|
1. ,,Az erdő mindig okozhat meglepetést”
2008.07.10. 08:14
Nem és nem vagyok hajlandó elfogadni azt a sorsot, amit JKR szánt Perselusnak. Senkiben merült fel a kérdés, hogy JKR miért nem egy Avadával végzett a proffal? És ha valóban meghalt, miért nem került ki a portréja az igazgatók közé? A professzor a bájitalok mestere volt, aki azt írta a könyvébe, hogy mindig legyen nálunk egy bezoár veszélyes helyzetekre. Szerintem JKR adott egy lehetőséget arra, hogy a rajongók azt tegyen Perselusszal, amit csak akarnak. Ha úgy tartja kedvük, akár vissza is hozhatják a halálból. De vajon tényleg meghalt? Én ezt a lehetőséget szeretném kihasználni ebben a történetben, ahol sok rejtély és még több kaland várja majd főhőseinket, hogy megkapják megérdemelt jutalmukat. Perselus/saját szereplős történet, de természetesen nem maradhat ki a Perselus/Lily szál sem.
Sarah indulás előtt homlokon csókolta kisfiát, Christ, aki kicsit elfintorodott édesanyja cselekedetén. Hányszor mondta ő már anyukájának, hogy elég nagy már, nem kell őt állandóan babusgatni, meg csókolgatni. Hiszen már majdnem öt éves! Brian azt mondta neki, hogy csak a kisbabákat puszilgatják. Ő pedig nem az! Nem bizony!
De akkor Brian miért ad mindig puszit anyunak? – gondolkodott el a kisfiú.
A felnőttek dolga. Ezt mondta neki Brian, amikor rákérdezett a férfinél. Úgy tűnt, ez elég meggyőző magyarázat volt, mert a kisfiú most is csak megrázta a fejét és úgy döntött, inkább kikíséri anyukáját az autóhoz, semmint megpróbálja megfejteni a felnőttek titkát. Apró kezeit Sarah tenyerébe csúsztatta és megindultak az ajtó felé, nyomukban Briannel.
Mikor elérték a régi Fordot, Sarah leguggolt kisfiához, megsimogatta maszatos kis arcát és adott neki még egy puszit.
- Légy jó, kicsim – intette Christ az anyukája. – Fogadj szót Briannek! Este hatra itthon leszek – mosolyodott el.
- Jó leszek, anyu – válaszolta a kicsi, miközben hatalmas kék szemeit ráemelte és egy puszit nyomott Sarah arcára.
A nő ekkor Brian felé fordul, aki elvigyorodott. Eddig türelmesen várt a búcsú puszijára, de azért jobb lesz, ha megkapja már.
- A számomat tudod. Ha bármi baj van, azon hívhatsz – kezdte Sarah.
- Nem lesz semmi baj – válaszolta a férfi és közelebb húzta magához a nőt, hogy egy apró csókot leheljen a homlokára.
Sarah elmosolyodott, de nem viszonozta Brian gesztusát. Inkább gyorsan bepattant az autójába, hogy elinduljon a városba, ahol dolgozott. Innen az erdőből, ahol lakott, bizony hosszabb a menetidő, mintha odabent laknának a toronyházak rengetegében. Azonban férje, Josh imádta a természetet. Nem csoda hát, hogy erdész lett belőle. És a foglakozása okozta a halálát nem sokkal Chris születése után. Egy orvvadász lőtte le őt.
A nő szíve még most is elkezdett sajogni, ha eszébe jutott, mikor Josh erdésztársai felhívták azzal, hogy baleset történt.
Hányszor és hányszor gondolt már arra, férje halála után, hogy visszaköltözik a városba, ám valami mindig visszatartotta. A kis erdészház az erdő közepén olyan volt mint egy sziget a gondok tengerének közepén. Az egész napos kemény munka után jól esett hazatérni és kipihenni a pincérkedés okozta fáradalmakat úgy, hogy közben megszállja őt az erdő nyugalma.
Soha nem félt ott. Akkor sem, mikor már egyedül maradtak Chrisszel. Olyan volt, mintha a házat védené valaki, vagy valami.
Az erdő szellemei – mosolyodott el, mikor eszébe jutott, hogy Josh mindig azt mondta, a házuk különleges helyen fekszik, mert az erdő szellemei védik. Sarah jómaga sosem hitt semmi természetfelettiben, kivéve Istent, de benne is megingott a hite, mikor elvette tőle Josht.
Hangos duda szó zökkentette ki gondolatiból.
Az ördögbe, hiszen észre sem vette, hogy már a városban van. Hát, ennyit a nyugalomról! Sebességbe tette az autót és áthajtott a zöld lámpán.
- Gyerünk, Sarah, kapkodd a lábaidat! A vendég a hetes asztalnál már fél órája vár a sültjére! – hallotta meg a nő az utasítást főnöke szájából.
Gyorsan felkapta a tálcát és a vendégnek szánt sültet és már indult is.
- Hé - szólt oda neki barátnője, Kate, mikor már visszafelé tartott a konyhába. – Van két isteni, édes pali ma estére. Nincs kedved eljönni velünk valahova? – kérdezte a barna hajú nő Saraht, aki csak csendesen megrázta a fejét. – Ugyan, szivi, hiszen már négy éve, hogy Josh elment. Ki kéne mozdulnod kicsit.
- Chris otthon vár – mosolygott Sarah, majd kisimított egy szőke tincset a szeméből és felkapott egy újabb tálcát.
- Chrisre majd Brian vigyáz. Naaaaaa! – nyafogott Kate és még barátnője kezét is megragadta, hogy így kérlelje.
- Brian már így is többet tesz értünk, mint azt kéne.
- Mert bolondul érted…
- Ne légy nevetséges! – mosolyodott el hitetlenkedve Sarah.
- Csak te nem látod, mert állandóan Josh jár a fejedben – dorgálta meg kedvesen barátnőjét Kate. – Elment, Sarah… Új életet kéne kezdened, különben teljesen besavanyodsz. Edd nagy kanállal az életet, mint én! – mosolyodott el és büszkén kihúzta magát. – Ha buli van, én szívószállal még a golyós dezodorból is kiszívom az alkoholt.
A két nő ezen hangosan felkacagott, ami felkeltette főnökük figyelmét, aki szigorú pillantásával azonban rendet teremtett. Kate és Sarah pedig jobbnak látták, ha mennek a dolgukra, mielőtt nagy ívben repülnek a munkahelyükről.
A nap hátra levő része ugyanolyan eseménytelenül telt, mint az egész délelőtt. Mikor megérkezett a délutáni váltás, Sarah már pattant is a kocsijába, hogy mihamarabb otthon lehessen.
Azonban csalódnia kellett, mert hatalmas dugó alakult ki a hazafelé vezető úton, amit a rádió is bemondott a kerülő utakkal együtt. A nő tapasztalt autósként tudta, ha bemondják az új útvonalakat, akkor előbb utóbb azon is kialakul a városi ember a legnagyobb ellensége, a dugó.
Úgy döntött, megpróbálkozik hát egy másik, kevésbé ismert úttal, igyhát afelé vette az irányt. Igaz, a macskaköves út egy-két mellékutcán is átvitt, de legalább hamarabb otthon lehet, mintha a többi autóssal várakozna.
Ahogy egyre beljebb haladt, úgy történtek a különösebbnél különösebb dolgok. Fura ruhába öltözött emberek táncoltak a járdákon, kezükben az újságot lobogtatva és egy nevet kiáltoztak: Harry Potter vagy valami hasonló.
Mi az ördög – futott át a nő agyán, mikor hirtelen előtte termett egy furcsán öltözött alak és ő az utolsó pillanatban taposott bele a fékbe, de az ismeretlen így is a kocsija alá került.
Sarah ijedten szállt ki a régi Fordból, és mikor az autó elejéhez ért, megkönnyebbülten látta, hogy a nagy szakállú férfinak semmi baja, mert rögtön talpra ugrott.
- Uram, nagyon sajnálom -szabadkozott a nő. – Jól van?
- Hát persze, hogy jól vagyok, hiszen élek – válaszolt nevetve az idegen. – Mind élünk és életben maradunk. Hála érte Harry Potternek, aki legyőzte Tudjukkit. Most végre újra beköszöntött a világosság. A jó oldal győzedelmeskedett.
- Biztos jól van? – nézett rá bizonytalanul Sarah. Nem igazán győzte meg a sok zagyvaság, ami elhagyta az öreg száját – Nem akarja, hogy kórházba vigyem?
- Kórházba? Minek? Hiszen semmi bajom! – nevetett fel boldogan az idős ember. – Inkább örüljön Ön is, kisasszony! Igaz, sok jó ember hullt el a csata során, de ők mind hősök és… -a férfi minden bizonnyal fojtatta volna még mondókáját, azonban Sarah jobbnak látta, ha gyorsan elhúzza a csíkot, mielőtt még megpróbálják rábeszélni, hogy lépjen be valami szektába.
- Minden jót! – intett az öreg felé a nő és beletaposott a gázba.
Nagy az Isten állatkertje és úgy tűnik, ideje lenne megerősíteni a kerítését.
Mikor végre kiért a városból, jól eső érzéssel fordult rá a már jól bejáratott eredi útra. Nem zavarta, hogy a kerülő miatt más irányból kell megközelíteni otthonát. Már alig várta, hogy otthon legyen. Lekapcsolta a rádiót és lehúzta az ablakot, hogy hallgathassa a madarak csiripelését, a falevelek suhogását. Élvezte, hogy a nap melengeti az arcát. Hónapok óta nem sütött a nap! Jól esett egy kis változatosság a sok eső és borús idő után.
Mosolyogva vezetett, míg valami ismét megállásra nem kényszerítette.
Először azt hitte rosszul lát, mikor egy fekete ruhás alakot látott feküdni az út mentén. Túl is haladt, úgy kellett visszatolatnia.
Kezdeti félelmén a kíváncsisága végül felülkerekedett. Kiszállt hát az autójából odasietett a fekvő alakhoz.
- Uram, jól van? -kérdezte, de válasz nem érkezett.
Remek, már megint egy részeges alak, aki arra használja az erdőt, hogy jól leigya magát a sárga földig – gondolta dühösen és már azon volt, hogy visszaszáll a kocsiba, mikor egy gondolat fészkelte be magát az agyába. Valami megmagyarázhatatlan érzése támadt, hogy mégis meg kéne néznie a férfit. Hátha tényleg szüksége lehet segítségre.
- Uram – hajolt le a férfihez és elkezdte rázni a vállát, hátha ezzel magához tudja majd téríteni. Azonban az ismeretlen alak egy erősebb rántásra a hátára fordult.
Sarah csak ekkor láthatta, hogy a férfi egészen biztosan nem részeg, hiszen szinte egész testét vér borította. A félelemtől egy pillanatra hátrahőkölt, de legyőzte minden iszonyatát és a férfi nyakához nyúlt, hogy kitapogassa pulzusát. Nagyon enyhén, de érzett valamit. Ezek szerint él!
Most mi a csodát csináljon? Orvost ugyan nem fog hívni! Azok úgyis tehetetlenek. Átfutott az agyán, hogy hazaviszi, hiszen itt lakik alig pár percre, azonban mégis ott motoszkált az agya egyik rejtett szegletében, hogy azért mégis csak egy idegenről van szó! Na jó, de itt nem hagyhatja!
Legyőzte minden rossz érzését és a kocsihoz vonszolta az ájult férfit.
- Gyerünk, Chris, anya dühös lesz, ha nem eszel rendesen! – nézett a kisfiúra Brian. Már órák óta próbált egy-két falatot a gyerekbe könyörögni, de hasztalan. Ez a kis csibész nem volt hajlandó vele enni.
Ráadásul elég zűrös napjuk is volt. Chris minden szó nélkül egyszer csak eltűnt. A férfi egy kidőlt fánál talált rá, amint éppen magában beszélgetett.
Sarah szerint elég élénk a fiú fantáziája, ami egy ilyen korú gyereknél teljesen természetes. A nő többször is említette, hogy a gyermek mesélt neki erdei manókról, akikkel gyakran beszélget. Brian azonban nem a képzelő erőnek tudta be a dolgot. Megvolt róla győződve, hogy a fiú is olyan hibbant lesz, mint az apja volt. Az a fákkal, meg a bokrokkal beszélgetett állandóan.
Igen, ismerte Josht, méghozzá elég közelről. Együtt jártak középiskolába és az egyetemen is tartották a kapcsolatot. Majdnem barátok volt.
Majdem, hiszen mióta Josh bemutatta neki Saraht, mint a menyasszonyát, ő attól a perctől kezdve szerelmes volt a nőbe. Ez a tény pedig Brian számára a barátság végét jelentette, még ha sosem mondta is ki.
Josh halála óta ő vigyáz a kis családra. Kötelességének tekintette, legalábbis ezt mondta Sarahnak, hogy barátjára való tekintettel gondoskodjon róluk.
- Na, most már aztán elég, fiatalember – fogyott el végleg Brian türelme és fenyegetően magaslott a kisfiú fölé, aki ártatlanul nézett fel rá. – Vagy most rögtön megeszed ezt a vacsorádat, vagy… - mondandóját azonban már nem tudta befejezni, mert mindketten meghallották a régi Ford köhögő motorjának hangját a ház előtt.
- Megjött anyu! – kiáltott fel boldogan Chris és felpattant a helyéről, hogy édesanyja elé fusson, egy hatalmas puszival üdvözölve itthon.
Brian mélyet sóhajtott, majd követte a fiút. Amit azonban látott, attól földbe gyökerezett a lába. Sarah egy sérült idegent próbált a ház felé vonszolni.
- Mi az ördög…? – szaladt ki a férfi a száján, de aztán a nő segítségére sietett és átvette tőle terhét. – Mi történt? – kérdezte aggódva.
- Az út szélén találtam szegényt – érkezett a válasz, mikor már beértek a házba és Sarah kinyitotta a földszinti vendégszoba ajtaját. Brian lefektette az ágyra a férfit és hátrébb lépett.
- Miért nem vitted kórházba?
- A kórház messze van innen – válaszolta Sarah, miközben egy lavorba vizet eresztett és elővette a gyógyszeres táskát.
- Akkor hívjunk orvost!
- Azt már nem – nézett Brianre határozottan a nő. – Ide orvos be nem teheti a lábát! Josh is azért halt meg, mert egy orvos elszerencsétlenkedte a műtétet.
- De Sarah, hiszen ez egy vadidegen!
A nő már nyitotta volna a száját a válaszra, mikor az ajtó felé pillantott, ahol meglátta a kissé megilletődött kisfiát.
- Drágám – szólt oda a gyereknek mosolyogva. – Menj fel szépen a szobádba! Mindjárt én is megyek.
Chris nem szólt semmit, csak bólintott és becsukta maga mögött az ajtót. Ekkor Sarah visszafordult a beteghez és elkezdte kirámolni a gyógyszeres ládát.
- Sarah… lehet, hogy mégis orvost kéne hívni.
- Boldogulok. Ápolói diplomám van – felelte a nő anélkül, hogy Brianre nézett volna. – Ha nem akarsz segíteni, jobb, ha elmész.
- Te nem vagy normális! – suttogta a férfi alig hallhatóan. – Mi van, ha egy őrült gyilkos és az éjszaka megöl mindkettőtöket?
- Úgy néz ki ez a szerencsétlen, mint egy gyilkos? Megmozdulni sem bír, nem hogy nagy bárddal hadonászni.
- Én ebben az őrültségben nem veszek részt – válaszolta a férfi pár pillanattal később és kiviharzott az ajtón. Sarah még hallotta, ahogy beindítja Porsche-ját és elhajt.
Nem is bánta igazán, így legalább nyugodtan hozzá tudott látni ennek a szerencsétlen férfinak az ápolásához. Gyakorlott ápolónő volt, évekig dolgozott a legjobb orvosok mellett, aztán orvosi egyetemre ment, amit abbahagyott, mikor terhes lett Chris-szel.
Rutinos mozdulatokkal tisztította ki a férfi sebeit és ezzel egyre jobban láthatóvá váltak a vonásai is. Szigorú arcvonások, penge vékony száj, karakteres orr…
Amikor az ismeretlen nyakához ért, ott két kisebb lyuk volt.
Olyan, mintha a kígyó marás nyoma lenne. Nem, az nem lehet – hesegette el a gondolat a nő. – Hiszen Angliában nincsenek mérges kígyók… És egyébként is, ha megmarta volna egy veszélyes faj, akkor már rég nem élne. Bármi is történt, elég csúnya a seb. Úgy döntött, bekötözi a férfi nyakát.
Óvatos, szakértő mozdulatokkal végezte a műveletet. Mikor végzett vele, kezét a férfi homlokához emelte.
De hiszen lázas! Tüzel a homloka.
Gyors, hideg borogatással próbálta orvosolni a problémát, de tisztában volt vele, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra.
Mikor egy lélegzetvételnyi szünethez jutott, úgy döntött, átkutatja a férfi zsebeit, hogy megtudja, ki is a vendége, ám csalatkoznia kellett: az ismeretlennél nem voltak papírok, semmi, ami alapján azonosítani lehetett volna. Csupán egy kő, amit az imént a férfi szájából vett ki, -hogy hogy került oda, az rejtély -egy levél és egy cédula.
A nő reménytelenül felsóhajtott, de aztán eszébe jutott valami. Talán a levélből megtudhatja, ki fekszik a vendégszobájában. Már ha, a levél valóban a férfinak szólt. Óvatosan felnyitotta a borítékot és ügyelve arra, hogy még véletlenül se olvassa végig a papír tartalmát, nevek után kutatott.
Semmi. Sarah széthajtogatta a cédulát, amin mindössze ennyi áll: Nevem Perselus.
Ennyi bőven elég is volt Sarahnak, habár furcsállta a helyzetet.
Visszatette a cetlit az asztalra Perselus többi holmija közé.
- Perselus – suttogta a nő. – Milyen különleges név.
Majd újra a vízbe mártotta a kendőt, hogy friss borogatást vigyen a férfi homlokára.
Eszébe jutott, amit Josh mondott neki egykoron az erdőről: Mindig adhat neked valamit és mindig okozhat meglepetést. Milyen igaz…
Következő
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
