|
16. A régi kerékvágásban
2008.07.14. 09:26
Jó, vessetek meg, de a Rend nem igazi Piton nélkül!:) Ezt mindenki tudja, ők is, így rövid önkéntes számüzetésükből Lily és Perselus visszatérnek a Grimmauld térre, ahol egy nagyon komoly beszélgetésre kerül sor Dumbledore és Piton között. Plussz, egy rejtély megoldódik. ( volt, aki nagyon közel járt, gratula neki!) :) Jó szórakozást és remélem, ez a fejezet is tetszik majd! Továbbra is várom a véleményeket és a vállakozó kedvűektől tippeket az egyes kérdések megoldására!:) Jó szórakozást!
Perselus látta, ahogy Nagini támadásra emelkedik, de ő nem tudott tenni semmit. Nem tudott megmozdulni, mintha bénító bűbájt küldtek volna rá, majd egyik pillanatról a másikra Lily jelent meg előtte ű, közte és a kígyó között, a következő pillanatban pedig a nő már élettelenül feküdt karjai között.
- Perselus! Perselus! – saját nevét hallotta valahonnan nagyon távolról, de ő csak Lilyt ringatta karjaiban, miközben könnyei záporoztak. – Perselus, ébredj fel!
Lily!
Piton szeme hirtelen pattant fel. Érezte, hogy egész teste verejtékben úszik.
Csak álom volt. Csak álom volt.
- Jól vagy? – hallotta meg mellette az édesen csengő hangot, mire csak bólintott. – Rémálmod volt. Akarsz róla beszélni?
- Nem – válaszolta a férfi száraz hangon.
- A nevemet kiáltottad – jegyezte meg csendesen a boszorkány.
- Csak egy álom volt. Semmi több.
Lily némán bólintott, majd gyengéden elmosolyodott és magára hagyta Perselust, aki, még mindig kicsit kótyagos fejjel, kikászálódott az ágyából és a fürdő felé vette az irányt. Miután felfrissült egy kicsit, végleg tudatosodott benne, hogy csak álmodott. Szinte minden álmának ugyanaz a vége; Lily holtan fekszik a karjai között.
De ez csak álom! Semmi több. Csak álom.
Mire leért a lépcsőn a régi nappaliba Lilyhez, már teljesen tiszta volt előtte, mit kell tennie.
- Jobban vagy? – mosolygott felé a nő, aki Harryvel az ölében ült a kanapén. A kisfiú miután meglátta a férfit, felemelte apró kezeit és ügyetlenül integetett neki.
- Sokkal jobban. Vissza kéne mennünk.
- A Grimmauld térre? – nézett rá a boszorkány meglepve. Hazudna, ha nem számított volna erre előbb- utóbb, de azt hitte, Perselus büszkesége ismét legyőzi majd a józan eszét és még napokig fog tartani, mire kimondja ezeket a szavakat.
- Sokat gondolkodtam és… azt hiszem, kicsit elhamarkodott voltam – azt mégsem mondhatta, hogy olyan tudás birtokában van, ami nagy segítségére lehet a Rendnek.
- Ha akarod, visszamegyünk. Akár most.
A két szempár, a zöld és a fekete mosolyogva összekapcsolódott.
Mikor a három alak észrevétlenül hoppanált a Grimmauld tér 12. legfelső lépcsőfokára, látták, hogy a távolból három csuklyás figyeli a szemük elöl elrejtett bejáratot.
A férfi egy pillanatra a mellette álló vörös hajú nőre nézett, mintha tekintetével akarta volna megnyugtatni, nem látják őket. Némi tétovázás után Piton kinyitotta az ajtót és beléptek rajta.
A ház kihaltnak látszott. Még korán van, mindenki alszik.
A konyha felöl hallottak csak némi zajt, majd annak ajtaja feltárult és Dumbledore dugta ki a fejét rajta, aki amint meglátta az érkezőket barátságosan elmosolyodott, mintha tegnap éjjel mi sem történt volna.
- Felmegyek, átöltöztetem Harryt – szólalt meg csendesen Lily Perselushoz, aki bólintott. Nézte, ahogy a nő felsétál a lépcsőn, majd talárja szegélye is eltűnik a kanyarban.
Tekintetét ezután az igazgatóra szegezte, aki még mindig mosolyogva nézett rá és intett neki, hogy kövesse a konyhába.
- Épp valami harapnivalót kerestem – mondta derűsen az idős mágus, majd odalépett a szekrényhez és kitárta az ajtaját, hogy szemrevételezze a készleteket. – Nem éhes, fiam?
- Nem, köszönöm – érkezett a csendes válasz.
- Nagy kár, pedig Hubbli –féle keksz új ízben jött ki nem rég és úgy látom, van is itt egy csomaggal – azzal intett egyet a pálcájával, mire az édesség rögtön a kezében termett. – Csokoládés – mazsolás! A kedvencem!
- Igazgató úr, beszélnünk kell… a tegnapról – vette kezébe az irányítást a fiatal varázsló, aki kezdte megelégelni, hogy Dumbledore ekkora figyelmet szentel egy csomag keksznek. Úgy tűnt, határozott fellépése hatásos volt, mert a mágus ráemelte kék tekintetét, ami most komolyan csillogott. – Sajnálom, amiket tegnap mondta!. Nem tudtam, hogy mit beszélek. Nem sokkal előtte ittam meg egy pohár fájdalomcsillapító főzetet és eléggé…
- Mindketten tudjuk, hogy pontosan tisztában volt vele, mit mond – emelte fel kezét hárítóan az igazgató. – És igaza volt.
- Dehogy volt! – ellenkezett Perselus. - Már mondtam, hogy…
- Én is gondolkodtam az éjszaka és higgye el, igaza volt. Azt hiszi, nem láttam magamon ezeket a jeleket? Dehogynem! Mindenki látta, csak senki nem volt elég bátor, hogy felhívja rá a figyelmemet. Kivéve magát, kedves fiam – nézett rá újra a néma csendben ülő férfira. – Jómagam pedig nem akartam elfogadni, ami nyilvánvaló; hogy kezdek olyanná válni, mint Voldemort – itt egy pillanatnyi szünetet tartott, majd feltette azt a kérdést, ami a tegnap események óta leginkább foglalkoztatta. - Ahonnan jött, Perselus, ott milyen voltam?
- Hasonló – érkezett a válasz. Végül is, nem mondhatta azt, hogy Dumbledore a másik világban egyáltalán nem hagyta, hogy a saját életét élje és folyamatosan emlékeztette őt az elkövetett hibáira, hogy eszébe ne jusson kiszállni, pont neki.
- Szeretném, ha ezen változtatnánk. Nem akarok olyan lenni, mint ő. Egy éppen elég belőle – mosolyodott el a mágus. – Ha bármi hasonlót észrevenne, szólna?
- Hát persze – bólintott a férfi, de közben az esze már egészen máshol járt. Talán ha akkor, ott a másik világban megmondja neki a véleményét… De nem, nem volt lehetséges, hiszen Lily akkor már nem élt. Ő volt az egyetlen, aki miatt végig kitartott.
- Most pedig beszéljünk inkább arról, hogy mi történt Voldemortnál – azzal felbontotta kekszet, de nem vett belőle, először a fiatal férfinek kínálta, aki most nem utasította vissza, vett belőle egyet, majd belekezdett a történetébe.
- Azt mondja, nem akarta rögtön megölni? – kérdezett vissza meglepetten Dumbledore.
- Nem tudom, mit akart kiszedni belőlem, de biztos vagyok benne, hogy nem mondtam neki semmit. Talán csak azt akarta tudni, miért árultam el.
- Elmondta neki?
- Nem volt rá szükség. Tudta.
- Honnan?
- Nem tudom, de nem zártam le az elmémet. Felesleges lett volna, hiszen minden tudott. De esküszöm, nem jutott használható információhoz – kezdte a mentegetőzést Piton, mire Dumbledore leállította.
- Én sem hiszem.
- Tudta, hogy meg akarom ölni - tette csendben hozzá Perselus.
- Elég sokan vagyunk még így ezzel. Azt mondta, belenézett a szemébe… lehetséges, hogy rájött, honnan jött?
- Nem. Ez kizárt. Bár, ha én lettem volna ő, megöltem volna magam.
- Ez lenne a logikus. Kérdés az, miért nem tette meg – nézett rá tanakodva az igazgató, majd nem sokkal később megszólalt.. – Talán önmagát látta.
- Bennem?! – Piton nem is tudta igazán, hogy a döbbenet vagy a felháborodás hangja szakadt-e ki belőle. Talán mind a kettő.
- Elég sok közös van magukban, Perselus – magyarázta Albus. – Mindketten félvérek. A kapcsolatuk az apjukkal, hogy úgy mondjam, nem volt túl felhőtlen. Mindketten a Roxfortot tekintették az otthonuknak. Ön pedig, kedves fiam, rálépett arra az útra, amelyre ő is rálépett egykoron. Az egyetlen különbség, hogy maga képes volt visszafordulni. Képes szeretni. Ez a képesség, bármilyen nagyhatalmú varázsló legyen is Voldemort, hiányzik belőle. Amikor a szemébe nézett, talán lehetséges önmagát látta. Aki lehetett volna, ha nem tér le a számára kijelölt útról. Ön, kedves fiam, Tudjukki élő ellenétre. Mementója annak, hogy történhetett volna másként is. Ez pedig igen csak rémisztően tud hatni az emberre,
Perselus úgy érezte, mintha alaposan fejbe kólintották volna. Túl sok volt számára mindez. Őrültebbnél őrültebb gondolatok futottak át az agyán.
- Ne gondoljon semmi rosszra, barátom! – mosolyodott el az igazgató. – Semmi köze Hozzá. Ön izzig -vérig Prince – mikor kimondta ezt a nevet, különös fény csillant az igazgató szemében. Olyan, amit Piton akkor még nem értett, de elraktározta agya egyik hátsó szegletébe, mint később talán fontos információt.
- Nézzenek csak oda! A tékozló fiú visszatért! – csendült fel órákkal később Black gúnyolódó hangja a háta mögött. – Mi van, Pipogyi, meggondoltad magad? Visszatérsz szerény körünkbe?
Perselus nem válaszolt, csak felkelt a székről és öntött magának egy csésze kávét.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy Dumbledore ezek után még megbízik benned?
- De bizony, Black. Jobban, mint eddig bármikor.
- Mit csináltál vele? – lépett elé fenyegetően Sirius. – Megátkoztad?
- Nem, szépen mosolyogtam – azzal rávillantott az elképedt férfire egy bájvigyort.
- Perselus! – csendült fel Molly hangja a konyhaajtóban, nyomában Mr. Weasleyvel és Alice Longbotthommal. – Hallottuk, hogy visszajöttél!
- Isten hozott újra itt! – mosolygott rá Alice, majd Arthur és Frank barátságosan hátba veregették. Perselus sejtette, hogy ezt a szívélyes fogadtatást nyilván Lilynek köszönhette, aki elhintette mindenkinek, hogy ma reggel visszatértek. De nem érdekelte. Akkor meg aztán már végleg nem érdekelte, mikor Lily is megjelent az ajtóban és barátságosan rámosolygott. Az ő gesztusai legalább valódiak. De hiszen csak ez volt a fontos!
- A rántotta az asztalon! – csendült fel Molly hangja. Perselus figyelte, ahogy Lily lehuppan mellé, Harryvel az ölében és rejtélyesen elmosolyodik. – Ha valaki kér, maradt még a karácsonyi kuglófból.
- Jó, hogy újra itt vagy – suttogta Perselus fülébe Lily. Piton elmosolyodott. Szeme sarkából azonban észrevette, hogy Black milyen indulatosan kaszabolja a szalonnáját. Ebből kikövetkezette, hogy talán elcsípte a nő iménti mozdulatát. De nem érdekelte.
Le vagy tojva, Black!
Következő
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
