Nos, egy általam kitalált szereplőt helyezek előtérbe, de a love story csak később jön képbe. Még annyit, hogy a mardekár itt nem azt a "hú de gonosz vagyok-stílust" képviseli, szimplán együtt hülyülnek, és megszívatnak pár diákot.

- Tyara Chloe Hampton! Tápászkodj föl, és szíveskedjél bepakolni! - kiabált a fülemtől pár centire nővérkém, Amanda, vagy ahogy utálja, ha hívom: Mandy.
Na igen. Mindig is utálta ha becézzük, vagy ugratjuk. Ő a megtestesült komolyság, azon belül elég sokszor előjön a „szerencséd, hogy nem lehet pillantással ölni” című fázisa. Kedves teremtés. Imádom! Csak egy évvel idősebb, de nagyon más mint én.
- Még öt perc! - nyafogtam, de Mandy (csak azért is így hívom) könyörtelenül kihúzta a függönyt, és kiráncigált a jó puha ágyikómból.
- Nem, húgi! Fél óra múlva indulni kell, és nem pakoltál be tegnap. Néha csodálkozom, hogy mardekáros vagy.
- Semmi pánik, megleszek - ásítottam – De minek fél óra, Mandy?
- Te is tudod, hogy anya mennyit szórakozik - sóhajtott fel.
- Ja, igen - vigyorodtam el.
Eszembe jutott anya, ahogy a rózsaszín kis táskájában keresi a kulcsát, amit közben a kabátzsebébe tett még alig két perce.
- Mindegy. Tyra, tényleg siess, és nehogy megint berakd a lila gumikacsát!
- Oké!
Kiment. Én meg gyorsan összehordtam a szerintem legfontosabb dolgokat egy nagy táskába, és nekiálltam cipekedni. Egész jó kedvem lett, úgyhogy kétszer majdnem legurultam a lépcsőn és egyszer lefejeltem a falat. Csak egy fogam tört ki, azt meg gyorsan visszanövesztettem. Ötéves koromban anyám megelégelte a folytonos fogvisszanövesztést, és megtanította nekem a bűbájt. Sokat kellett gyakorolni, de végül elsajátítottam. Még szerencse, mert sokszor adódik ilyen problémám. Hát kissé eleven gyerek vagyok. Azt persze nem veszem, hogy már szinte tizenöt éves...
- Tyara! Megvan mindened? - kérdezte apa.
- Öhüm - bólintottam.
- Ne hozz szégyent rám, lányom! Ne feledd, hogy a Hampton család majdnem olyan tekintélyes mint a Malfoy.
- Igen, persze, tudom!
Apa kicsit olyan mint Mandy. De én csak röhögök rajta.
Hamar kiértünk a kilenc és háromnegyedik vágányra, ahol Mandy eltűnt, mint a kámfor, egyedül hagyva a kicsi, de nagyon jó fej, aranyos, okos, ügyes húgicáját. Mindig ezt csinálja! De hamar feltaláltam a vonatra, és ott kiszúrtam a mardis fülkét, benne Dracoval, és Pansyval. Nagyon nem bírom a csajt, de nem lehet lerázni. Mindenesetre besasszéztam, és ledobtam a cuccom.
- Szia Tyra! - köszönt Draco – Többiek?
- Nem' tom - vontam vállat.
Pansy csak megforgatta a szemét. Hamar beesett Zambini, és Nate, a legjobb barátnőm.
- Szia Hallison! - nyávogta Pansy. - Sajnos sokan vagyunk, nem férsz be!
- Kuss! - torkollta le Nate, majd beült mellém – Rég láttalak Tyra!
- Én is! - vigyorogtam – Ne tudd meg, hogy mi történt velem!
- Jaj Ne! Tyra! - temette arcát a kezébe Nate. – Ha te elkezdesz dumálni, soha nincs vége.
- Nem is! - ellenkeztem.
Ekkor lépett be John Strich. Ő az egyik legnagyobb marha az egész mardekárban. Persze engem leszámítva. Rögvest leült mellém.
- Helló Tyra!
Nem foglalkoztam vele, hanem nekiálltam mesélni, hogy mi volt velem a nyáron. Vagyis csak akartam, mert Nate nem nagyon díjazta az ötletemet. Magamra voltam utalva. Bár ott ült mellettem John, de nem nagyon volt kedvem vele szórakozni, ezért felpattantam, és kimentem a folyosóra. Alig mentem egy kicsit, rögtön észrevettem, hogy az egyik közeli kupéban Chó Chang ül a barátnőivel. Gyűlölöm a csajt, és már régóta elhatároztam, hogy egyszer jól keresztbe teszek neki. De ahhoz, hogy valakit igazán megszívassunk, tudni kell róla egy-két apróságot. Hát itt volt a ragyogó alakalom, csak a szép kis fülecskémet kellett hegyeznem, és izgulni, hogy senki se kapjon kagylózáson.
- Képzeljétek, elhatároztam, hogy otthagyom Nick-et - nyávogott az egyik.
- Jaj, nekem is új terveim vannak - mondta Chang – Dobom Harryt és új préda után nézek.
- Na és ki a szerencsés?
- Draco Malfoy.
Hirtelen röhögő görcsöm támadt. Lelki szemeim előtt feltűnt Draco fintorgó, majd kétségbeesett arca. Majd teszek róla, hogy Chang szépen leégjen mindenki előtt. De persze nem sietek nagyon Draco segítségére, hagyom egy kicsit szenvedni, jót fog tenni az egójának! Hirtelen egy kezet éreztem meg a vállamon. John jött ki utánam.
- Mi az Tyra? Min töröd a fejed?
- Semmi - mondtam, majd gonoszan elmosolyodtam – Még gondolkozom, hogy beavassalak-e.
John mindig is kíváncsi természetű volt. Most ellesz egy ideig. Hehe.


Nagy nehezen megérkeztünk Roxfortba. Egymást lökdösve benyomultunk a nagyterembe (Pansy nem felejtett el Longbottom lábára taposni), és leültünk az asztalunkhoz. John valahogy elintézte, hogy mellette kössek ki, úgyhogy a vacsi nem ígérkezett valami kellemesnek. Hamarosan McGali vezetésével betrappoltak a gólyák. Nate-val végig röhögtük az egész beosztást. Ezek az elsősök irtó vicces pofásat tudnak vágni, főleg ha meg vannak szeppenve.
- Tyra - mondta John – Eldöntötted végre?
- Mit? - kérdeztem.
- Tudod te azt! És azt is tudod, hogy mi lesz a vége, ha rosszul döntesz!
- Ez nagyon kétértelmű, srácok! - jegyezte meg Draco.
- Hülye perverz!
- Jó étvágyat! - nyögte be Dumby.
John, amint megjelent az asztalon a kaja, rögvest tett róla, hogy az uborkasaláta a taláromon kössön ki. Egy pálcaintéssel rendbe hoztam magam, és rózsaszínre varázsoltam John szemöldökét. A gyerek ezt persze nem vette már észre, hisz mit várjon tőle az ember, ha férfi. Épp azon fáradozott, hogy megfélemlítse a kis másodikost, aki nem akarta odaadni neki a mézet. Persze a kicsi nyomban elkezdett röhögni, amikor meglátta John csodaszép szemöldökét. Az egészből annyi lett, hogy Potter is észrevette a dolgot, és mire John kapcsolt, hogy mi van, a hajamba öntötte a nemrég sikeresen megszerzett (a gyerek annyira röhögött, hogy majdnem elejtette az edényt) mézet. Így rosszabbul nézhettem ki, mint Crack, vagy Monstro. Ami rohadt nagy szó. Roxforti rekordok könyve, rossz kinézet rovat, első helyezet: Tyara Chloe Hampton. Király év elébe nézek!

Következő