Álmunkban olyan helyen járhatunk és olyan emberekkel találkozhatunk, akikkel lehet, hogy a valóságban többé már nem, vagy egyáltalán nem... De miről álmodhat Perselus? Jó szórakozást!
Perselus aznap nagyon fáradt volt. Minden tagja fájt és már csak nyugalmat kívánt és azt, hogy végre azzal lehessen, akit mindennél jobban szeret.
Szekrényéhez sétált és kivett onnan egy fiolát, ajkaihoz emelte és kiitta annak tartalmát. Még valahogy elvánszorgott az ágyáig, ledobta a cipőjét és ruhástul végigdőlt a puha ágyneműn. Nem érdekelte őt már semmi! Csak aludni akart. Mélyen és mindent elfelejteni…
Az álom hamarosan rá is köszöntött és ő újra azon a helyen járt, ahol az utóbbi években szinte minden éjjel.
Mezítláb lépkedett az elhagyatott játszótér puha, selymes füvén és már messziről látta, hogy az öreg tölgy alatt várnak rá.
A nő mosolyogva intett felé. Vörös haját lágyan összeborzolta a friss tavaszi szellő és a faleveleken átszűrődő napsugarak fényében még gyönyörűbb volt, mint eddig bármikor.
- Megint késtél – mosolygott bájosan Lily és kinyújtotta a kezét a férfi felé, aki elfogadta azt és leült mellé a fal alá.
- Dumbledore feltartott – válaszolta komoran és hagyta, hogy a nő gyengéden megcsókolja, ő pedig ölébe hajtotta a fejét.
- Hogy halad a terv? – érdeklődött Lily kedvesen, miközben szép ujjaival Perselus haját simogatta.
- Nem tudom, hogy végig tudom-e csinálni egyáltalán – sóhajtott fel elkeseredetten a férfi. – Azt akarja, hogy öljem meg, ha Malfoy nem lenne rá képes.
- Tudom – válaszolta komolyan a nő. – De meg kell tenned, különben te halsz meg. Az eskü, tudod…
- A helyzet kívánta úgy, hogy letegyem Narcissának, de most már azt kívánom, bár ne tettem volna. Bár visszaforgathatnám az idő kerekét! Bárcsak újra tizenegy évesek lehetnénk! Bárcsak visszahozhatnálak valahogyan az életbe!
- Ez nem szükséges – mosolygott kedvesen Lily. – Minden így volt jó, ahogy történt.
- Miattam történt…
- Ez nem igaz – nézett a szénfekete szemekbe a nő. – Mindez akkor is megtörtént volna, ha nem hallgatod ki a jóslatot. Nem te árultál el, hanem Peter! Eljöttél és figyelmeztettél minket. Ennek volt köszönhető, hogy egy biztosabb helyre vittek bennünket.
- De akkor is… Szörnyű érzés, mert tudom, hogy bűnös vagyok! – ült fel a férfi.
- Ebből elég, hallod!? – emelte fel hangját Lily. – Ne vádold magad, te buta! – mosolyodott el végül újra és megsimogatta Perselus arcát, aki így végre ismét ráemelte tekintetét. – Nem tehetsz róla, értesz engem?
Piton bólintott és egy apró csókot nyomott a nő homlokára.
- Van itt még valami – komorult el Lily bájos arca, mire ő ismét kérdőn tekintett rá. – Többé nem jöhetsz ide és én sem.
- Micsoda?! De hát miért nem? – kérdezett vissza hápogva Perselus és meredten nézte a mellette ülő fehérruhás nőt, akit mindennél jobban szeretett és akivel immáron csak álmaiban találkozhat egy bájital segítségével.
- Mert komoly feladat vár rád – érkezett a válasz. – És nem szabad, hogy bármi is elvonja a figyelmed erről.
- A bájital segít…
- Csak akkor láthatsz, ha én is úgy akarom – szakította félbe a férfit komolyan. – Túl sokat használod azt a bájitalt, Perselus.
- Mert csak így lehetek veled! Te nem tudod, milyen érzés volt, mikor Harry belépett a Roxfortba. Azonnal felismertem. A te szemedet örökölte – mosolygott szomorúan Piton. – Minden egyes nap emlékeztet arra, hogy mit tettem. Látnom kell téged, Lily! Azért vagyok képes túlélni a napokat, mert tudom, hogy éjjel veled lehetek. Nagyon szépen kérlek, ne hagyj el! – ölelte át a nőt, aki szintén görcsösen kapaszkodott bele és érezte, ahogy az első könnycseppek elhagyják a szemét.
- Nem önszántamból teszem – suttogta Lily a férfi talárjába, hogy elrejtse előle a könnyeit. – Mindkettőtöknek így lesz a legjobb; Harrynek és neked is – majd szembefordult Perselusszal és egy apró csókot lehelt az arcára. – Egy olyan helyre megyek, ahol vigyázhatok mindkettőtökre és ahol újra együtt lehetünk. Egy másik, egy sokkal jobb világban. Várni foglak és te késni fogsz, mint mindig – mosolyodott el szomorúan.
- Lily, kérlek…
- Menned kell!
- Ne… Még ne!
- Ég veled, Perselus!
Piton zihálva ébredt, mire tudatosult benne, hogy mi is történt. Újra a kis szekrényhez sétált és kivett egy újabb fiolát. Lehajtotta a bájitalt, de nem jött álom a szemére.
Az elkövetkezendő éjszakákon többször megismételte a műveletet, ám minden egyes alkalommal csak az üres, kihalt játszóteret látta maga előtt. Lily nem volt sehol.
Pár héttel később, beteljesítette a végzetét és saját kérésére megölte Dumbledore-t. Hosszú, nagyon hosszú időnek, majd’ egy évnek kellett eltelnie, hogy újra együtt lehessen Lilyvel. Mikor Nagini éles fogai a nyakába vájtak, nem is védekezett. Már várta, kívánta a halált és fel is készült rá, mert tudta, van egy hely, ahol várják és ahol végre megnyugvást lelhet az ő egyetlen Lilyje karjaiban.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
