|
17. Valami elkezdődik
2008.07.14. 09:27
Ez a fejezet, amolyan átkötő rész, amiben fontos szerepet kap egy sajttorta, egy túlbuzgó házimanó, - nevezzük nevén a gyereket: Sipor - és egy mesekönyv. A fejezet végén viszont felmerül pár újabb kérdés. Lehet tippelni továbbra is, hogy mi miért történt ebben a részben, továbbá az előző fejezetben még Dumbledore egyik elejtett megjegyzésére hívnám fel a figyelmeteket segítség képpen!:) Remélem, ez a rész is tetszik majd! Nagyon szépen köszönöm az eddigi véleményeket és várom a továbbiakat is! Jó szórakozást!
Az elkövetkezendő hetek olyan eseménytelenül teltek, hogy szinte fájdalmat okozott nekik még a munka hiányának gondolata is.
Perselus információinak hiánya miatt tehetetlenségre voltak kárhoztatva, így valami új stratégiát kellett kidolgozniuk.
Legfőbb információforrásukká a minisztérium vált, ahonnan, ha csak kevéssé is, de legalább szivárogtak a hírek.
Megtudták például, hogy mikorra időzítik a kisebb fajta támadásaikat a halálfalók a muglik ellen. Mikor Piton önként jelentkezett abba a csapatba, amelyik a rajtaütésre szerveződött, Dumbledore azt mondta: felejtse el, más tervei vannak vele, így jobb híján Perselus a Grimmauld tér és a Roxfort között ingázott. Tengernyi szabadidejét pedig azzal töltötte, hogy hol Siriusszal keveredett kisebb- nagyobb vitákba ( aki szintén nem vehetett részt egyetlen akcióban sem Lupinnal együtt), hol pedig órák hosszat beszélgetett Lilyvel. Hogy miről? Teljesen hétköznapi, felesleges dolgokról, mégis, ezek az együtt eltöltött percek jelentették számára a kapaszkodót, az utolsó fogódzót arra nézve, hogy ne őrüljön bele a tétlenségbe. Amellett pedig érezte, hogy valami megváltozik köztük. A nő hozzáállása teljesen megváltozott. Beszélgetéseik alatt sokszor azon kapta, hogy elmélázik, kifelé bámul az ablakon, mintha valami komoly probléma nyomná a lelkét.
A Rend mindeközben folyamatosan dolgozott és Dumbledore is ügyködött valamin, mert volt olyan, hogy napokra eltűnt és mikor viszont látták, gondterhelt arccal üldögélt, várva, hogy az akcióba küldött rend tagok visszatérjenek.
Kora reggel volt, a nap hétágra sütött, ám odakint még fagyos, téli szél fújt. Perselus ismét a Grimmauld téri ház konyhájában üldögélt, reggeli kávéját szürcsölgetve. A Roxfortban már régen elkezdődött a tanítás, de Dumbledore megtiltotta mind neki, mind pedig Lilynek, hogy visszatérjenek oda. Mikor ők rákérdeztek, hogy miért, az idős mágus csak annyit mondott, hogy mindent megtudnak, ha eljön az ideje.
- Jó reggelt! – üdvözölte őt Lily vidám hangja, mire a férfi elmosolyodott a nő érkezésére.
- Neked is… Remélem, jól aludtál!
- Remekül, köszönöm! Hosszú idő óta először nem gyötörnek rémálmok éjjelenként. És a te álmaiddal mi a helyzet? – ereszkedett le Piton mellé egy pohár teával a kezében.
- Már azokkal is minden rendben – hazudta a férfi, pedig dehogy volt rendben. Minden éjjel álmodott. És mindegyiknek ugyanaz volt a vége: Lily holtan feküdt karjai között.
- Ennek örülök! Figyel csak, arra gondoltam, hogy…
Mondandóját azonban nem tudta befejezni, mert csapódott a bejrátai ajtó és ezzel szinte egy időben, kinyílt a konyhaajtó is.
- Olyan hideg van, hogy a galambok fagylaltot tojnak – dobta le kabátját Sirius az egyik székre, majd öntött magának először a forró teából, majd a kávéból is.
- Merre jártál? – fordult felé érdeklődve Lily, de úgy tűnt, a férfi teljes csodálattal adózott annak, ahogy a forró porcelán jéghideg kezeit melengeti.
- Jártam egyet – válaszolta csendesen, láthatólag tudomást sem véve arról az egyszerű és bárki számára szemet szúró tényről, hogy Lilyt ismét kedvenc Pipogyija társaságában tudja. – Ki kellett szellőztetnem a fejemet a tegnap éjjel történtek után.
- Mi történt tegnap éjjel?
- Sipor éjfél körül berontott a szobámba és beleordított a fülembe, hogy: HÁBORÚBAN ÁLLUNK!
- Ezt mi is tudjuk – mosolyodott el Lily elnézően.
- Igen, de neki láthatóan teljesen más fogalmai vannak erről. Szerinte ugyanis harcban állunk a koboldokkal, a tündérekkel és a sajttortával.
- A koboldokkal már ősidők óta nem háborúztunk – jegyezte meg rosszallóan a nő, mire a két férfi kissé megütközve nézett rá. Talán ez volt az egyetlen dolog, amiben egyetértettek.
- Megmondom őszintén, én arra tippeltem, hogy a sajttortán akadsz ki – válaszolta Sirius.
- Áh, nem – legyintett Lily. – Molly a múlthéten megkérte szegény Siport, hogy segítsen be a sajttorta elkészítésébe, de…
- Nem is emlékszem, hogy ettünk volna sajttortát a múlt héten – szólalt meg az eddig csendben ülő Perselus.
- Hát ez az! – kacsintott rá sokat mondóan Lily. – Úgy tűnik kísérti szegényt az esemény.
- Jobb, mintha minket kísértene a sajttortája – jegyezte meg halkan Black, mire a vele szemben ülő Piton éppen csak vissza tudta tartani a kirobbanni készülő nevetését, de a két férfi remegő válla elárulta Lilynek, hogy nem sok együttérzést tanúsítanak a házimanó irányába. Már éppen ki akarta volna fejezni rosszallását, mikor újra kinyílt az ajtó és Arthur Weasley lépett be rajta. Alig ért el a pultig, ahol töltött magának egy csésze kávét, Sirius máris neki szegezte a kérdést.
- Téged is felkeltett Sipor?
- Nem…Miért, kellett volna? – kérdezett vissza kissé bizonytalanul a vörös hajú varázsló. Alig volt fent pár perce és máris ilyen őrült kérdéssel fogadják.
- Szegény Sipor alvajáró – bocsátkozott magyarázatba Lily.
- Ezt meg mégis honnan tudod? – szegezte neki a kérdést egy emberként Perselus és Sirius.
- Nyilván éber állapotban nem rontana be hozzád.
- Ne légy ebben olyan biztos! Az a manó őrült. És utál.
- Hiába utál, ha egyszer a családod manója. A feladata, hogy szolgáljon téged. Te vagy az ura.
Úgy tűnt, ez a magyarázta némileg kielégítően hatott, mert mindenki néma csendben szürcsölte tovább a kávéját.
- Jó reggel a díszes társaságnak! – köszöntötte a konyhában lévőket az éppen belépő Remus. Ahogyan eddig mindenki másnak, az ő útja is a fekete nedű felé vezetett először.
- Azért azt nem hiszem el, hogy csak engem keltett fel Sipor! – fakadt ki újra Sirius.
- Engem is felébresztett – jegyezte meg Lupin csalódottan, mire barátja szeme felcsillant.
- Tényleg, mikor?
- Olyan… hajnali kettőkor – ereszkedett le az egyik üres székre a férfi.
- És mit mondott?
- Inkább kiabált – javította ki Remus. – Valami olyasmit, hogy: GYŐZTÜNK!
- Kit győztünk le? – kérdezett vissza Arthur, aki már egy ideje érezte, hogy elveszette a fonalat.
- Nyilván a koboldokat, a tündéreket és a sajttortát – érkezett a kézenfekvő válasz Piton szájából, aki ismét a pulthoz sétált és közönyösen töltött magának még egy bögre frissítőt. Arthur Weasley számára pedig a férfi amolyan mellékesen elejtett utolsó mondata volt a végső karddöfés. Végleg nem értett semmit. Szeme tanácstalanul vándorolt egyik emberről a másikra, akik láthatóan mind tudták, hogy miről van szó.
- Mennem kell – állt fel helyéről Lily, megtörve Arthur kétségbeesésének újabb hullámát, ami épp ismét rátörni készült. – Megnézem, felébredt-e már Harry.
A következő pillanatban pedig eltűnt az ajtó mögött. Perselus még egy darabig nézte a nő hűlt helyét, majd ő is a távozás mellett döntött.
Piton épp a nappaliban üldögélt és rávette magát, hogy átfussa azt a könyvet, amit Dumbledore a minap a kezébe nyomott, hogy olvassa el.
Bogar bárd meséi
Ez állt a borítóján. Eddig esze ágában sem volt elolvasni, sőt, ha jobban belegondol, most sincs. Hiszen ez egy mesekönyv, az ég szerelmére!
Ahelyett, hogy kinyitotta volna, csak forgatta kezei között a lapokat.
Kicsit kinőtt már a gyermektörténetekből. Lehet, hogy oda kéne adnia Lilynek, olvasson fel belőle Harrynek.
Az fix, hogy ő ezt nem fogja elolvasni.
Egy hanyag mozdulattal ledobta a könyvet a fotelje melletti kis asztalra. Kényelmesen hátradőlt és eldöntötte, hogy hirtelen felszabadult szabadidejét semmittevéssel fogja tölteni. Mint eddig minden nap. Kényszerű semmit tevés.
Oldalra pillantott a kis asztalra és ekkor látta, hogy az asztal alól egy apró, hosszú ujjakkal rendelkező kéz nyúl a könyv után. Még éppen idejében reagált és utánakapott, így mind a két pár kéz erősen húzta a maga irányába az imént még félrehajított mesegyűjteményt.
- Sipor, ereszd el! Ez enyém! – adta ki utasításba Perselus, de láthatólag a házi manó magasról tett arra, mit mond neki férfi.
- Nem Perselus Pitoné, ez a Black családé! – ellenkezett.
- Ereszd el, te túl méretezett szőrgombóc!
Soha nem hitte volna, hogy egyszer egy házimanóval fog viaskodni egy mesekönyvért.
- Nem eresztem! Eressze el Perselus Piton!
- Hogy Merlin küldené rá az összes átkot, azonnal engedd el!
- Perselus, mit csinálsz? – csendült fel az ajtóban Lily döbbent hangja, mire a viaskodás egy pillanatra abba maradt és mindketten a hang irányába fordultak. Sipor kihasználva az adandó alkalmat, ugrott egyet és gyomorszájba vágta Pitont, aki azonnal kiejtette kincsét a kezéből, majd fájdalmában térdre zuhant.
Hallotta, ahogy az apró lábak futásnak erednek, majd Lily hangját, amint visszaparancsolja a manót.
- Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre - lépett elé a nő, mire Perselus felnézett és meglátta a kezében az iménti harc tárgyát.
- El akarta venni a könyvem – állt talpra nagy nehezen és érezte, ahogy a fájdalom lassan kiszáll a testéből.
- Ez nem tiéd – nyitotta ki a boszorkány és felolvasta az első lapon lévő bejegyzést. – Sirius neve van benne.
- A bájital könyvemben meg az én nevem volt, mégis valamilyen rejtélyes módon Blackékhez került. Nem tudod, ez hogy történhetett? – nézett Lilyre gúnyosan felvont szemöldökkel, majd kivette a kezéből a mesekönyvet. – Kösz szépen!
- Hogy került hozzád?
- Dumbledore adta, hogy fussam át.
- És megtetted?
- Éppen azon voltam.
- Láttam – mosolyodott el a nő sokat sejtetőn.
- Nagy hiba, hogy nem tette meg eddig! – hallatszott Albus Dumbledore hangja a nappali ajtajából. – De már nincs időnk. Lily, legyen olyan kedves és szóljon Siriusnak és Remusnak, hogy jöjjenek le ide! Nagyon fontos dologról szeretnék önökkel beszélni és nincs vesztegetni való időnk.
Piton, ahogy egyedül maradt az igazgatóval, a könyvvel a kezében úgy érezte magát, mint egy diák, aki nem csinálta meg a házi feladatát. Ezt az érzését csak erősítette, hogy agyában lázasan kutatott valami kifogás után, hogy miért nem végezte el a feladatát és bármennyire is helyének valónak tűnt volna az „elvitte a házimanó” kifogás, kételkedett benne, hogy Dumbledore –t ez különösebben meghatná. Így hát nem tehetett mást, csak várt…
Következő
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
