|
4. Az igazság pillanata
2008.07.10. 08:26
Ez az, amit a cím takar. Megtörténik a nagy találkozás és a sztorizgatás a tábortűz, jelen esetben a mosdó mellett. Lily mindent elmesél. Majdnem mindent... Perselust sokkolják a hírek és az, hogy ilyen hosszú ideig az orránál fogva vezették! Remélem, tetszik majd! Jó szórakozást és írjatok!
Piton a térképet a kezében tartva rohant végig a folyosón, ám már nem nézett bele. Pontosan tudta, merre kell mennie.
Egyre gyorsabban szedte a levegőt, miközben pálcájával világította meg a sötét utat maga előtt és mikor elérte az egykori lánymosdó ajtaját, szinte berontott rajta.
Kétségbeesetten tekintett körbe a helyiségben, de nem látott semmit. Minden egyes fülkébe benyitott, még a lefolyóba is benézett, de Lilynek nyoma sem volt. Reményvesztetten túrt bele hajába és lerogyott a hideg kőre, arcát kezébe temette és megpróbált valamelyest túllépni rajta, hogy ilyen csúnyán bedőlt ennek a vacak térképnek.
- Őt keresed, igaz? – csendült fel egy hang nem messze tőle, ő pedig felemelte a fejét és szembenézett Hisztis Myrtle szellemével. – Lily Pottert.
- Nem tudom, mit hittem – rázta meg fejét lemondóan a férfi. – Hiszen halott. Évek óta…
- Háát…
Perselus erre a hangra ismét ráemelte tekintetét a kísértetlányra.
- Hogy érted, hogy: „háát”?
- Nekem elég élőnek tűnt, mikor elment fürdeni.
Piton azt hitte, rosszul hall. Fürdeni? Lily… nem, hiszen meghalt. Dumbledore azt mondta… Igen, ő azt mondta, halott. Csak álmodik. Igen, ez az egész csupán a képzelete játéka.
- Látom, nem hiszel nekem – jegyezte meg Myrtle és szomorúan lebiggyesztette ajakit.
- Lily meghalt – ismételte a férfi.
- Ezt már mondtad. De tévedsz, ugyanis itt van. Él. Ha nem hiszel nekem, várd csak meg itt. Visszajön. Mindig visszajön.
Perselus még mindig döbbenten nézett maga elé. Nem tudta, mit higgyen. Már önmagában sem hitt.
A mosdó ajtaja ekkor kitárult és Rozsdás lépett be rajta, majd mikor meglátta a hívatlan vendéget, megtorpant és fejét a kísértetlány felé fordította.
- Tudja – érkezett az egyetlen szó Myrtle-től, mire a macska nyávogott egyet és mire Perselus egyet pislogott, már Lily állt előtte, teljes valójában.
A férfi gyorsan és kissé szaggatottan vette a levegőt a döbbenettől. Egy pillanatra sem vette le a szemét az előtte álló nőről, aki szintén rászegezte tekintetét, amiben most már a könnyek gyűltek.
Piton tett egy tétova lépést felé, majd mikor kartávolságra értek egymáshoz, kinyújtotta a kezét és óvatosan megérintette a nő arcát, mintha attól félne, ismét eltűnik a szeme elől.
- Úristen – suttogta alig hallhatóan és a következő pillanatban már Lily a karjaiban volt és ő pedig érezte, hogy könnyei megállíthatatlanul potyogni kezdenek. Tizenöt év minden bánata, szomorúsága és keserűsége szabadult fel benne egyetlen pillanat alatt, miközben karjai közt tartotta az ő drága egyetlen Lilyjét.
Ki tudja, mennyi ideig álltak ott egymást ölelve, mire a férfi feje végre tisztulni kezdett.
- Hogyan…Hogy lehetséges ez? – kérdezte a nő szemébe nézve, letörölve egy könnycseppet a csinos arcról.
- Nagyon hosszú történet – érkezett a válasz.
- Nagyon sok időm van – szólt csendesen Perselus és tekintetével végigkísérte a nőt, aki elsétált mellette, majd megállt a csapoknál, vette egy mély lélegzetet és belekezdett történetébe. Miért ne, hiszen joga van megtudnia Perselusnak az igazat.
- Akkor éjjel, tizenöt évvel ezelőtt…Nem pont úgy történt minden, ahogyan azt neked elmondták – lassan, szaggatottan kezdett beszélni, mintha nem tudná egészen pontosan, hogyan is mondhatná el, amit szeretne. Szembefordult a férfival és folytatta. – Voldemort valóban ránk támadt és megölte Jamest. Engem megsebesített, elvesztettem az eszméletem és mikor újra magamhoz tértem, már itt voltam a Roxfortban a gyengélkedőn. Megtudtam, hogy mi történt: hogy a férjem meghalt, a kisfiamat pedig elszakították tőlem és a nővéremhez vitték, mondván, ott lesz a legjobb helye. Természetesen ellenkeztem és azonnal vissza akartam őt kapni, de Dumbledore visszatartott azzal, hogy még túl gyenge vagyok ahhoz, hogy elhagyjam a kastélyt és bízzam benne, mindben rendben lesz, csak adjak egy kis időt magamnak. Akkor mondta el, hogy te is itt vagy – emelte tekintetét ismét Pitonra, aki feszülten figyelt. – Könyörögtem neki, hadd beszéljek veled, de azt mondta, hogy nem akarsz látni, mert nem tudod megbocsátani, hogy hozzámentem Jameshez.
- Lily, ez nem igaz! – tiltakozott döbbenten Perselus. – Ha tudtam volna, hogy itt vagy én biztosan…
- Tudom, most már tudom – válaszolta keserűen mosolyogva a boszorkány. – Nagyon sok időnek kellett eltelnie, mire össze tudjam rakni a kirakóst és mindent részlet a helyére került. Mert ez egy nagyon összetett és bonyolult dolog volt még számomra is, aki pedig az események sűrűjében voltam. Szóval – kapta el tekintetét a férfiról és folytatta -, nem sokkal később már jobban lettem és Dumbledore ekkor elmondta, hogy mik a tervei. Ismertette velem azt a fránya jóslatot, ami minden bajnak az okozója. Amit te akkor, ott Roxsmortsban kihallgattál, csak egy része volt ennek az egész rémálomnak, kérlek… ne szakíts félbe! – emelte fel kezét hárítón a nő, mikor Piton szólásra nyitotta a száját. – A jóslat szerint nekem és Jamesnek is halottnak kéne lennem, hogy Harry legyőzhesse Voldemortot, így Dumbledore úgy döntött, kivon a forgalomból. Csúnyán hangzik, de így történt. Ellenkezni nem tudtam, hiszen még mindig sokkhatás alatt voltam és ezt ő nem habozott volna kihasználni. Megesküdött nekem, hogy visszatérhetek és láthatom a fiam, de most el kell mennem az ő érdekében, hiszen a cél az, hogy ő életben maradjon és felnőve elpusztíthassa azt a szörnyeteget! Nem volt más választásom… Azt ígérte, hogy baglyot küld majd értem. Addig bujkálnom kellett. Külföldre küldött muglik közé, akik nem ismerhetnek. Csak az újságokból értesültem arról, mi történik itthon. Olvastam a legendákat, amiket Harry köré szőttek, a mi hősies halálunkról és… elegem lett! Hazajöttem és megtanultam az animágiát. Pár hónap gyakorlás és remekül ment – mosolyodott el. – Aztán jött McGalagony és én a nyomába szegődtem három évvel ezelőtt. Azóta vagyok itt. Teljes titokban. Levél pedig azóta sem jött Albustól.
- Tudta. Dumbledore tudta és eltitkolta előlem – suttogta maga elé Perselus. – Miért?
- Nem tudom – rázta meg fejét Lily, miközben közelebb lépett a férfihoz. – Talán azért, amiért nekem azt mondta, hogy gyűlölsz.
- Soha nem gyűlöltelek, Lily. Nem lennék rá képes – az utolsó mondatot inkább önmagának, semmint a nőnek szánta és úgy tűnt, az nem is hallotta meg, mert továbbra is a padlót nézte. – Miért nem mondtad el? Írhattál volna…
- Nem akartam bajt hozni rátok.
- Ehelyett hagytad, hogy tizenöt évig mindenki azt higgye, meghaltál.
- Nem volt más választásom! Harry miatt tettem! Értsd meg, hogy…
- A fiad úgy nőtt fel, hogy nem volt se apja, se anyja, aztán felbukkansz a semmiből és eléállsz majd, hogy tévedés történt?!
- Pontosan így terveztem, igen!
A korábbi csendes beszélgetésnek nyoma sem volt, helyét átvette a hangos szóváltás. Perselus nem értette, hogy Lily miért nem lépett fel Dumbledore ellen, a nő pedig nem értette, hogy Piton miért nem képes megérteni a helyzetét.
- Na persze!
- Megértem, hogy dühös vagy…
- Nem, én nem vagyok dühös, Lily! Majd a fiad, ő az lesz, arra mérget vehetsz!
- Perselus, kérlek! Azt hittem, örülni fogsz!
- Tizenöt év, Lily! Tizenöt év!
- Nekem is pont annyi volt, képzeld el! – kiáltott fel dühösen a nő és elfordult a férfitól. – Nem láttam a fiamat tizenöt éve. Mielőtt idejöttem, azt sem tudtam, hogy néz ki. Nem tudtam, kit keressek. Mikor utoljára láttam, alig múlt egy éves. Tudod milyen érzés ez? Tudod?! – nézett szembe ismét Pitonnal és szemében már a düh könnyei csillogtak. –Fogalmad sincs róla, mert nem is lehet, hiszen neked nincs gyereked!
Perselus arca egy pillanat alatt elkomorult. Hát nem tudja. Még mindig nem érti vagy nem akarja megérteni hogy ő akkor hogy érzett iránta. Ez a szerelem volt az, ami annyi időn át életben tartotta őt és ami miatt a halálba is kívánkozott egyben.
- Ne engem hibáztass azért, mert elhagytad a fiad!
- El kellett mennem, hát még mindig nem érted?! Harry miatt, miattad, miattunk…
Piton nem válaszolt, helyette elfordult a nőtől és pár lépést távolabb lépett tőle. Össze volt zavarodva. Ez a Lily már nem az a Lily, akivel gyerekkorukban a játszótéren játszottak és órákat beszélgettek. Ez a Lily más volt. Felnőtt… ahogyan ő is. Az élet megedzette, ahogyan őt, ám valami nem változott. Az érzései még mindig ugyanolyan erősek voltak a nő iránt.
- Nem hiszem, hogy tovább kéne bujdosnod – jegyezte meg Perselus még mindig háttal állva. – Holnap beszélek Dumbledore-ral.
- Ne, kérlek, ne! Perselus, ha megtudja, hogy itt vagyok…
- Ugyan, Lily, ő csak Dumbledore – fordult vissza felé a férfi. – Muszáj vele beszélnem. És azt hiszem, neked is – nézett a nőre jelentőségteljesen.
- Nem vagyok biztos abban, hogy ez jó ötlet.
- És mondd, hol alszol?- engedte el füle mellett Lily utolsó mondatát.
- Itt szoktam – mutatott végig a mosdón. – Idevarázslok egy ágyat és alszom.
- Gyere hozzám! – kínálta fel Piton. – Nem alhatsz egy lány vécében! Elalszol az ágyamon, én pedig a kanapén.
- Nem is tudom – készült az ellenkezésre Lily, de a férfi már kézen fogta, ám ő visszahúzta. – Nem mehetek így ki – azzal a következő pillanatban már ismét Rozsdás állt a helyén. Perselus elindult, Lily pedig követte.
A férfi most értette meg igazán, hogy az a macska, ami hosszú éveken át a közelében volt és ami az utóbbi hetekben olyan sűrűn dörgölőzött hozzá, az valójában egy ember volt. Kellemesen beleborzongott a gondolatba, hogy aki cica képében az ágyán feküdt, az nem más volt, mint Lily.
Következő
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
