hát, vörösnek éppen vörös…
Lily…
Egy pillanatig csak álltak ott megkövülten egymással szemben. Mindketten úgy érezték, a világ egy hatalmasat fordult körülöttük, de őket állva hagyta.
- Mit keresel, édesem? – zökkentette ki őket Molly hangja, amint fejét kidugta a konyha ajtaján.
- Csak… csak Harry cumisüvegét – kapta el tekintetét Lily Perselusról. – Úgy emlékeztem, hogy odafent hagytam, de…
- Itt van, gyere csak! – intett neki mosolyogva Mrs. Weasley. – Felmelegítettem benne a tejet.
A fiatal boszorkány elhaladt a férfi mellett, és zavartan rápillantott, mikor belépett a konyhába.
Piton vett egy mély levegőt és követte őt. Figyelte Lily mozdulatait, ahogyan elvette Mollytól a cumisüveget és mosolyogva megköszönte azt, majd könnyedén kilibbent a helyiségből.
Perselus érezte, hogy figyelik, oldalra pillantott és még éppen elcsípte Dumbledore sokat mondó pillantását, mielőtt az belekortyolt volna gőzölgő teájába.
Hát kitervelte az öreg! Ügyes! – mosolyodott el a fiatal férfi.
Pitonnak azonban nem volt ideje megköszönni, mert Dumbledore pár percen belül távozott, ő pedig kint találta magát az utcán, leváltva az eddig őrködő Lupin – Sirius párost Arthur Weasleyvel.
- Mi történt köztetek? – fordult Perselus felé Remus, mielőtt belépett volna az ajtón. – Lily és közted…
- Semmi – érkezett a válasz, miközben Piton felhúzta a kesztyűjét.
- Ugyan… mikor Lily tegnap idejött, egésznap úgy járkált mint egy holdkóros. Te meg… ha csak nem ilyen vagy alapjáratban, akkor úgy nézel ki, mint, aki citromba harapott.
- Semmi nem történt, amihez bármi közöd is lenne, Lupin – villantotta rá fekete szemeit dühösen Perselus.
- Csak azt hittem, hogy…
- Ne higgy semmit! Inkább hagyj dolgozni! – azzal Perselus faképnél hagyta Lupint és elfoglalta helyét Arthur mellett. Tudta, hogy a férfi jó társaság lesz, mert nem kérdez, ha látja, hogy esze ágában sincs beszélgetni. Sőt, ha jobban visszagondol, talán egész életében pár szót, ha váltottak …
Az ég nagyon tiszta volt, látszottak a csillagok is. Rég nem volt ilyen. Piton mélyet lélegzett a friss, téli levegőből. Érezte, ahogy az átjárja a tüdejét és kitisztítja a fejét.
Már hosszú idő óta álltak őrt Arthurral, szerinte teljesen feleslegesen, ugyanis a Nagyúrnak is vannak emberei, akik viszont őket figyelik. Nem fog addig idejönni, míg ők itt strázsálnak, de még akkor sem, ha elmennének, egészen addig, míg teljesen biztonságban nem tudná végrehajtani a tervét.
Perselus többször is magán érezte Arthur pillantását, de esélyt sem adott neki arra, hogy beszélgetést kezdeményezzen. Éppen eléggé el volt ő merülve a saját gondolataiban. Folyton Lily járt a fejében. Nem hitte volna, hogy az ő Lilyje ilyen kegyetlen is tud lenni.
Nem jutott azonban gondolatai végére, mert kinyílt a Grimmauld téri ház ajtaja és Lily lépett ki rajta.
- Nahát, micsoda kellemes meglepetés! – üdvözölte Arthur mosolyogva, reménykedve, hogy végre válthat valakivel pár szót.
- Molly üzeni, hogy készen van a kakaód – válaszolta halvány mosollyal az arcán a nő.
- Ó, végre! Már éppen kezdtem átfagyni – azzal a ház felé vette az útját, magára hagyva Lilyt és Perselust.
- Hoztam neked is – nyújtotta át a boszorkány Pitonnak a gőzölgő bögrét, aki rápillantott, átvette a kakaót, de nem szólt semmit.
Az ördögbe! – futott át Lily agyán. - Nagyon megbántottam. De most már nem fordulok vissza. Éppen elég látszólagos indokon törtem a fejem, hogy beszélhessek vele.
Ha Molly nem készíti el az édes italt, akkor még mindig azon törné a fejét, hogy hogyan válthatna pár szót a férfival, aki láthatóan nem akar vele beszélni.
- Leülhetek? – kérdezte végül a nő, mire Piton bólintott és egy kicsit odébb húzódott az alacsony kőfalon, ahol ücsörgött.
- Perselus, én nagyon sajnálom! Nagyon csúnyán beszéltem veled! Tudod, hogy nem ilyen vagyok, csak…
- Nem történt semmi- érkezett a rideg válasz, ami Piton- nyelven nagyjából annyit jelentett, „Hagyj végre békén!”
- Ne mondd ezt! – nézett rá kétségbeesetten Lily. – Tudom, hogy megbántottalak, de nem akartalak. Tudod, hogy… Én csak megijedtem. Nem akarlak elveszíteni - ezzel az utolsó mondattal végre kivívta magának, hogy a férfi végre ránézzen.
- Soha nem veszítesz el, Lily - jegyezte meg csendesen. – Tudod, hogy érzek irántad, de ne kérd, hogy a barátod legyek, mert ez azt hiszem, a tegnap történtek után nem menne, sajnálom.
- Kérlek, ne mondd ezt! Inkább kezdjük újra, rendben? Mintha nem történt volna semmi…
- Neked lehet, hogy nem jelentett semmit az az éjszaka, de nekem annál többet.
- Nem így értettem.
- Akkor mégis hogy értetted? – nézett rá Perselus és habár hangját nem emelte fel, továbbra is csendes volt, mégis úgy hatott Lily számára, mintha ordított volna.
- Ne tedd ezt velem, Perselus! Harryn és rajtad kívül nincs senkim. Senki, akiben megbízthatnék. Szerintem vagyunk annyira jó kapcsolatban, hogy tudd, nem akarlak hitegetni és nem tudnám…
- Az ég szerelmére, Lily! – nevetett fel kínjában Piton. – Még mindig nem érted, igaz? Képzeld, tisztában vagyok vele, hogy soha nem tudnál engem szeretni! Ezt már egyszer elég világosan az értésemre adtad.
- De én…
- Ha amiatt aggódsz, hogy visszatérek a sötét oldalra, csak azért, mert nem viszonzod az érzéseimet, akkor megnyugodhatsz - szakította félbe Perselus, de most nem nézett rá. – Nem térek vissza soha többé. És mint már mondtam, melletted maradok. Segítek neked és Harrynek mindenben, amiben tudok, de már semmi sem lesz olyan, mint rég. Minden megváltozott. Ezentúl is bármikor fordulhatsz hozzám, ha segítségre van szükséged vagy csak beszélgetni akarsz, de… nem tudok a barátod lenni többé. Bármennyire is szeretném, nem menne. Most még nem. Jobb, ha bemész, mert megfázol - tette hozzá pár pillanat csend után, de még mindig nem nézett a nőre. Csak várta, hogy végre felálljon mellőle és bemenjen a házba. Nézte, ahogyan becsukódik mögötte az ajtót, de most kivételesen nem átkozta magát a döntéséért. Tudta, így lesz jó mindkettejüknek. Egyelőre.
Következő
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
